RockStation

Kill With Hate - A zúzás mellett egy jó ügyet is szolgálnak

2015. december 17. - sunthatneversets

killwithhate1.jpg

A múlt hónapban pont a RockStation oldalán debütált a Kill With Hate Grief című új EP-je, melyet az év egyik utolsó buliján a Kvltban december 19-én is bemutat a csapat. Mellettük fellép még a Krampüs, az Omega Diatribe, a Drow, a Gore Thrower és a The Wedding At The Slaughterhouse. A koncert mellett egy jó ügyet is támogathatsz ...

"Szeretnénk, ha a december a rászorulók megsegítéséről is szólna a sok koncert és buli mellett. Úgy döntöttünk a New Beattel, a Dürer Kerttel és a Phoenix Music Hungary-vel, hogy szervezett gyűjtést indítunk a budapesti Szent János Kórház és a kistarcsai Flór Ferenc Kórház újszülött, csecsemő-, és gyermek osztályai számára.

A gyűjtés egyik lába az, hogy a kijelölt rendezvényeken, a jegyszedő pultnál elhelyezett urnába önkéntes adományokat várunk tőletek, koncertlátogatóktól; illetve akik vendég- vagy sajtólistán vannak, kötelezően min. 200 Ft-os adománnyal járulnak hozzá a jótékonysági akcióhoz.

Ezen kívül - a fenti intézményekkel folytatott egyeztetés után - arra kérünk benneteket, hogy ha vannak jó állapotú, tiszta, de már megunt vagy szükségtelen gyerekjátékaitok és/vagy gyermekeknek szóló könyveitek otthon, hozzátok el, hogy olyan gyerekek kezébe juttathassuk, akik hiányt szenvednek, betegek, távol vannak szeretteiktől, akiknek sok örömet tudunk szerezni - együtt.

Köszönettel, A KVLT és a többi résztvevő nevében."

További részletek ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr278178726

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum