2001. december 14-e óta – ekkor adta tényleges karrierjének utolsó koncertjét a Mood, nem kevés idő telt el. Január első péntekjén azonban, több, mint 18 év után ismét összeálltak egy utolsó koncertre. A hazai doom színtér vitathatatlanul klasszikus zenekarának énekesével Holdampf Gáborral beszélgettünk, már ennek a jól sikerült utolsó koncertnek a fényében.

Hogyan gondoltok vissza a koncertre most, pár nap elteltével? Hogy éreztétek magatokat a színpadon? Beváltotta a buli a hozzá fűzött reményeiteket (már ha volt egyáltalán bármilyen előzetes elvárásotok)?
Számomra felemelő, torokszorító volt, talán ezzel tudnám a leginkább jellemezni, megható volt a fogadtatás és az egész koncert atmoszférája. Elvárásaink leginkább magunkkal szemben voltak, mivel a koncertet egyfajta mementóként szerettük volna „hátrahagyni” ezért az volt a törekvés, hogy minden szempontból hozzuk ki a dologból a maximumot, hangzás, látvány és teljesítmény terén is törekedjünk a legjobbra, mert ez az utolsó esély. Amikor a helyszín kiderült volt ugyan innen-onnan kisebbfajta „hörgés” (nevet), hogy miért ott, nagy , stb, viszont két szempont miatt eleve nem is kerestünk más helyet. Az egyik az, hogy a Hammer, a hajdani és mostani kiadónk oroszlánrészt vállalt a szervezésben és Hartmann Kristóf, - akinek a kiváló szervezésért, háttérmunkáért, hozzáállásáért köszönettel tartoznuk, de ugyanez igaz Lénárd Lacira, aki végig komoly promoval támogattta az ügyet és elkészítette a felvezetésként használt interjút, valamint Fodor Juditnak, Andrics Lacinak és Takinak is köszönjük - a Barbát ajánlotta, mint legoptimálisabb helyszínt. A másik, pedig, hogy mivel videóanyag felvétele volt a cél és ezen a helyszínen minden feltétel adott volt, hogy a lehető legjobb körítést tudjuk adni látványban, színpadképben is, ahogy azt így a végére mindenképpen szerettük volna, így nem volt kérdés, hogy hova menjünk. Azt hiszem a lehető legjobban választottunk.

Nyilván éreztétek, milyen nagy becsben tartja a közönség a zenéteket ma is. Elégedettek voltatok a fogadtatással?
Megható volt az egész, elejétől a végéig....

Mennyire volt egyszerű összeállítani a koncertprogramot? Vannak-e olyan dalok, amelyek eleve nem jöhettek nálatok szóba valamiért, illetve olyanok, amelyek a zenekar egyes tagjainál komoly kedvencnek számítanak, ám végül mégsem mentek át a szűrőn?
Nem volt különösebb komoly vita, egy-két dalt én azért nem szerettem volna játszani, mert úgy éreztem, hogy ebbe a repertoárba nem kéne, gondolok itt a Howlingra, ami egy útkereső, határainkat feszegető anyagon a Slow down-on szerepelt, illetve a Breathe the air volt még amit én szerettem volna, Kolos pedig annyira nem, kb. ennyi. Nagyjából egységesen megvolt, hogy milyen dalok legyenek, nem volt ezzel gondunk. Ami lényeges inkább, hogy 20 éves illetve annál régebben született dalokról beszélünk, szövegileg vannak nagyon személyesek és persze azóta eltelt sok idő, máshol tartunk az életben. De ez sem volt baj. 

A Mood nemzetközileg is elismert zenekar. Tavaly a Doom Over Vienna fesztiválon játszottatok. Más, hasonlóan rangos külföldi fesztiválra nem próbáltatok meg bejutni? Az utódzenekarokkal továbbra is tervben van a rendszeres külföldi koncertezés?
A Mood inkább említés szintjén fordul elő, hivatkozási alapként, lemezismertetők kapcsán ilyesmi...az undergroundban valamelyest ismerik a nevünket. Volt arról szó, hogy megnézzük lehet-e a dologgal egy kört futni, 1-2 tematikus fesztivál kapcsán, de a döntés az most, ez egészen friss, hogy nem játszunk többet. Innen nincs merre indulni, ez a koncert méltó befejezés volt, minden más visszalépés volna, azt meg nem akarjuk.

Mi a rövid története annak, amikor néhány éve már egészen közel járt az újjáalakuláshoz a Mood? Akkor miért nem valósult meg a dolog?
Huzavona ment, mint nálunk mindig, mi legyen, hogy legyen, kinek mi az elképzelése, mit akar aztán úgy voltunk, hogy hagyjuk, mert erre senkinek sincs energiája, meg idegrendszere (nevet)

A koncert közben röviden megemlékeztél a néhai Vida Ferencről, aki az általa vezetett LMS kiadó, illetve az LMS fesztivál révén fontos szerepet játszott a Mood pályájának kezdeti szakaszában. Mi jellemezte az együttműködéseteket?
Baráti, nagyon jó kapcsolatunk volt Ferivel. Ő indította el a zenekart, mögénk állt, kiadta az anyagokat, koncerteket szervezett. Nagyon hiányzott erről a koncertről. Köszi Feri, még egyszer, bárhol is vagy ....

Két egykori basszusgitárosotok közül Király Balázs úgyszólván nyomtalanul eltűnt a zenei életből. Marek Ferencről lehet tudni valamit?
Itt lakik Sopronban, visszaköltözött, párszor beszéltünk, Mood ügyben is hívtam. Nem akar nyilvánosság elé állni, visszahúzódott teljesen. Sajnáltam a dolgot nagyon, hiszen a leghosszabb ideig játszott a bőgősök közül a zenekarban, illetve nagyon kedveltem mint embert, de nem akart ebben részt venni.

Szép kezdeményezés volt annak idején a Doomanoid, illetve a két Flag of Doom fesztivál. Ezek szervezése milyen mértékben fűződik közvetlenül hozzátok?
Az ötlet tőlünk származott és a szervezésben is maximálisan benne voltunk.

Milyen extrákat fog tartalmazni az a kiadvány, amelynek anyagát a bulin rögzítettétek?
Egyelőre nem tudni, az interjú, ami felvezette a koncertet biztosan benne lesz, de más anyagunk nem nagyon van, leszámítva egy két rövid videófelvételt a próbákról, meg a Doom over Vienna kézikamerás felvételét. Nem tudom. Talán a hanganyag is kijöhetne külön, meg a rengeteg kiváló fotó...ez csak ötlet, nem beszéltük még át ezt.

Hogy érzitek, mennyire sikerült megvalósítanotok a Mooddal kitűzött céljaitokat?
Amit lehettett elértünk, angolul éneklő, abszolút underground stílusban játszani, amit alapból sem hallgatnak sokan, ebben még működni sem egyszerű, ezt a mai napig látni. De ez valahol egyfajta megszállottság. Csináltunk pár lemezt, játszottunk jó koncerteket, találkoztunk remek emberekkel, ennyi.

Mi az szerintetek, amiben a zenekar nevében is „kódolt” doom irányzat egyedülálló a metal többi alstílusához képest? A zenei aspektuson túlmenően milyen érzésvilágot, milyen szellemiséget képvisel? Milyen jelet hagyott maga után a Mood a zenei színtéren?
Talán a legfanatikusabb emberek zenéje, a hc színtér ilyen még, de a doom igazából sosem lett annyira divatos.Bár egy ideje van egy hullám, most éppen rengeteg böjti boszorkány lett, meg a végtelenségig okkult lett az ősrock, démonokat tartanak még az íróasztalfiókban is (nevet), ez a nemzetközi divat egy ideje, de az a fajta tradicionális doom, amit például a Saint Vitus, The Obsessed, a Trouble, vagy a Candlemass képvisel az nem vált trenddé. Hogy nyomot hagytunk-e ? Méltóan zártuk le a dolgot. Beleraktunk mindazt a zenénkba amik voltunk, vagyunk aztán ez sült ki belőle. Ha ez jelentett valamit bárkinek is, az jó érzés természetesen.

A Mood tagsága nagy többségben ma is aktív. Hogyan látjátok jelenlegi a hazai színteret a Mood időszakhoz képest? Mi minden változott a 90-es évekhez képest? Milyenek a mostani zenekarok, fellépési lehetőségek, stúdiók stb.?”
Más lett a világ”, hogy a klasszikust idézzem, a lehetőségek egyrészt maximális mértékben nőttek, másrészt ezzel be is szűkült a mozgástér. Internet, letöltés stb. iszonyatos mennyiségű anyag jön ki, ezt nem lehet már követni. A színtérről nem igazán tudok nyilatkozni, nem követem a dolgokat igazán, időm se volna rá, éppen elég a zenekar a munka és a család mellett. A fellépési lehetőségek számunkra nem mozognak széles spektrumon  stúdiókról meg azért nem tudok nyilatkozni, mert Hidasi Barnával dolgozunk évek óta, és mindig hol ide hol oda vonulunk anyagokat felvenni, próbahely, ház az erdő szélén (nevet). Viszont ő számomra az etalon, a hangmérnökbe oltott producer-zenész. Öröm vele dolgozni. A terv az, hogy ő keveri a MOOD koncertanyagot is. Várjuk nagyon a végeredményt. Azt viszont nem tudni mikor lesz belőle kiadvány, remélem még idén (nevet)

FOTÓK: RÉTI ZSOLT