Hát… ahogy mondják: a stílus maga az ember. Ezt rá lehet húzni akár egy zenekarra is. Na már most, ha egy bandát mondhatnék, amelyik április 20-án (420), addig teljes titokban tartva, a semmiből vágnak hozzánk egy lemezt, az bizony a Sleep lenne. A kaliforniai trió neve gyakorlatilag egybeforrott a fűimádattal átszőtt lassú doom/metal/stoner kultúrkörrel, és az idő előrehaladtával ez a kapcsolódási pont nem hogy enyhült, inkább erősödött. Ami úgy az igazán nagy szó, hogy 19 éve (!) nem jelent meg albumuk, és a reunion óta is eltelt már 9 év.

Akkor sem igazán hittem abban, hogy ez a lemez meg fog jelenni valaha, amikor négy éve kidobták a The Clarity dalukat. Az a trekk egyébként inkább hangzott Omnak (Al Cisneros basszer/énekes másik bandája). A The Sciences viszont hozza a hamisítatlan, súlyos, hömpölygő, delejező Sleep életérzést, ami mellé tökéletesen passzol a vastagon megtömött bong, meg egy harcviselt kanapé. Ennyi, meg egy kis nyitottság, és kezdődhet a trip a Sleep egyedi világába.

Amit itt még el lehet mondani elöljáróban: nem egy olyan anyag a The Sciences, hogy melóba menet bedobod a fülest és töltelék zenének hallgatod. Az egész lemeznek van egy lüktetése, még úgy is, hogy néha improvizálásba csap át. Viszont a Dopesmoker egy óra-egy szám leosztásához képest sokkal „dalorientáltabb” tételek vannak benne. De még milyenek!

Hogy meg fogunk borulni tőle, már a Marijuanaut’s Theme-nél érezni (az intróként funkcionáló címadó dal után). Azután jön az igazi utazás, három termetes dallal. A Sonic Titan hozza a súlyos-monoton-pincemély szutykos riff mocsarat, az Antarcticans Thawed pedig majd negyed órában reptet minket. Lassú ez is mint a jégmorajlás, de a Sleep mércéjéhez képest elég változatos, Matt Pike is megpörgeti a pengetőt egy beteg szóló erejéig. Ez a változatosság kitart a Giza Butter-ben is, de azért nagy matekozást itt sem kell várni tőlük, az igazi meglepetés viszont a záró The Botanist, amiben gyakorlatilag nyomokban sem emlékeztet a Sleep-re, de így is baromi erős instru tétel lett.

Első hallgatás után lehet élni azzal az ítélettel, hogy meg van az év legfontosabb stoner-doom kiadványa, és nem csak a kult státusz miatt, de az is biztos, hogy a The Sciences egy olyan korong lett, ami időről-időre biztos bekerül a lejátszási listába. Magában hordozza az összes Sleep-esszenciát, és még talán arra rá is dob egy lapáttal. Súlyos, elszállós, tufa de mégis végtelenül nemes és hiteles zenét hoztak össze. Egyáltalán nem érezni önismétlésnek, vagy nosztalgikus önlopásnak, és hallatszódik, hogy bizony van még bőven potenciál a zenekarban. Megérte erre is várni 19 évet!