Sorban a hetedik nagylemezével jelentkezett a töretlen népszerűségnek örvendő, sajátos koncepcióval operáló német Powerwolf.
A zenekart egy testvérpár Matthew Greywolf (gitáros) és Charles Greywolf (basszer) alapította még 2003-ban, majd a francia származású (korábbi) dobossal, Stéfane Funèbrevel és a billentyűs Falk Maria Schlegellel kiegészülve megfelelő frontembert kerestek, akit végül a Bukaresti Nemzeti Zeneakadémián tanult Dorn Attila személyében találták meg.
2005-ben jelentették meg első nagylemezüket Return in Bloodred címmel. Eddigi legsikeresebb albumuk a 2013-as Preachers Of The Night a német eladási listák első helyére tornászta fel magát, így joggal mondhatjuk, hogy hőseink nem a kispályán gombfociznak. De mi kerül ezúttal az asztalra a megszentelt véres lakomán?
Először nézzük a menüsor gusztusosabb oldalát...
A Powerwolf (vagy ahogy a Rockmaraton fesztiválon magyarosították kedves barátaink: "Enargikus Akela") már önmagában egy szerencsés műfaj zászlaja alatt vert sátrat. A power metal stílusjegyeit szakszerűen alkalmazva az arra érdemes bárdisták gyakran nem átallanak olyan jól sikerült nótákat írni, melyek hatására a vizsgaidőszaktól depresszív bölcsészhallgató is legalább hetedik szintig bátorodik a tízig strigulázott Manowar-skálán és egy életlen svájci bicskával a zsebben indul Szarumán serege ellen, majd egy közepesen gyenge wall of death alatt hősiesen eltaknyol a nedves gyepen.
Még jobban működik a dolog, ha kipróbált recept szerint készül a fogás, esetleg nem árt meríteni innen-onnan néhány nem annyira titkos összetevőt, hogy azért mégis "egyedinek" hasson a végeredmény, még akkor is, ha amúgy nem az.
A Blessed & Possessed korong folytatásaként aposztrofált The Sacrament Of Sin lemezt hallgatva már az első pillanattól érződik a belefektetett nem kevés idő, pénz és energia. A felvétel a svédországi Örebróban, a Fascination Street stúdióban készült, a produceri munkáért pedig Jens Bogren felelős aki olyan nevekkel dolgozott már együtt, mint a Kreator, Amon Amarth, Arch Enemy vagy a Sepultura. Mindez már önmagában prognosztizál egy igen komoly minőséget amit az elvárásoknak megfelelően meg is kaptunk. A hangzás kiváló, mondhatni monumentális, a hangszerelés az apró, első hallgatásra talán fel sem tűnő apró részletek és a zenészi teljesítmény nemkülönben. A tematika és külcsíny is remekül működik, az pedig, hogy tetszik e vagy sem, nyilván csak ízlés kérdése. Részemről első blikkre egy leginkább a Cradle of Filth világához köthető "ellentétpár" villan be a farkasemberes ("Nomen est omen" ugyebár) / egyházi megközelítésű összképről, mindamellett, hogy egy romániai énekes és a Szürkefarkas tesók simán adják az alapot hozzá.
És ami a legfontosabb: A lemez tele van remek és fülbemászó dalokkal.
De ne feledkezzünk meg a kellemetlen mellékízekről sem...
...mert sajnos egyéni megmozdulásoknak annyira híján van ez a lemez,hogy az összkép, élén az Incense And Iron és Stossgebet című tételekkel a Sabatonnál is Sabatonabb. Vagyis az lenne, ha nem lenne ott a Demons Are A Girl's Best Friend, ami pedig simán felférne egy Lordi lemezre.
Ha már ennél a dalnál tartunk, azért megemlíteném, hogy annyira orcátlanul slágeresre sikerült, hogy egy egész álló nap azon kaptam magam, hogy már megint a refrént dudorászom.
Az egyedi megmozdulásokat a Deluxe kiadványon találjuk...
...mivel bónuszként erre a verzióra egy egész lemeznyi Powerwolf feldolgozás került fel (a teljesség igénye nélkül) olyan előadóktól, mint az Epica, Heaven Shall Burn, Caliban, Eluveitie vagy épp a jó Mille Petroza. Ezeket az extrákat mindenképp érdemes meghallgatni, rendkívül szórakoztató.
Ha kíváncsi vagy mire képes a brigád élőben, esetleg lemaradtál a fesztiválos fellépésükről vagy éppen újra átélnéd az élmény 2018. November 04-én a Barba Negra Music Club színpadán láthatod a zenekart.
