RockStation

Minden, amit az idei Nova Rock Fesztiválról tudnod kell

2017. március 29. - Frogfoot

nova_rock_stage.jpg

Idén június 14-17 között 13. alkalommal rendezik meg  a szokásos helyszínen, Nickelsdorf mellett a Nova Rock fesztivált, amelyre már teljes a fellépők névsora és még a szokottnál is erősebb a felhozatal. Már az első napon is sztárzenekarok lépnek fel és a szervezők nem csak a rock/metal rajongókra gondoltak, a program igazán változatos lesz.

Első nap, június 14.

0novarock2011_18.jpg

Az első nap még csak bemelegítés lesz, de már láthatjuk a Linkin Parkot, és a Five Finger Death Punchot is. Igaz, hogy a Linkin Park új lemeze alaposan megosztja majd a közönséget, de ez biztosan nem érdekli majd a rajongókat, ha az új dalok mellett a klasszikusok is felcsendülnek. Akinek nem elég súlyos a Linkin Park azoknak a Finger Death Punch nyújthat kárpótlást, 2016 nehéz év volt a zenekarnak, de már készül az új lemezük is és remélhetőleg idén nem szakítja félbe a koncertet vihar... Báthory Zoltánék után a Steel Panther hibátlanul idézi majd meg a '80-as éveket és a glam metal legszebb éveit mindezt kellő öniróniával és humorral teszik, miközben nem csak a közönség hanem a zenekar is remekül szórakozik. A Steel Panther esetében nem
könnyű eldönteni, hogy paródia vagy komoly? Nem lehet tudni, és ez is teszi őket annyira népszerűvé.

Töretlen lendülettel turnézik az ausztrál Airbourne a Breakin' Outta Hell lemezzel. Az Airbourne az AC/DC méltó örököse, duzzad az energiától, szinte minden számuk bulizásra íródott, ráadásul nekik mindegy, hogy klubbuli vagy a Nova Rock nagyszínpada, élőben lehengerlőek. A spanyol La Pegatina 2003-ban alakult, zenéjük a ska és különböző zenei stílusok ötvözete a pezsgő városi rumbával. Eddig hat lemezük jelent meg és számtalan díjjal jutalmazták őket, dalszövegeik spanyol, katalán és francia nyelven szólnak, de ez biztosan nem lesz akadálya a a közönség megtáncoltatásának. Új-Zélandról érkezik a Nova Rockra a Like a Storm. A kiwi zenekar Aucklandból indult, de már az amerikai közönséget is sikerült meghódítaniuk, többek közt a Korn Alter Bridge, Shinedown, Black Veil Brides zenekarokkal is turnéztak együtt. Zenéjüket csak simán hard rocknak aposztrofálják, de bariton gitárt és didgeridoot is használnak. A nap legszokatlanabb fellépője Norman Cook, vagyis Fatboy Slim lesz, aki zenéjével igencsak távol áll attól ami ezen a fesztiválon megszokott, mégis borítékolható a sikere mert a legnagyobb Fatboy Slim slágereket még a rockrajongók is ismerik és a közönség biztosan vevő lesz a Fatboy-féle big beat zenére is, ami bulizásra különösen alkalmas.

Második nap, június 15.

0113.jpg

A második nap még változatosabb lesz, mint a nyitó: a göteborgi melodeath zenekar Avatar színpadi showja és a hozzá illeszkedő zene már az Egyesült Államok közönségét is meghódította. Három év után tavaly tért vissza a DevilDriver a Trust No One lemezzel és nehéz dolga lesz az utánuk fellépő zenekaroknak, ugyanis ha belekezdenek nincs megállás, könyörtelenül kisajtolnak majd minden energiát a közönségből. A Me First and the Gimme Gimmes nevű amerikai punk rock zenekar igazi szupergroup a Foo Fighters, NOFX és a Lagwagon zenészeiből, akik a '60-as, '70-es, '80-as évek popzenekarainak, R&B zenekarainak számait adja majd elő punk rock verzióban, de repertoárjuk punkosított country-dalokat is tartalmaz.

