Furcsa egy skatulya az experimental metal, mert habár azt tudjuk, hogy valami, a szokásostól eltérőt kell várnunk a produktumról, azért nem mindig sejthetjük, mi is fog beleszánkázni az arcunkba. Így jártam a Pregnant Whale Pain EP jével is, a Blankkel. Tudtam, hogy valami kattant, szokatlan anyag lesz az, amire rávetettem magam, csak éppen nem tudtam, mire is számítsak. Aztán végül egy jó értelemben vett meglepetés lett a találkozásból.
Szinte pontosan egy hónapja vállaltam el, hogy írok erről az anyagról. Mi is történt eddig? Egyszerű, elúsztam a mindennapi dolgokkal, aminek pont, hogy a recenziók megírása itta meg a levét! Ezt már a Guruzsmás kritikámnál is írtam, most is jár a bocsánatkérés a srácoktól, nem hittem volna, hogy ennyi ideig el fog tartani, míg komolyan rá tudok feküdni a Blankre. Pedig mint utólag kiderült, megérte volna!
De előbb beszéljünk egy kicsit a zenekarról. A PWP, ami az énekesük, Horváth Krisz szólóprojektjéből fejlődött ki, már van egy 2014-ben megjelent nagylemeze, mellyel az underground körökben, elsősorban az angolszász világban találtak befogadó fülekre. Aztán 2016-ban az A38-on mutatkoztak be élőben is, majd januárban következett a jelent írás tárgya, a Blank, amitől a seggem szó szerint a földet verdeste!
Szóval experimental metal. Számomra ez egy olyan stílus, amit ha kényszerítenének, is nehezen tudnék pontosan megfogalmazni pont, hogy a kísérletező hangvétel széleskörűsége miatt. Már rögtön az első dalból is kisül, hogy nem is lenne egyszerű azt a zene milyenségét, amit a Pregnant Whale Pain képvisel, papírra vetni. De ha mégis hasonlítgatásokra akarnék bocsátkozni, akkor azt mondanám, hogy egy hibbant Twelve Foot Ninja / The Dillinger Escape Plan keverék az, amivel megsimogatja a fülünket a budapesti szextett.
Furcsa, de egyáltalán nem találom furcsának a trombita jelenlétét ebben a sokszínű kaotikus kavalkádban, mert igen, ez a négy plusz egy dal leginkább úgy írható le. Sőt, igazából egy nagyon kellemes, frankó színt ad az egésznek Serfőző Lőrinc játéka, egyfajta epikusabb ízt ad az anyagnak, melynek további pozitívuma, hogy a váltásokkal, kaotikus részekkel nem esnek át a ló túlsó oldalára, szépen egymásba illenek az egymást követő témák. Ráadásul a lassú részek is igényesen kidolgozottak, egyszerűen nem lehet rajta fogást találni. Dalokat igazából nem emelnék ki és ezt nem azért teszem, mert egybemosódna az egész zenei rész, hanem mert egyszerűen annyi minden történik minden egyes "fejezetben", hogy a részletek fejtegetése (ellentétben a hallgatással!) unalomba fulladna.
Ahogy már írtam, ennek ellenére nem éppen könnyű hallgatnivaló a Blank, még a relatív rövidsége ellenére sem. Aki nem bírja a hirtelen váltásokat, a stílusok közötti ugrabugrálást, vagy éppen az epilepszia-pozitív tördeléseket, annak talán nem is érdemes próbálkoznia a PWP zenéjével. Szerencsére én nem ilyen vagyok, nekem nagyon tetszik az egész cucc, sőt, az idei év egyik első olyan anyaga, amit még később is szívesen elő fogok venni!
Szóval fiúk-lányok, ha szeretitek a kísérletező kedvű metalzenéket, sőt, kimondottan csípitek, ha a legváratlanabb pillanatban a legfurcsább témák repülnek bele az arcotokba, a Pregnant Whale Pain EP-je, a Blank, amely (nagy örömömre egy újabb igényes színfolt a magyar rockzenei palettán) pont nektek való! (5/5)
