A hazai metalcore közönség kedvence, az ausztrál Parkway Drive idén jelentette meg ötödik albumát. A minden eddiginél grooveosabb, fogósabb Ire pedig a zenekar eddigi legérettebb, legkerekebb munkája, ami ismét bebizonyítja, hogy miért is örvend Winston McCall bandája akkora megbecsültségnek – nem csak a stílus rajongóinak körében. A Budapesten utoljára tavaly decemberben járó – és akkor teltházas koncertet adó - zenekar ezzel a lemezzel tér vissza február 2-án a Barba Negrába, egy újabb forró hangulatú klubkoncert erejéig.
A 2003-ban alakult, nevét egy, a tagokhoz közeli vidéki út után kapó ausztrál Parkway Drive a dallamos metalcore színtér egyik alapzenekara. A Byron Bay-i szörfösök még a debütalbumukon sem voltak túl, amikor már olyan zenekaroknak nyitottak, mint az In Flames, a Bleeding Through vagy a Chimaera. Ezek után szinte már nem is meglepő, hogy az első nagylemez produce rögtön az akkoriban épp a sikerei csúcsán lévő Killswitch Engage énekese, Adam Dutkiewicz volt. A mindössze két hét alatt rögzített Killing With A Smile, majd az azt követő Horizons pedig bebizonyította, hogy az üstökösszerű pálya nem véletlen.
A kvintett ugyanis úgy keverte a dallamos metál riffeket súlyos breakdownokkal, úgy tudott egyszerre kemény és érzelmes lenni, hogy abban bármelyik extrémzene-rajongó megtalálhatta a neki tetsző elemeket. Ehhez jött még a tagok alázata és a koncerteken rájuk jellemző elsöprő energia és nemsokára ők váltak Ausztrália első számú zenei exportcikkévé. Ennek ellenére a Parkway Drive sosem volt rest újragondolni a saját hangzását vagy egy színtéren kívüli producerrel dolgozni, ha éppen úgy érezték, mindezt úgy, hogy közben mégis meg tudták őrizni a csak rájuk jellemző hangulatvilágot. Ezen pedig az idén megjelent ötödik lemez, az Ire sem változtat: a dalok minden eddiginél grooveosabbak, fogósabbak, több bennük a díszítés és a hard rock-elem, de megmaradt a csigolyákból előrobbanó erő és a pozitív attitűd. Egy ereje teljében lévő zenekar eddig ilegérettebb, legkerekebb munkája, aminek dalai hatalmasat szólnak majd a Barba Negrában.
A Parkway Drive elé pedig tökéletes választás a Thy Art Is Murder: nem csak azért, mert szintén ausztrálok és idén jelentkeztek új albummal, hanem mert hozzájuk hasonlóan elképesztő intenzitással játsszák azt, amire felesküdtek. Esetükben ez pedig az egyszerre letaglózó erejű és elképesztően technikás deathcore. A banda megbecsültségét jól jelzi, hogy utolsó két albumukat a metál egyik legnagyobb és legelismertebb kiadója, a Nuclear Blast jelentette meg. Emiatt is meglepő, hogy CJ McMahon énekes pár hete pont financiális okokra hivatkozva otthagyta a zenekart, de már meg is van az utódja a Molotov Solution frontemberének, Nick Arthurnak a személyében.
Akárcsak az másik két zenekar, az Architects neve is megkerülhetetlen az extrém zenéket kedvelők körében. Sam Carter zenekara lemezről lemezre tolódott el a The Dilinger Escape Plant idéző matekmetáltól a továbbra is technikás, de befogadhatóbb metalcore felé, miközben végig figyelt arra, sose legyen súlytalan az, amit épp csinálnak. A tavaly megjelent Lost Forever // Lost Together pedig egyfajta összegzése ennek a fejlődésnek: egyszerre kimunkált, de félelmetesen erőteljes dalszerkezetek, azonnal fülbemászó és üvölthető refrének, kimunkált váltások, elképesztő húzás a lemez elejétől a végéig. további infó ITT.
