Igazi borongós novemberi időjárásunk van. Amikor megérkeztünk a Barba Negrához pont elkezdett szakadni az eső. Viszont olyan súlyos estében volt itt egy átlagos csütörtökön részünk, hogy azt még biztos emlegetni fogjuk jó pár évig.
Mivel négy zenekar van a turnén, így nem csoda, hogy korán, fél hétkor kezdett a Shredhead, az est nyitó bandája. A klubban éppen, hogy csak lézengenek az emberek, de gondoltam azért megnézzük mi is ez az egész. Kaptam egy fülest amúgy is, hogy rájuk érdemes oda figyelni. Nézzük a dolgok valós oldalát. Azt mondják sokan, hogy a Lamb Of God a modern PanterA. Abban az esetben, ha ez így van, akkor bátran ki merem jelenteni, hogy Shredhead a még modernebb PanterA. A srácok számomra a semmiből tűntek fel, nem is hallgattam őket, EDDIG! Annyira kapós, groove-os, gyilkos elemekkel tűzdelt paraszt metalt toltak a szemtelenül fiatal srácok a képembe, hogy az államat nem győztem keresni. Arra jutottam, hogy ezeket a srácokat eszméletlen gyorsan le kéne szerveznie valakinek egy kisebb klub-bulira, ahol több időt kapnak. Rendületlen headbang, közben atom feszesen és pontosan játszottak a maréknyi rajongónak. Bizony, mondhatni, hogy rajongónak, mert engem az első dal után kilóra megvettek maguknak. Gyakran mondják a zenészek, hogy tíz embernek is úgy kell játszani, mint egy arénának,de marha kevesen tesznek is úgy. A srácok pedig hozták az aréna színvonalat is, így nem kérdés: kell egy hazai önálló Shredhead koncert, pont.
Rövid átszerelés közben meglátogattam a pultot, hogy kiszáradt torkomat leöblítsem egy sörrel, és ahogy vissza értem már kezdett is a kopaszodással mit sem foglalkozó Desecrator. A srácok a klasszikus thrash vonalat próbálják tovább vinni, amolyan Gama Bomb hangulatban, de ez még sem sikerül nekik hitelesen. Amitől a Gama Bomb számomra pont azért hiteles, hogy nem akarják magukat, hitelesnek, komolynak beállítani, csak a zenével foglalkoznak, illetve azzal, hogy jól érezzék magukat. Ahogy ezt láttuk idén a Dürerben annak a zenekarnak működik is. Ellenben a Desecrator már a megjelenésével is fura érzést keltett bennem. A kopaszodást nehezen elfogadó énekes-gitáros Riley megjelenése inkább megmosolyogtat és a Robin Hood frizurát viselő idős bácsikat juttatja eszembe. Ezzel a kisugárzással alapjáraton olyan zenét kéne tolniuk, amitől padlót fog az ember, ami valamitől extrán kiemelkedik az átlagos zenekarok közül. Ehelyett egy eléggé sablonos, már-már unalmas muzsikát hoztak nekünk. Rájuk sokkal többen kíváncsiak voltak már, de az az igazi kitörő öröm és őrjöngés itt még a közönség részéről is elmaradt. Érezték, hogy nem ez lesz az ő természetes terepük így két "ráadás" dal után le is léptek, hogy átadják a helyet a Crowbarnak.
Be kell vallanom, hogy engem ez a zenekar érdekelt igazán csak. Ők voltak azok, akik miatt ellátogattam a Negrába ezen az este. Kirk Windstein egyszerűen egy zseni. Legújabb albumuk a The Serpent Only Lies az előző album kistestvére. Nem annyira súlyos és megkapó, mint a Symmetery In Black, de mégis megvan a maga Kirkös mély, húzós bája. Jó volt látni, hogy Sexy T visszatérésének mindenki örült, és igen rendesen meg is telt a déli banda koncertjére a terem. Windstein-ék remek formában voltak, vannak és lesznek is. Egyszerűen ennek az embernek aranyból van a keze, olyan riffek jönnek ki a kis húsos virsli ujjai alól, hogy azt tanítani kéne.
Azonban, ha ez még mindig nem lenne elég ott van nekik Matt, aki még magabiztosabbá, még keményebbé teszi a Crowbar zenéjét. De mit sem érne az egész, ha nem ülne Tommy olyan rettentő mélyen eldugva a hatalmas tamok mögött, és Sexy T nem hozná két grimasz között atom feszesen az atom pontosan megírt témákat. A zenekarnak mindenki örült, aki a teremben volt ez nem is vitás, és mindenki sajnálta, hogy pofátlanul rövid ideig játszottak a srácok. De nincs mit tenni, ha menni kell, akkor menni kell, de bízunk benne, hogy jövő évben vissza jönnek és kimozgatják a nyakunkat ismét.
Az átszerelés alatt én már összeszedtem a ruhatárból a cuccomat és az Overkill-t hátulról néztem végig. Ahogy bele kezdtek a zenélésbe a terem egyből megtelt rendesen, majdnem a bejáratig tömötten álltak az emberek, Nem hiába... Ők a turné fő bandája, akármennyire fáj is ez a kis doom-szívemnek. Nincs mit tenni, ez van. Azért, ha már itt vagyunk akkor megnéztük őket is. Sajnos még mindig nem győztek meg engem. Elhiszem, hogy legendák, elhiszem, hogy fontos részei a thrasher életnek, de engem Blitz hangjától még mindig a hideg ráz. A hangzással is voltak igen komoly gondok az elején, mert a gitárok olyan mocsok kásásan szóltak, hogy az totál élvezhetetlen volt. Persze ez szépen tisztult egy-két dallal későbbre. A közönség pedig abszolút vevő volt mindenre. Nem hiba, a nagy többség csak miattuk látogatott le ma este a klubba. Érdekes volt elnézni, hogy mennyire durva szakadék van a közönség életkorában. Nincs átmenet. Vagy a szemtelenül fiatal kis srácokkal találkoztam, vagy pedig az ötvenhez közeli arcokhoz, akik a második metal korukat élik a család mellett. Hozzá teszem egyik érával sincs semmi baj, csak mennyire érdekes, hogy a köztes generáció vajon mit hallgat?
