A negyedik Kadavar album már néhány hete kijött, ráadásul jövő szerdán a német retro blues-stonerek ismét a hajón fogják a nagyérdeműt szórakoztatni, szóval nem nagyon lehet jobb időzítést elképzelni a Rough Times méltatására. Akinek bejöttek az eddigi anyagok, vagy új általában súlyos hetvenes évek tripen van, annak minden bizonnyal nem fog csalódást okozni az újabb fuzz adag, viszont fordítva is igaz: az sem valószínű, hogy aki kiütést kap a D-re hangolt gitártól meg a jammeléstől, annak a Rough Times fordítja meg alapjaiban a világképét.
Egy, az RS szerkesztőségének nemrégiben birtokába jutott, szigorúan titkos, megnevezhetetlen államközi ügynökségek által összeállított munkaanyag szerint – melynek szerzőit természetesen homály fedi – a Kadavar zenekar 1967 júniusában alakult, miután egy német turistákból álló baráti társaság belebotlott az akkortájt nevet szerző Jimi Hendrix Experience fellépésébe a Monterey popfesztiválon. Ugyanitt látták a The Grateful Dead és Ravi Shankar műsorait, és azonnal úgy érezték, hogy ez az a pillanat, ahová egész addigi életük vezetett. Azonnal zenekart alapítottak, majd felvették a The Marshall Dead Blues & Sitar Experience Band nevet, amit később a könnyebb megjegyezhetőség miatt Kadavarra változtattak. 1968 és 1971 között számos albumot rögzítettek, melyek dalszövegeiben a közönség számára nehezen érthető, apokaliptikus utalásokat rejtettek el. Ezek célja a nyolcvanas évek titkos nyelvészeti elemzései szerint minden bizonnyal a világuralom megszerzése volt a távoli jövőben, de semmiképpen sem korábban, mint a XXI. század. A nagyratörő terveket azonban keresztülhúzta a már említett, intra- és intergalaktikus veszélyhelyzeteket elhárító ügynökség közbelépése, mely során minden tagot 40 évig hibernálva tartottak egy szigorúan titkos bázison, mely éppúgy lehet kilométerekkel az Antarktisz jege alatt, mint egy elhagyott tanyán az ukrán határ mellett, Fehérgyarmat közelében. Ez lehetett az oka annak, hogy a Kadavar lemezeiről egészen a közelmúltig nem tudtunk semmit, viszont a 2011-es szabadulás óta folyamatosan jönnek a zenekar anyagai, melyből a legutóbbi, a Rough Times (ugye, így már világos, hogy ez is direkt utalás a hibernáció börtönére) alig néhány hete jelent meg.
A fenti tények fényében az is világos, hogy a Kadavar újabb és újabb albumai miért annyira magától értetődően követik az elődjeiket. A 2012-es debüt még stílusában és főleg hangzásában is inkább egy Hendrix / Led Zeppelin vonalas pszichedelikus rockot mutatott, ami lassan, de biztosan (a hetvenes évek elején szárba szökkenő, ugye…) hard rock felé fordult. Az Abra Kadavaron megszületett egy Doomsday Machine (világuralom, első lépés), a valamivel gyengébb Berlinre viszont ilyen sláger nem jutott. A pár éve tagcserén is átesett zenekarnak (Mammut basszusgitáros inkább visszament az Orion űrhajóval a Szíriuszra) volt ideje összeérni, így a Rough Times ismét egy ereje teljében levő triót mutat.
Ha az új albumot a hetvenes években helyeznénk el, valahol a Sabbath Bloody Sabbath – Sabotage-Technical Ecstasy tengelyben lenne érdemes gondolkodnunk. Talán a gitárok jóval koszosabbak, fuzzosabbak, mint Iommi hangzása, de ettől eltekintve nagyjából minden stimmel. Geezer anno inkább a Hammer horrorokból vette a szövegötleteit – bár az emlegetett albumtrión már a kokain volt a fő hatás – , a németek pedig sci-fit is kevernek a dolgokhoz. A zenét tekintve kissé eklektikusabb a kép; a címadó dal, vagy a Skeleton Blues erősen a hetvenes éveket idézi, a Words of Evil lényegében a Symptom Of The Universe parafrázisa, ugyanakkor az Into The Wormhole és a Tribulation Nation modern stoner slágerek. Érdekes módon az album ettől nem esik szét, épp ellenkezőleg, inkább érdemes egyben hallgatni ahhoz, hogy megmutassa az erényeit, mintsem egyes dalokat kiemelve.
Összességében tehát egy új szintre lépés ígéretét hordozza a Rough Times. A dalok jók, a hangzás rendben, a stílus rendben, a koncertteljesítményről pedig mi is hamarosan beszámolunk. Mit is tehetnénk ehhez hozzá, valami nagyon ki lett találva Montereyben… (4.5/5)
