RockStation

Friss nagylemezzel jelentkezik az Ørdøg zenekar

A HammerWorld magazin februári mellékleteként jelenik meg

2017. január 18. - sunthatneversets

ordog_2017.jpg

Február 3-án, az EDGE Records gondozásában, a HammerWorld magazin mellékleteként jelenik meg a bemutatkozó anyagával 2015-ben a HangSúly Metal Awards szakmai és a Kettőnégy közönségszavazáson is az “év lemeze” címét elnyerő Ørdøg új albuma, a Sötétanyag.

A harminchat perc hosszú lemezen, melynek zenei rendezője Varga Zoltán, kilenc dal található, a zeneszerzésben és a felvételekben pedig a négy alapító (Szűcs Péter dobos, Mahboubi Salim basszusgitáros, Szentpéteri Zsolt gitáros és Vörös András énekes) mellett teljes értékű tagként vett részt a Wackor énekes-gitárosa, Nagy-Miklós Péter is.

ordog_sotetanyag.jpg

A Sötétanyag fizikai formában CD-n a Hammerworld magazin februári számának mellékleteként az újságárusoknál, digipak CD formátumban a lemezboltokban, illetve bakelit LP-verzióban limitált darabszámban a zenekar webshopjában (popshop.hu/ordog) szerezhető be, online pedig elérhető lesz az összes ismert platformon (Spotify, Deezer, iTunes, YouTube stb.). A hivatalos megjelenés előtti héten exkluzív Spotify premier a hammerworld.hu weboldalon, részletekért figyeljétek a HammerWorld magazin Facebook oldalát!

Vörös András, énekes a következőket mondta lemezről: “Aki eddig hallotta, mind azt mondta, hogy jobb, mint az első lemez. Igaz, aki eddig hallotta, az mind családtag vagy közeli barát volt, de reméljük a Sötétanyag a nagyközönség próbáját is kiállja. Az mindenesetre biztos, hogy a korábbi dalok egy évek kihagyása után újra egymásra talált társaság első lépései voltak, ezeket pedig már egy újra összecsiszolódott, “edzésben lévő” zenekar írta úgy, hogy igyekezzen szintet lépni és tágítani a határait. Jó esetben ez meg is hallatszik a végeredményen.”

ordog_2016.jpg

Az előzetes videoklipekről: “Annyira szeretjük mindegyiket, hogy nehéz volt eldönteni, melyikhez készüljön valamilyen videó is. Végül a lemezzáró “stadionrockos” Sátántangó, a “kis magyar abszurd” becenévre hallgató Államtitkár és a lemez egyik legjobb refrénjét adó Fényhozó (senki) kapott képanyagot első körben, és ezek azok, amiket már a teljes lemez megjelenése előtt sorban megmutattunk és megmutatunk. Érdekesség még, hogy bár egyáltalán nem volt célunk direkt rádióbarát dalt írni, a refrénjében gyerekkórussal megtámogatott Keringő elhangzott a Petőfi rádióban is, holott se nem lassú, se nem akusztikus, mégis átment a szűrőn a torzított gitárjai ellenére. Örülünk neki.”

A zenekar március harmadikán a Dürer Kertben tartja lemezbemutató koncertjét, melyre jegyek elővételes áron (1500 Ft) már kaphatóak a tixa hálózatában, valamint a helyszínen. További infók a koncertről ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr912134581

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum