RockStation

Februárban elkezdődnek az új Slipknot lemez munkálatai!

2016. november 22. - sunthatneversets

slipknot_2016.jpg

Ez egy olyan hír, amire még mi magunk sem számítottunk volna, hiszen az előző lemez, a .5: The Gray Chapter épp, hogy két éves múlt a napokban. Ez pedig, figyelembe véve az eddigi tempójukat (a kezdeti időszakot nem számolva) igencsak gyorsnak bizonyul.

Tovább

The Growlers @ Paradiso Noord, Amszterdam, 2016.11.14.

Galaxis Útikalauz Koncertlátogatóknak

growlers_live_2.jpg

Ez a nap is felvirradt végre! Amióta megismertem a Growlerst, erre vártam! Persze a várakozás mellé egy igen erős félsz is társult, hiszen a kaliforniai szörfös srácok új lemeze egy kibaszott nagy vicc, amit nem csak én éltem meg katasztrófaként, de az internet népe is. Rendesen leszedték a keresztvizet Brooksékról, és kíváncsi leszek, ez merre lendíti tovább a csapatot. És ha esetleg bárkinek is kétsége támadna, hogy esetleg rosszul látja a dolgokat velük kapcsolatban, az bizonyosságot nyerhet a zenekar tagjainak reakciói által, hiszen a Straka/Taylor, Nielsen trió mellől lelépett mindenki, sőt, Straka is belengette, hogy a turnét követően otthagyja a bandát.

Tovább

Hammerfall - Built To Last (Napalm Records, 2016)

Ezúttal sem fogunk szenvedni a vashiánytól

hammerfall_built.jpg

A 90-es évek legvégén a kockás ingek árnyékából előbújva sokan emlegették, hogy a Heavy Metal új életre kelt. A magam részéről nem igazán értettem, hogy miről is van szó, hisz attól, hogy a zenei csatornák tekintetüket bő egy évtizeden át a talpig bőrben és fémben pompázó gitáristenek helyett a tornacipőjüket egykedvűen bámuló garázs generációra szegezték, a metal nem halt meg, csupán egy időre nyugodni tért.

Tovább

Az Arise lesz a következő tematikus Cavalera-turné kiszemeltje?

0soulfly2014_15.jpgMég talán ki sem hűlt rajtunk az izzadtság a tegnapi, a Roots albumot újrabemutató Cavalera-turné után, Max apánk máris egy hasonlóan izgalmas téma-turné árnyát vázolta fel a jövő év nem is olyan távoli horizontjára. Azt persze hozzá kell tenni, hogy ez mind még erősen homályos, de az biztos, hogy a félig-meddig rejtélyes megfogalmazás elég sokat sejtet.

Tovább

Dying Wish: Tükörország - 11 év után új lemez, ráadásul magyarul!

dying_wish_2016.jpg

2016. november elején, a HammerWorld Magazin aktuális számának extra CD mellékleteként jelent meg a Dying Wish Tükörország című új albuma a Hammer Records gondozásában. A 9 friss dalt tartalmazó korong érdekessége, hogy 11 év lemezmentesség csöndjét megtörve ezúttal kizárólag magyar szövegekkel szólalnak meg a zenekar számai. Valamint, a tőlük megszokott súlyos, de melodikus death vonalat túlnyomó részben az extrém énekkel (is) kísért modern metal váltotta fel.

Tovább

Napi Metallica: Így tolták Hetfieldék a BBC-ben

metallica_2016_2.jpgAz új Metallica album, a Hardwired... To Self Destruct boltokba kerülése nyilván promóciós fellépések és egyéb megjelenések sorát hozta magával a négyes számára. Ennek egyik szelete volt a BBC-ben történő zajongás is, melynek részleteit itt is megtekinthetitek, szerintünk érdemes rászánni azt a pár percet.

Tovább

In Flames - Battles (Nuclear Blast, 2016)

Melodikus csatazene

battles.jpgAz In Flames lassú, de biztos átalakulása már nem új keletű dolog, hiszen a 2000-es évek elejétől kezdve (mindig kicsit engedve az aktuális rockzenei fősodornak) folyamatosan hagyják maguk mögött a kezdeti színtiszta dallamos death metal elemeket, így aki egy újabb Whoraclet, vagy épp Colonyt vár, az most be is fejezheti ennek a cikknek az olvasását - ha egyáltalán belekezdett. Mert a Battles folytatja azt a lassú, de biztos átalakulást, mely egy dallamos, könnyen énekelhető, kvázi himnikus, szinte popos metalcsapattá gyúrja az In Flamest - nyilván ennek köszönhetőek az időnkénti személyi változások is - de az én meglátásom szerint ez egész jól áll nekik. De lássuk csak, milyen lett a legújabb eresztés.

