Mese nincs, csak a legenda van. A Cro - Mags azon zenekarok között van, akik részben kijelölték az utat annak a műfajnak, amit úgy hívunk hardcore. Tették mindezt akkor, mikor még az, hogy hardcore mást is jelentett különben mint ma. Jellemzőn sokkal többet, mint zene és arc. Ebben pedig John és Harley együtt játszottak komoly szerepet. Együtt írtak történelmet, ami ahogy a történelemben minden, szintén háborúba torkollott. Ez ügyben pedig a rajongóknak is divat lett állást foglalni, miközben ez nem a mi dolgunk. Aki pedig ezért nem jött el megnézni a John féle Cro - Mags bulit a hajón, az butaságot csinált szerintem.
Az ugyanis a zenekar történetének egyik felével is nagyon rendben volt. Mert John Joseph azért mégiscsak John Joseph. Mackie Jayson meg Mackie Jayson. A zenekarhoz ugyan később szerződött AJ Novello gitárosról pedig már ne is beszéljünk. Vagy, ha igen, akkor csak azért, mert Leeway érted. Szóval, ha nem is az eredeti felállásban, de nem gyenge felállásban vakarták ide a bundát a fiúk.
A hajóra, ahol még fél kilenckor is csak lézengetek az emberek és sokkal többen akkor sem voltunk, mikor a Hanoi belekezdett a felvezetésbe. Amit a maguk szintjén látszott, hogy igyekeznek a legjobban csinálni, gondolom fontos is volt nekik ez a buli, úgy sejtem nagyon akarhattak itt játszani, de a jó koncerthez, jó közönség is kell. A Cro - Mags generáció pedig nekem úgy tűnt nem kapta el a fonalat. Inkább negyvenes veterán ökölrázókat láttam, akik abba ragadtak bele, ami azelőtt volt, hogy valaki elkezdett fájdalmasan a mikrofonba nyüszíteni valahol. Szóval az új iskolás Hanoi dalok, nagy erővel, profin, de komolyabb visszajelzés nélkül peregtek ki, úgy negyed tízig.
Amikor mondjuk már majdnem félig volt a terem. Nem mondom, hogy ez nem volt nekem továbbra is fura, de összességében örültem, hogy ez nem lett az a rongyrázós, kötelező hardcore buli, ahova az összes tuskó paraszt felvonul, akiknek igazából semmi köze ehhez az egészhez, de valahogy mégiscsak sikerült meggyőzniük magukat, hogy van. A ritkás teremben pedig még levegő is maradt ahhoz, hogy olyan jó sztorikat végig hallgassak, mint az egyszeri hazai hardcore fanatikus sztoriját, aki zenekari ismeretségeken keresztül jutott ki az államokba és az akkor még létező CBGB's klub irodájából hívhatta fel az anyukáját, hogy szerencsésen megérkeztek. Nekem Józsa Zoli volt, aki zeneileg és gondolkodásban is irányokat adott egykor, neki köszönhettem a másolt kazettákon érkező hardcore kezdőcsomagom több mint a felét és mikor láttam lepacsizni Cro- Mag John bácsival - akivel egy templomba is jártak kint - az azért egy szentimentális pillanat volt. Még nekem is.
Na de! A koncert pontosan kezdődött és pontosan ott kezdődött el, ahol el kellett kezdődnie. World Peace! The Age of Quarrel és az év 1986. Biztos lenne, aki vitatkozna velem, de tőlem akárhogy szólhatna egy ilyen nóta, akkor is nagyot szólna. Ezzel pedig nem azt akarom mondani, hogy nem szólt jól. Csak azt, hogy ez az album és a számai olyan sok embernek határozta meg a hozzáállását ehhez az egészhez egy magasabb szinten, hogy ahhoz tényleg nagyon rosszul kellene játszani, hogy ne legyen elég jó. De ez jó volt. A csemege setlist sorban érkező szerzeményeivel együtt. Show You No Mercy, Malfunction! Aztán a második lemezről a Crush the Demoniac és onnan megint vissza az alaptételekhez. Dobos isten Mackie végtagjainak köszönhetően jó tempóban, John szokásos jó kondijával. Amihez összehasonlítási alapon nincs, mert a fénykorukban nem volt szerencsém látni őket, de anélkül is tudom, hogy azért régen minden jobb volt. Viszont ahogy korábban utaltam rá, ezek azok a számok, amiket, ha ezek az arcok már félszívvel is nyomnak el, még mindig a plafonról kellene lógnunk elemünkben és örömünkben. Szóval a hangzás jó volt, egy minimum félszív biztos megvolt, de mi nem voltunk ott. Ahogy és ahol lehettünk volna. Csak öregesen ment a tisztelgés. De hát ezek mennek meg a pirított hógolyók. El telt kibaszott sok év. De a lényeg, hogy régen is ez volt, most is ez van. Sings of the Times, Life of My Own, Street Justice, Hard Times! Cro - Mags. A buli után pedig minden eljátszott nótát meghallgattam még vagy hétszer.
(A képek nem a helyszínen készültek.)
