Saját bevallásuk szerint is új korszak kezdődött a svéd Sonic Syndicate életében. Az eddig dallamos, északias modern metalcore vizein evező brigád egy (hát, inkább több) éles váltásnak köszönhetően teljesen elkanyarodott az eddig megszokott stílustól és egy elektronikával túlfűtött, de még mindig slágeres és tökös, viszont metal és ordításmentes albumot adtak ki a kezükből. Megérte a váltás? Meg! De lássuk csak részleteiben a dolgot!
Annak idején a maga szintjén a Sonic Syndicate nagy robbantott. Míg az első, 2005-ben megjelent lemezüket az Eden Fire-t egy kis amcsi kiadó dobta a piacra, a második, 2007-es Only Inhumant már a Nuclear Blast gondozta. Ezt a két lemezt jómagam is csipáztam, elég sűrűn megfordultak a lejátszómban, sőt, egy-két dal kimondottan maradandóan megmaradt a játszási listámban. Jó kis ütős, slágeres, zúzós, de a divatirányzatoktól sem mentes északi fém volt ez a jobbik eresztésből. Azt ezt követő Love And Other Disasters már annyira nem kötött le, érezhetően a zenekaron belül is megtört valami, talán a hirtelen jött hírnév és a nagy zenekarok (In Flames, Nightwish, stb.) előtti turnés megmozdulások felőrölték a bandát.
Akárhogy is, ekkor már elkezdődött az együttes széthullása, de a rá következő We Rule The Nightig még "csak" egy énekescsere történt, ekkor lépett be a máig a fronton álló Nathan J. Briggs. Az album maga igencsak laposka volt, a közvetlen elődjével egyetemben talán egy hallgatást, ha megéltek nálam. Érezhették a többiek is, hogy valami nem klappol, ugyanis a társalapító Roger Sjunnesson is katapultált a fedélzetről, majd a volt SS énekes Roland Johanssonnal együtt összehozták a The Unguided nevű zenekart, melyben a Sonic régi vonalát kicsit több agresszióval vegyítve tolják máig is az ipart. Érdekes módon már három volt SS tag is ott muzsikál, akik időközben különböző okokból hagyták ott Briggséket. 2014-ben aztán kijött egy újabb SS album, a zenekar nevére hallgató lemez, mely aztán már tényleg nem keltett semmilyen feltűnést, így a banda parkoló pályára állt. Időközben a dob és a basszus pozícióban is változás történt, a Nuclear Blast is pattintotta őket, úgyhogy fogták magukat a fiúk és elforgatták a zenekar hajóját egy új, ismeretlen irány felé.
Sok ősrajongót meg is lephet az új lemez, mely egyértelműen a slágerekre gyúr rá, viszont nekem egészen bejön. Végre nincs erőltetett keménykedés, hallhatóan jól érzik magukat a srácok ezen a vonalon. Tuti, hogy az eddig megmaradt rajongók közül is sokan el fognak pártolni tőlük, de be kell látni, ezt a lépést meg kellett tenniük, különben végleg a süllyesztőbe kerültek volna. Ráadásul tényleg olyan az egész, mintha sok évnyi "kötelesség" után végre tényleg szívből írták volna a dalokat. Az irány kicsit hasonló a Bring Me The Horizon újabb albumaihoz, viszont itt jóval kevesebb az agresszió. Naná, hiszen eleve valamivel könnyebb vonalról indultak, de a britek is még eljuthatnak ide, ki tudja, mit hoz a jövő.
A lemez többszöri végighallgatása után sem érzem azt, hogy nagyon el tudna laposodni, holott azért nem nagyon mozdul ki a modern slágermetal mezsgyéből. Lendületes, jó hangulatú, élvezetes, már-már táncolható, (rock)diszkókba való tucatnyi dal figyel a Confessionsön, ami megadja az egésznek azt a kellemes érzést, hogy bizonyos időnként elő-elő kelljen venni. A személyes kedvenceim a korongról a Start a War, az I Like It Rough, a Still Believe, a Crystalize, a Russian Roulette és a balladisztikus Closure, de ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy a többi dal másodrangú, vagy kevésbé erős szerzemény lenne, hiszen mindegyikbe szuszakoltak valami emlékezetes ötletet, dallamot, vagy valamit, ami miatt akár még hosszútávon is emlékezetes lehet az egész produktum.
Szóval a Sonic Syndicate végre magához tért. Hagyták a fenébe a régi stílust (kár is volt már erőltetni), aztán ha már így összeálltak a csillagok, behajintottak egy igen erős modern, elektro-rock/metal korongot, mely ha sok ősrajongónak nem is fog tetszeni, egyértelműen egy komoly és előremutató lépés volt az eddigiek izzadságszagú posványából kilépve. Így tovább, kíváncsi leszek, hogy vajon a jövőben hogy boldogulnak ezzel a vonallal a svédek. (4,5/5)
Addig is, ha valaki meg szeretné nézni őket, november 15-én a Barba Negrában megteheti, ahol az Amaranthe vendégeként fognak élőben is bemutatkozni az új lemez dalai.