A punk-rock zenekarok sorát gyarapítja a floridai A Day To Remember, a Good Charlotte és az este egyik sztárzenekara a Blink-182 is. A vidám california/pop-punk zenekarok után már csak két előadó képviseli a könnyedebb, bulizós vonalat, az Alter Bridge és Danko Jones, akiben nem lehet csalódni és biztos, hogy a kanadai előadó az ujja köré csavarja majd a közönséget. 

Ezután már csak súlyosabb zenék jönnek: az ausztrál Pendulum ezúttal Live zenekari felállásban. A szintetizátor mellett torzított gitárral felturbózott drum and bass/rock fogós keverékére ugrálhat a közönség. A Gojira a progresszív thrash metalt fogja képviselni a Nova Rockon. A tavaly megjelent Magma nagylemezük hangulatos, súlyos, élőben pedig mindig felszabadultan és nagy beleéléssel játszik a zenekar. Március végén jelenik meg az új Mastodon lemez amivel egyből turnéra is indul a zenekar, az új dalok mellett biztosan elhangzanak majd a slágerszerzeményeik is, persze a Mastodon esetében a slágerek komplex, technikás és egyedi dalokat jelentenek, amelyek akár tíz percesre nyúlhatnak, mégis úthengerként gázolnak át a hallgatón.

A melodic death metal egyik királya, az In Flames rendszeres vendége a fesztiválnak és igaz, hogy az albumaik évek óta megosztják a hallgatókat, de a 2016-os Battles az utóbbi évek legjobb In Flames lemeze lett, ráadásul ők az egyik legélvezetesebb zenekar élőben. Nem csak rajongóknak ajánlott! A brit metalcore Architects a fiatalabb generációt célozza meg, agresszívek, technikásak és túlmutatnak a megszokott kliséken. A Suicidal Tendencies Mike Muir vezetésével pont a koncertjeivel alapozta meg népszerűségét és már lassan negyven éve egyike a színtér legjobb koncertbandáinak. A legutóbbi lemezük a World Gone Mad tökéletesre sikerült Dave Lombardoval a doboknál és élőben az igazi Suicidal Tendencies himnuszokat várhatják tőlük a rajongók. Az este főzenekara a Slayer lesz és biztos, hogy az egytől-egyig gyilkos thrash nóták a tőlük megszokott agresszivitással fognak megszólalni.

Harmadik nap, június 16.

0nova3_23SOAD2.jpg

Akiknek sikerül az előző esti Slayer koncert után összeszedni magukat, azok könnyedebb zenékkel kezdhetik a harmadik napot. Alex Vargas aki 2016-ban a Danish Music Awards győztese volt alternatív rockot, a sokoldalú nyolcfős német Jamaram stílusokat egyesítő reggae/funk/latin zenét, a Pierce The Veil és a Four Year Strong pop-punkot játszanak majd, SSIO az afgán származású rapper, a Brit Awards 2017-es díjazottja Rory Graham vagyis Rag'n'Bone Man, az ausztrál drum and bass csapat Knife Party, a német Hip-Hop trio a Beginner és a gengszter rapper 187 Strassenbande lépnek fel.

Ezután a fesztivál visszatér a súlyosabb zenékhez,a metalcore rajongók az Of Mice & Men zenekarnak örülhetnek. Ezután már csak az igazi nagyágyúk vannak hátra: a Kreator a januárban megjelent Gods of Violence lemezével turnézik, amely a sokkal dallamosabb stílust párosítja a jellegzetes Kreator hangzással, gyors tempójú dalokat felvonultatva. A Kreator hihetetlenül feszes élő zenekar, három és fél évtized után is a thrash élvonalában vannak. Akiben még van energia egy igazi szupergroup zenekart láthat az este egyik headlinereként, melyben a Rage Against the Machine zenészei, és a Public Enemy valamint a Cypress Hill rapperei vesznek részt. A Prophets of Rage 2016-ban alakult és a pótolhatatlannak látszó Zack De
La Rocha helyére két hasonlóan ikonikus frontembert találtak Chuck D-t és B-Real-t. Az új dalok mellett Cypress Hill és Public Enemy is várható a koncerten, de a fő hangsúly a Rage Against The Machine himnuszokon lesz, amelyeknek B-Real és Chuck D ad egyedülálló csavart DJ Lord támogatásával.

A Nova Rock fesztivál történetében talán kevés zenekar vonzott annyi lelkes rajongót mint 2011-ben a System Of A Down. Várható, hogy az este fő fellépőjét ismét hatalmas tömeg várja majd. A heavy metal, hard rock, rock'n'roll és egyéb zenei műfajok egyedülálló, semmi máshoz nem hasonlítható keverékét nyújtó zenekar 2005-ben adott ki utoljára lemezt, de ennek ellenére kizárt, hogy csalódást okozzanak a régi számaikkal, a zene önmagáért beszél: agresszió, sebesség, dallamok vagyis System Of A Down!

Negyedik nap, június 17. 

0sabaton2017_60_eredmeny.jpg

Az utolsó napot sem érdemes kihagyni, a szervezőknek erre a napra is van "nagy dobásuk". Hagyományosnak tekinthető a nickelsdorfi fúvószenekar a Wendi's Böhmische Blasmusik fellépése, utánuk a szintén osztrák a Black Inhale, megalkuvás nélküli thrash/groove metalzenekar, a brit Dead!, a német ska-punk Feine Sahne Fischfilet és a metalcore-t az elektronikus zenével vegyítő Eskimo Callboy lép színpadra.

Három album, erős, piszkos rock'n'roll és stadionhimnuszok vagyis hard rock annak elemi állapotban, ez a Black Star Riders. A Thin Lizzy és Phil Lynott örökségét is hivatott továbbvinni a zenekar, amely zenészei olyan régi motorosok, hogy felsorolni is nehéz lenne hány zenekarban játszottak korábban. A Simple Plan Kanada egyik legsikeresebb pop-punk zenekara. Pierre Bouvier énekes és Chuck Comeau dobos mindössze 13 évesek voltak amikor találkoztak és a megalapították a zenekart, '97-ben jelent meg a debütáló albumuk, de az igazi sikerre 2004-ig várniuk kellett ezután már gyorsan kinőtték az előzenekari státust és a 2010-es Téli Olimpia záró ceremóniáján is játszhatott a Simple Plan. A Broilers is a punk-rock zenekarok sorát gyarapítja majd a fesztiválon, de ők az alapvetőbb és egyszerű stílust képviselik nem a pop-punkot. A Suicide Silence új lemeze alaposan megosztotta a rajongótábort, szembementek az elvárásokkal és a nagy zenei változásokat hozó lemezen háttérbe szorult a deathcore, most a rajongók és a Nova Rock közönsége eldöntheti, hogy hogyan szerepelnek az új dalok élőben.

Az Epicának a szimfonikus metal rajongói örülhetnek, a The Holographic Principle lemezüket jól fogadta a közönség, Simone Simons egyedülálló hangja és a képzett zenészek teszik napjaink egyik legjobb szimfonikus metal bandájává a zenekart. A szimfónikus metal után súlyosabb zene következik, a Hatebreed. A lényeg sosem változik a csapatnál, nincs kompromisszum, a hardcore-os alapokra thrashes-doomos elemekkel feldobott zúzdákból áll és agresszív, arcbamászó műsoruk tele van koncerthimnuszokkal. A zene iránti elkötelezettségük és az energia garantálja a remek hangulatot. 

A Sabaton ízig-vérig metalzenekar, amely hibátlanul működik élőben és nagy rajongótáborra számíthatnak, ráadásul hatalmas siker Európában a The Last Stand című lemezük. Az Accept társaságában az intenzív európai turnézás éppen csak lezárult ,amellyel a zenekar szintet lépett, már arénákban léptek fel, de már folytatják is a nyári fesztiválokon, így a Nova Rockon is! Két punkegyüttes, a Green Day és a Rancid lesznek a headlinerek az utolsó estén, utánuk a legkitartóbbak és a legbátrabbak még megnézhetik David Hasselhoff zenés-táncos showműsorát.

nova_rock_stage_2.jpg

flyer_nova_rock_2017_final_1.png

Koncertfotók: Réti Zsolt
További infók a fesztiválról ITT és ITT.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8112384121

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum