A kábé három hónappal ezelőtt ugyanitt rendezett Sect / Racetraitor-féle arcletépés után ismét egy olyan este, amely egy az egyben az ezredforduló hazai hardcore koncertjeinek érzés-és hangulatvilágát hozta vissza. Jelen esetben a főbanda révén is, hiszen az Egyesült Államokbeli trió a „hőskorban” három bulit is nyomott nálunk.

Az események menetébe a francia nevet viselő, ám litván Au-Dessus (magyarul: „fent”) színre lépésétől csatlakoztam be. A vilniusi post-black metal – bármit is jelentsen ez – négyes a nem sokkal azelőtt látott Regarde Les Hommes Tomber előadásához hasonlót próbált bemutatni, csak éppen ők ugyanilyen csuhákban, rituális díszetek között, minimális fényekkel és élvezhetőbb megszólalással jóval hatásosabban valósították meg ezt. Tényleg nem pusztán a Robot korlátozott lehetőségei döntöttek a nantes-iak javára. Más kérdés, hogy a balti kollégák kisebb arányban alkalmazzák a hagyományos feketefém-elemeket, néhol egyenesen a korai Paradise Lostot idéző gitárdallamokra figyeltem fel. Első „személyes találkozásunkat” követően annyit szűrtem le magamnak, hogy otthon hallgatva nagyobb élményt ad az Au-Dessus.

A Majority Rule eleve azáltal is visszavitt abba a bizonyos (időben még nem annyira távoli, de így is inkább csak a szem-és fültanúk emlékezetéből felidézhető) korba, hogy az akkori dalait tolta, újabb anyaga amúgy sem lévén. Más vonatkozásban sem sok minden változott. A washingtoni trió továbbra is a Today Is The Dayt – a szemeit forgatva vokalizáló Matt Michel gitáros konkrétan Steve Austint – juttatja az ember eszébe olykor. Ordibáló ének (Matt és Kevin Lamiell basszer felváltva gyilkolja a mikrofont), középtempós és belassult riffek váltakozása, elszállós instrumentális részek. És ki ne hagyjuk Pat Broderick dobost, aki szintén hatalmas átéléssel játszik, vállból indítva csépel.

Tény, hogy náluk sem a földkerekség legváltozatosabb muzsikája áll össze a fenti elemekből, viszont ők egyéni módon és hatásosan művelik. Természetesen élőben is átjárja a dalokat a düh, a kiábrándultság, a melankólia, ugyanakkor ott van benne a remény is, na meg az a gondolat, hogy soha ne adjuk fel a küzdelmet!.. Adhat-e nagyobb bátorítást – találó zenei és szövegi megfogalmazásban – egy underground csapat, ha a jelenkorhoz akar szólni és a jövőre nézve is célt akar adni nekünk?

Annak mondjuk kifejezetten örültem, hogy a számok közötti szünetekben mellőzte a banda a politikai töltetű észosztást. Ilyen eseményeken amúgy is csak igen kevesektől tartom nemhogy elfogadhatónak, de elviselhetőnek az effélét. Náluk persze sosem dívott a bő lére eresztett konferálás, és szerintem jobb is, ha nem akasztja meg semmi a zenefolyamot.

Ha netán úgy dönt a Majority Rule, hogy az újjáalakulás csak erre a turnéra szól és nem lesz folytatás, a maguk üzenetét ők már akkor is átadták, beleüvöltve azt a világba. Hogy ez mennyire időszerű még mindig, és hogy milyen visszhangra talált nálunk is, annak megerősítésére szolgált a mostani koncert.

FOTÓK: Szabó Péter, POtographic Picture, További képek ITT.