Kevés annyira megosztó személyiség van a magyar metalzene berkeiben, mint Köteles Leanderé. Míg egyesek szinte istenként tekintenek rá, mások enyhén szólva a hátuk közepére sem kívánják őt, kvázi szitokszó számukra bármi, ami hozzá köthető. Így aztán én úgy gondolom, hogy ennél találóbb címe nem is lehetne a frissen formálódott Leander Kills új albumának, a Túlélőnek, elvégre lassan már több ellenvéleményt kap, mint az összes többi kipécézett zenekar együttvéve.
Amikor a Leander Rising két album után bejelentette, hogy kifújtak, sokan háborogtak, értetlenkedtek, hogy de miért, meg mégis. Én személy szerint egy percig sem aggódtam, úgy voltam vele, hogy - még annak ellenére is, hogy a Rising valóban kicsit kezdett fakulni - van kraft Köteles úr művészetében, nem lesz kérdés, hogy lesz-e folytatás.
Aztán szépen lassan megtörtént a búcsú buli, szétszéledtek a srácok és a csendből egyszer csak betört a köztudatba a Leander Kills első szerzeménye, a Szerelmetlen dal. Nem mondom, hogy seggest dobtam tőle, de kellemes meglepetés volt. Érezni lehetett rajta, hogy sokkal érettebb produkcióval van dolgunk, mint az elődzenekar műveiben - de az idő múlásával a fejlődés szinte természetes kell, hogy legyen, nemde? Szépen szállingóztak tovább a dalok, majd azt vettem észre, hogy egyre többször kerülnek elő a lejátszómban. Sunyi módon bevonzott a lemez egyre nagyobb arányban elérhetővé tett része is, be kellett látnom, hogy bizony rácuppantam a dalokra.
Többszöri hallgatás után nyugodt lelkiismerettel merem állítani: aki eddig nem kedvelte a Leander (Rising) zenéjét, stílusát, most sem fog nagy fanná válni, viszont úgy gondolom, hogy ennek ellenére is érdemes lenne egy esélyt adnia a CD-nek azoknak is, akik nem feltétlen néznek jó szemmel a formációra. Miért is? Mert keményebb kötésű és sokkal összeszedettebb a friss termés, mint eddig bármikor! Nyilván nem állt fejre a világ, megvannak a szokásos elemek, de már a kezdő traktusoknál is kihallani, hogy a még mélyebbre került a hangolás mellett bizony jó kis témák kerülnek elő azokból a bizonyos húrokból. A legnagyobb újdonság talán a matekosabb témák megjelenése és milyen meglepő, a dallamos témák bizony minden eddiginél dallamosabbak lettek, így a kedvelők zabálni fogják a CD-t (ha már nem teszik jelenleg is)!
Nehéz kiemelni igazi húzódalt a Túlélőről. Szinte mindegyik szerzeménynek megvan a saját karaktere, melyeknek köszönhetően egy egészséges ívet ír le az egész album. Szépen váltakoznak a könnyebben emészthető, balladisztikusabb dalok és a gyorsabb, tördeltebb témák, így a hallgató nem tompul le egyik szerzeménynél sem. Nem azt állítom, hogy mindegyik szám ugyanolyan erős, hiszen vannak rajta kevésbé eltalált témák, de úgy általában egy jó kis albummal van dolgunk.
A címadó rögtön felsorakoztat mindent, amit várhatunk a CD-n. Mega dallamok, mélyre hangolt döngölések, tipikus Leanderes énektémák, melyeket hörgés vált és bizony helyenként a kevésbé kiszámítható váltások is fel-felütik a bucijukat. A Szerelmetlen dal is hol ballada, hol kvázi death metal, abszolút izgalmas témákat sorakoztat fel. Mivel a dal végén van egy finom előreutalás a rá következő Te leszel a páromra, talán azt egy kicsit hátrébb raktam volna a listán, hogy jobban üssön a kapcsolat. A dallal magával persze semmi gond nincs, ahogy az azt követő Madár esetében sem. Utóbbiban, mely összességében egy jóval könnyedebb és érzelmesebb dal, egy kellemes zongoratémát is találunk, talán az egyik legjobb dal az albumon. Ezután rögtön folytatódik a könnyed vonal a Ketten egyedül képében. A vendégszereplő Kállai Ernő hegedűjátéka egy újabb kellemes színfolt a korongon.
A Szeresd bennem az első - számomra - gyengébb tétel. Egyszerűen valahogy nem talál be. Viszont a keleties dallamokkal (is) operáló A híd jó kis gyepálásokkal tarol, egyedül a refrén az, amivel annyira nem sikerült megbarátkoznom. Viszont nem rossz dal. A Túlélőn két feldolgozás is van, az egyik az Este van című népdal Leander-féle értelmezése. Kellemes hallgatnivaló, viszont talán a nemléte esetén sem lett volna szegényebb a lemez. A másik feldolgozás az abszolút gőzhenger Valami folyjon után jön, ami nem más, mint a Presser Gábor-féle Fényévtávolság. Hogy őszinte legyek, az sem ütött igazán szíven, de ahogy az előzőnél is, itt is csak azt tudom mondani: jó-jó, de nélküle sem lett volna rossz.
Összességében viszont egy finoman szólva is nagyon jó korongot kaptunk a Leander Kills bemutatkozó albumának képében, melyben egy felfrissített, aktuálisabb, emellett összeszedettebb produkciót találunk, mint a Rising volt annak idején. Természetesen megvannak a - Leander karakteréből adódó - sajátosságai, melyek miatt továbbra is pellengérre lesznek állítva, de azt le merem szögezni: lehet szeretni, lehet utálni, viszont egy dolog biztos: kikerülni nem igazán! (4/5)
A korong szinte már természetesen módon teljes egészében meghallgatható:
