...vagy grinding death metal felsőfokon? A Misery Index az előző lemezével - a The Killing Gods - már elindult egy letisztultabb, "tisztább" death metal irányba, ezzel egy picit maguk mögött hagyva a grind egyes elemeit, amik a Traitors-on még keményen ott voltak. Hangsúlyozom egyes elemeket csak - mert, hogy még van a zenéjükben jócskán grind. A számok hosszúsága megnőtt, a hangzás modernebb/élesebb, a dob technikája brutális, de követhető és sokkal riff centrikusabb lett a muzsika, olykor már a death-thrash partját nyaldosva. Az összkép ettől függetlenül kegyetlen, nekem nagyon bejön a Misery Index új arca.
Megmondom őszintén amikor kidobták az első kóstolót, a New Salem-et, rögtön telibetalált és már éreztem, hogy ez a lemez nem valószínű, hogy csalódás lesz. Apropó csalódás, ha már itt tartunk kezdjük a negatívumokkal, de tényleg nincs sok. Igazából egy: ez egy rövid lemez, 36 perces és ha azt nézzük, hogy az első nóta egy intro (Universal Untruths), nem indul be, inkább csak előkészíti a második számot (Decline And Fall), akkor picit hiányérzete van a hallgatónak. Főleg, ha hozzávesszük, hogy az I Disavow egy éve kijött egy tavalyi single formájában.
Ezt viszont kárpótolja az a szigorú kiállás, ami Misery-s srácok képviselnek. Extrém metal-on belül van jó pár banda, amit hallgatok, de a Misery Index az amire simán szét tudnék verni akármit. Össze tudna rá az ember baszni egy egész roncstelepet. Tökéletes keveréke egy izmos death metal-nak, mocskos grind-nak és szteroidos thrash-nek. Kemény, tökös, nem szórakozik! A post-apokaliptikus, vészjósoló borító és a szociális/politikai/hétköznapi problémák, amik a szövegekben megjelennek, igencsak tükrözik, hogy ezek a fiúk bizony mérgesek. Adam Jarvis dobos játéka eszméletlen erejű, itt is hagyok egy videót róla. Ez a srác egy gép!
Persze a gitárjátékot sem szabad szó nélkül hagyni, ha már riff centrikusságról beszélünk - a riffek brutálisak és jól megkülönböztethetők a számok között, pedig a deathgrind-nál néha el lehet veszteni a fonalat. Vannak pillanatok, amiket simán megjegyez az ember és eszébe jut egy jó momemtum már csak a számcím elolvasása után. Ilyen a New Salem közepe fele lévő brutális kiállás a hurrikán erejű thrash riffel, vagy a Naysayer groove-os, pattogós csavarása. A riff mesterek Mark Kloeppel és Darin Morris. Meg persze ott van az alapító torok/basszer ex-Dying Fetus-os Jason Netherton.
Nálam ez a lemez nagyot ütött, bár a deathgrind soha nem simogat. Benne van az a plusz, ami szerintem kell egy grind vagy egy durva death zenébe - a kicsit punkos, thrash-es mocsok feeling. Ajánlom grind arcoknak, old school death metal-osoknak, de simán azoknak is, akik a modernebb hangzást kedvelik. És igen, akár még fehércsukás thrash-ereknek is. Daráljatok!
