RockStation

Kevesebb koncertet fog adni a Metallica

2017. január 09. - theshattered

metallica_2016_4.jpgErősen megritkítja az egy évben vállalt fellépéseinek számát a tavaly friss nagylemezzel, a Hardwired... To Self-Destructtal jelentkező Metallica. Egy nemrégiben adott interjú szerint évi körülbelül ötven koncert várható az elkövetkezőkben a thrash veteránoktól, de elmondásuk szerint azokra annál inkább érdemes lesz ellátogatni.

A Nerdist podcastnak adott interjú szerint erre azért van szükség, mert, ahogy mindenki, természetesen James Hetfieldék is öregszenek és már fizikailag nem bírnának több bulit adni, ami azt hiszem, mindenki számára érthető is. Valljuk be, azért még ez az ötven is jóval több, mint amennyit a legtöbb zenekar ad egy évben, ráadásul a Metallica sosem spórol, ha a látványról és a dalokról van szó. Ez viszont magával hozza a tényt, hogy egyre kevesebb "különleges" helyszínen lesznek láthatók, így valószínűleg nekünk is egyre messzebb kell majd zarándokolni egy koncert kedvéért.

Az (egyébként lent hallható) interjúban azt is elárulta James és Kirk, hogy nem zavarja őket az, ha valaki lefilmezi a koncertjeiket, de ezzel pont azt az élményt veszítik el, amit azzal kapnának, ha odafigyelnének a látni- és hallanivalókra. Pont ezért variálják rendszeresen a setlisteket is, hiszen így nem csak a közönségnek, nekik is élvezetesebb marad az egész koncertesdi. De az angolosok részleteiben is meghallgathatják az interjút itt, lent.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4212111005

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum