A Battle Beast mondhatni hazajár hozzánk az elmúlt években, hiszen legutóbb a tavalyi Rockmaratonon tették tiszteletüket Noora Louhimoék. Persze nem csak azért jöttek, mert miért ne, hanem azért is, mert időközben megjelent a legújabb nagylemezük, a Bringer Of Pain is, amivel szépen továbbviszik az előző nagylemezük, az Unholy Saviour és úgy egyébként az egész örökségük vonalát, ráadásul nem is akárhogy. Ebbe engedtek egy nem éppen kis betekintést a finnek, méghozzá a német Majesty és a japán Gyze társaságában.
Az estét a Felkelő Nap Országának fiai kezdték. Amikor sörvételezés közben felnéztem a színpadra (épp akkor kezdtek), azt hittem csajbandáról van szó. Aztán észrevettem, hogy az énekesen nincs felső. Akkor ő pali. Aztán mint kiderült, a többiek is. Hmm... Talán el kellene néznem egy szemészhez. De vissza a zenére! Ismeritek a mondást, ugye, hogy csinálhatsz akármit is és lehetsz benne akármilyen jó, egy japán úgyis jobban tolja nálad? Na, ez itt is ugyanúgy érvényes volt. A blackesen hörgős, de mellette epikus, heroikus dallamokkal hintett heavy metalt játszó trió énekese ugyanis dalolászás közben olyan témákat hozott, amiket más örül, ha teljes koncentrálással el tud játszani. Ha meg nem énekelt, a közönségre vigyorgott. Hát, a fene a pofáját (persze szigorúan jó értelemben)! Nem elég, hogy fogós, jó zenét játszottak, még technikailag is abszolút rendben volt. Engem megvettek, pedig nem is vagyok oda a "bőrgatyás" metalért. Akkor mit kerestem ott? Erről majd később. A saját dalok mellett kedvességként Brahms-féle Magyar Táncok egyik tételét is megkaptuk, nem csodálkoznék, ha a fellépés előtt pár perccel gyakorolták volna be. Na, a lényeg, hogy nekem bejött a Gyze zenéje, a merchpultnál ingyenesen kapható promo CD-k egyikét be is nyúltam magamnak. Azért, hogy a samplereket el lehessen kerülni, egy másik gitáros legalább jól jönne nekik, de ez legyen a legkevesebb.
A rövid átszerelést követően színpadra lépő Majesty sem volt rossz, bár az "éljen a metal" és "csak a metal", meg "metalharcosok vagyunk" tematika nekem sosem volt a szívem legkedvesebb csücske. De a dallamokkal ügyesen operáltak, szóval itt is inkább pozitív irányba billent a képzeletbeli mérleg nyelve. A hangosítás szép volt és tiszta, a fények is ügyesen ki lettek találva, szóval a hatás abszolút megvolt. Ahogy elnéztem, szinte csak én voltam úgy ott, hogy nem tudtam hozzászólni a zenéjükhöz, hiszen olyan kóruséneket nyomott a közönség, hogy csak lestem, majdnem elnyomta a zenét is. Pedig nem voltunk sokan, a keverőig kényelmesen lehetett állni, mögötte már csak az volt, aki tényleg nem akart közelebb menni. Na, de a lényeg, hogy a németek egy igen kerek bulit csaptak, ahogy figyeltem a kommenteket, minden korszakukból elő-előbányásztak tételeket, nem megfeledkezve az idén megjelent Rebels című lemezükről sem. Ahogy mondtam, ez a zene nem feltétlen az én kenyerem, de abszolút jó volt a Majesty műsora. Persze nem fogom attól szénné hallgatni a lemezeiket, de így, koncerten semmi kivetnivaló nem volt benne!
De akkor mit is kerestem ott a koncerten? Hiszen ahogy írtam, a "bőrnadrágos" metal nem igazán a kedvencem, sőt. A csajfrontos zenekarokat - kevés kivétellel - sem hallgatom. Mégis a Battle Beast zenéjében találtam valamit, amit megszerettem. Nem tudom, mit, de azt nagyon! Pedig egész véletlenül jött az ismeretségünk, a fent említett Unholy Saviourt megkaptam kritizálásra és bumm! Ennyi volt, megszerettem, kész, pont! És akkor most pár szó a buliról. Ahogy egész este, a kezdés hihetetlen pontos volt, talán két perccel korábban is kezdődött el az intro, de én nem bántam. A színpadkép maga elég puritán volt, viszont mindent kárpótoltak a folyamatosan aktív fények és a csúcspontokban felhasznált és sokszor megvilágított füstoszlopok. A setlistben rendesen megtámogatták az új lemezt, kilenc tétel hangzott el róla, míg sajnálatomra az előbb említett albumról csak egyetlenegy, az amúgy piszok nagy sláger Touch In The Night csendült fel. A másfél óra alatt persze helyet kaptak a korábbi albumok dalai is, így egy teljes szeletet kaptak a kilátogatók, akik szó szerint falták a Battle Beast minden szavát, hangjegyét, mozdulatát. Nem kellett kétszer kérni senkit sem, hogy ugráljon, énekeljen, táncoljon, mozogjon és ezt az energiát érezhetően a zenekar is élvezte, mert ők is oda-vissza felszántották a színpadot, miközben, ahogy várható is volt, nem keveset ökörködtek. Elég félelmetes, hogy az énektémákat Noora Louhimo milyen tisztán hozza, egy főnyeremény az énekesnő, az biztos. Amellett, hogy egyetlenegy hamis hang nem hagyta el a torkát, végig ugrált, táncolt, headbangelt, kommentált, stb, ami az egész bulinak egy hatalmas pluszt adott. Aki itt rosszul érezte magát, az nem jó rendezvényre látogatott ki, hiszen minden klappolt, minden a lehető legjobban sikerült ezen a szerdai bulin.
Azt mondom, hogy megérte ellátogatni erre a koncertre, hiszen mindegyik zenekar a maximumot, ha nem többet nyújtott, amire a közönség abszolút vevő volt. Az első hangtól az utolsóig élvezetes estét tudhatunk magunk mögött, három olyan zenekart, akik a profizmusukkal olyannyira meggyőző teljesítményt nyújtottak, ami csakis megsüvegelendő lehet.
