Hosszas hallgatás után a VolumeFeeder újra megmutatja magát. A szerelmesek napja utáni napon jelent meg az első teljesértékű anyaga a zenekarnak The Element Of Fire címmel.
A VolumeFeeder egy jótékonysági buli kapcsán jött velem szembe. Némi félreértés rendezése után már élőben is megcsodálhattam a srácokat tavaly december 8-án, Budapesten. Az a buli arra volt jó, hogy azt mondjam „Na, mikor jön a lemez?” Most meg a pofámba kaptam összesen tíz dalt, amik lekaptak a lábamról.
Az elsőnek érkező Arise című intróról kiderült, hogy ezt a dalt Robi készítette teljesen egyedül. Ez pedig egy tökéletes alapozása az albumnak. Egy olyan albumnak, amihez tényleg kell a három elem, hogy tökéletesen működjön. A második Soul Eater dal után csak annyira voltam képes, hogy ráírtam a srácokra és elküldtem őket a francba. Nem lehet ennyire erősen kezdeni egy lemezt. Ha ennyire jól indulunk félő, hogy az anyag többi része unalmas lesz. Lendületes, dallamos, de mégsem nyálas. Imádom ezt a dalt. Elsőre nekem a St. Angeres Metallica jutott eszembe. na, nem a hangzás miatt, hiszen azzal az egész lemez során semmi gond nincs. Sokkal inkább a riffelés stílusa és a dallamok miatt. Megjegyzem, hogy nekem az az egyik kedven Talicska lemezem….
Robi masszívan szögel a dobok mögött, Imi pedig olyan éneket toll Geri basszusjátékára, hogy szavakat nehéz találni. Ugyanezt a vonalat viszi tovább a Failure Ride is, ahol kicsit megijedtem, hogy mennyire dallamos az ének. Talán ez az egy dal van, ami számomra kicsit gyengébb, mint a többi, de ezt sem mondanám olyannak, amit nem hallgatnék meg. Az előzetesen megmutatott Castigated-et tök felesleges elemezni, hiszen egy lendületes dal.
Az egész albumot úgy lehetne leírni a mai magyar viszonylatban, hogy az átlag magyar zenekar olyan, mint a hármas metró. Nosztalgikus, de nem az igazi, aztán jön a japán szuper-hiper vonat, na ez a VolumeFeeder! Egyszerűen elmúltak azok az idők amikor lehetett tingli tanglizni. Itt vannak ilyen zenekarok, akik a nemzetközi színvonalat képviselik és pofán vágják azokat, akik abban a hitben élnek, hogy a modern metal egyenlő a Subscribe-bal és az Enter Shikarival. A zenekar, amúgy a három perc hosszúságú dalokkal játszik főleg, de az olyan öt perchez közelítő tételekkel sincs gond, mint az I Am! Ezt a dalt már ismerhettük előzőleg, de egyszerűen ebben a környezetben, a lemezen mutatja meg igazán magát. Itt emelkedik úgy ki, hogy újra és újra meg akarod hallgatni. Elsőre nekem korai Sepultura feeling ugrott be, de fontos, hogy itt nem nyúlt riffekről beszélünk, hanem sokkal inkább hatásról. Apropó újra hallgatós dal? A kilencedik tételről beszélünk akkor, a Phobocracy-ről és ismét Imiről. Az első szó, ami eszembe jutott az a ba***a meg… Hogy lehet ilyen átéléssel, ilyen hangot kicsikarni a torkodból. Egyből pakolni kell telefonra ezt a dalt és a futáshoz használandó playlistre rakni. Illetve ez ott lesz, ha végre futok. Totál elmebaj, amit imádok. Nem tudom elmondani, hogy hányszor toltam le ezt a dalt két nap alatt.
Mindent összevetve, én megmondtam! Most már olyan albumok születnek viszonylag kisebb zenekaroktól is, amik a nagy neveket simán le tudják taszítani a trónról. Nem csak, hogy le tudják, hanem le is kell nekik, ha így tolják! Ha az lenne az alja itthon, amit a VolumeFeeder tol, akkor egyszerűen nem tudnám eldönteni, hogy mit is hallgassak.
Béke, Szeretet, Metal!