Tovább

Segíts az Eyehategodos Mike IX Williamnek!

eyehategodband2015_638.jpgAhogy már nálunk is szó esett róla, egy rejtélyes betegség miatt kénytelen volt kihagyni az Eyehategod legutóbbi turnéját Mike IX Williams, ahová pár alkalmi Phil Anselmos buli után a Lamb Of Godos Randy Blythe ugrott be kisegíteni az zenekart. Mike problémája sokkal komolyabbnak bizonyult, mint elsőre látszott, sőt, a májátültetésre szoruló énekes megsegítésére egy közösségi adományozás is elindult, ugyanis a környezete már képtelen az ezzel járó anyagi kiadásokat fedezni.

Tovább

Így nyomta a Metallica a francia TV-ben

metallica_canal.jpg

A héten a francia Canal+ Tv-csatorna Le Grand Journal című műsorában vendégeskedett a Metallica, az új, Hardwired... To Self-Destruct című lemez okán. A  műsorban 7 dalt játszottak (Creeping Death, For Whom The Bell Tolls, Moth Into Flames, Atlas, Rise!, One, Hardwired, Enter Sandman). Alább ebből a műsorból láthattok részleteket. A lemezről amúhy ITT írtunk.

Tovább

Újra énekel Brian Johnson!

acdc_3.jpg

Korábban már írtunk róla, hogy a (volt) AC/DC énekes, Brian Johnsonnál egy újfajta technológia segítségével csökkenthetik a színpadi jelenlét okozta halláskárosulás fajsúlyát, illetve a végérvényes hallásvesztés esélyét is gyakorlatilag a nullára csökkenthetik. Ha a kicsi kütyü sikerrel végzi a dolgát és beválik az öregnél, akár fél éven belül visszatérhet a színpadi szerepléshez! Ha ez még nem is történt meg, mindenesetre új dalban már hallhatjuk az énekest.

Tovább

Obituary (US), Exodus (US), Prong (US), King Parrot (AUS) @ Dürer Kert 2016.11.16.

Mesterek kenterben...

0obituary2016_13_eredmeny.jpg

Azt hiszem egy olyan turné esetében, ahol hét óra után kicsivel már a Prong tolja az Eternal Heat című számot, abszolút helytálló az a hangaztos elnevezés, hogy Battle of the Bays. Főleg, ha őket aztán olyan bandák követik a színpadon, mint az Exodus és az Obituary. Ennek jelentőségét pedig úgy tűnt a hazai közönség is feltudta már előzetesen mérni, hiszen a koncert napján, azaz tegnap november 16 - án, már csak néhány helyszínen felvásárolható jegy maradt, amit kapunyitáskor fel is martak az időben érkezők. Így nagyjából fél hétkor került ki hivatalosan is a teltház tábla a Dürer Kert ajtajára.

Tovább

Így nyomja Matt Heafy a Soundgardent

triviumacoustic.jpgA Sirius XM valahogy mindig befűzi a nagyokat, hogy zenélgessenek náluk egy kicsit. Jól is teszik, mert nem egyszer egész érdekes verziókat is kaphatunk kedvenc dalainkból. Az egyik legújabb áldozatuk a júniusban nálunk járt Trivium dalospacsirtája, Matt Heafy, aki a Silence In The Snow lemezen megjelent lassú dal, az Until The World Goes Cold mellett a Soundgarden Black Hole Sunját is eljátszotta mindenki nagy örömére, méghozzá egy szál gitáros átiratban.

Tovább

Nézd meg a Decadawn új videóját!

23730_photo.jpgA montreali melodikus death metal vonalon mozgó Decadawn nevezetű formáció, Take You There címmel egy új zenei videóval jelentkezett. Amely valójában nem egy új dal, mivel a banda 2014-ben Solitary Confinement címmel megjelent bemutatkozó albumán (amelyen az At the Gates énekes pacsirtája, Tomas Lindberg is vendégszerepelt) található. A zenekar új anyaggal majd csak a jövő évben jelentkezik, addig marad a régi lemez és az új videó, amelyet a tovább gombra kattintva lehet nyomatni. In Flames, Dark Tranquility fanoknak kötelező!!

Tovább

A legrosszabbtól a legjobbig, avagy így tetszettek nekünk az új Metallica-videók

metallica-hardwired-album.jpegTegnap jelent meg a Metallica új lemeze, a Hardwired... To Self-Destruct, melyről az elmúlt napokban már mindegyik dal ismertté vált (legálisan is). Ahogy már mindenki tudja, valamennyi szerzemény kapott egy-egy klippet is, melynek köszönhetően nézni is érdemes a dalokat, nem csak hallgatni. Ezeket a videókat vesézzük most ki, megmondjuk, hogy melyik hogyan tetszett nekünk. FONTOS! Nem feltétlen a dalok tetszési sorrendjéről van szó, persze az is belejátszik, inkább a kisfilmeket értékeljük az összeállításban. És mint tudjuk, minden lista szubjektív, így ezt is érdemes úgy kezelni, egyéni véleményeket szívesen látunk!

Tovább
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum