A Dürerbe mentem Keith (Mina) Caputo koncertre, ekkor hallottam először a Zoli Bandről, ők voltak az előzenekar. Előtte mit sem tudtam Zoli ezen projektjéről, ám számomra emlékezetes élmény. Annak a végtelenül hangulatos és megkapó estének már kilenc éve. A Zoli Band azóta leginkább szunnyadt, viszont nemrég újjáéledt, új dalokkal, új tagokkal Zoli mögött. Pillanatnyi kétségem sem volt felőle, hogy amikor európai turnéra indulnak, ott leszek a budapesti megállójuknál.
Zoliékat erre a turnéra a Slowmesh kísérte el, akik már javában lármáztak a pódiumon, mikor megérkeztünk az A38-ra. Ahogy csatlósaimmal vágtáztunk lefele a hajó lépcsőin, szebbik felem loholás közben harsogva kérdezte, hogy ez nem a Szebényi Dani hangja? Befaroltunk a nézőtér bejáratához, és tényleg ott trillázott a Slowmesh-sel a színpadon. Becsatlakozott egy Black Stone Cherry dal idejére hozzájuk. Egy saját nótával folytatták, a Liquid Love riszálósabb riffjei szóltak, mialatt a bárpultnál lecövekeltünk a sörünkkel. Éles, értő elmémet elérte a felismerés, miszerint a srácok a southern rock sávjában mozoghatnak, midőn egy Randy Howardról szóló számba fogtak. A nóták haladtával tovább formálódtak géniusz gondolataim, vajon miért ily kevéssé ismert a Slowmesh? Meghökkentően kiváló zenészek alkotják. Amellett, hogy zsebrevágtam egy elhajított pengetőt, még voltam annyira szerencsés, hogy mondtak pár szót nekem róla, miként élték meg a turnét, illetve ezt koncertet.
“Tele vagyunk élményekkel, hirtelen nagyon nehéz ezt így röviden, tömören összefoglalni. Tizenegy napon keresztül játszottunk minden este, különböző országok különböző klubjaiban. Mindenhol nagyon jól éreztük magunkat, és az egész körítés iszonyatosan professzionális volt. Olyan szinten zenélhettünk végre, ami nekünk eddig nem adatott meg, de talán a legjobb az egész turnéban az volt, hogy a saját városunkban fejezhetjük be, az egész turné legeslegjobb közönsége előtt.
Amikor elküldtük a CD-nket Zolinak, akkor még csak abban reménykedtünk, hogy a hajón játszhatunk előttük. Nem is mertük remélni, hogy a teljes turnéra velük tarthatunk. Az út alatt mindkét zenekar együtt is, és külön-külön is összecsiszolódott. Az utolsó előtti - dornbirni- koncertünk után, én viccesen azt posztoltam, hogy gyertek a hajóra mert tízet próbáltunk rá és nagyon jók vagyunk! De valóban ez az igazság: amióta megvan a zenekarunk, talán most vagyunk a legjobb formában és ezt a lendületet szeretnénk továbbvinni a következő lemezünk megírására is.”
“Csókolom, Magyarország!” zengi be Téglás Zoli hangja a teret, majd belecsapnak a régi This is Your Life dallamaiba. Ekkor már Szebényi Dani ismét a színpadon, a Star Wars-os sapijában helyezkedett el a billentyűknél. A második szám a Hold Me az új lemezről. Nagyjából itt veregette meg cimborám a vállam elismerően, hogy micsoda koncertre invitáltam én el őt. Igazat kell adjak, rögtön az elején kiütközik, hogy Zoli valódi supergroupot gyűjtött maga köré. Összejött amit akart, egy olyan együttes, ahol mindenki briliáns muzsikus.
“Köszönjük szépen! Hazajöttünk!” üdvözöl minket még egyszer.
A Seperate Peace alatt válik számomra világossá, hogy bár az album nagyszerű, a dalok élőben még inkább működnek. Nagyot húznak a szám végére a tipráson, egyszerre hajlongva zúzzák az utolsó percet.
A Santa Monica során tűnik fel nekem - ugye a már emlegetett éles elme - Peta és Dani háttérvokálja. Kellemesen hangzanak együtt, ahogy Zolit kísérik. Lukács Peta az egyik kedvenc gitárosom a világon, annyira ízesen játszik. Van alkalmunk kiélvezni, két szólót is letol a Santa Monica folyamán. A lírai blokk következik, egy-két lassú melódia csendül. Cimborám meg is jegyzi türelmetlenül, hogy leült a buli. Én a magam részéről, kedvelem ha egy koncertnek van dinamikája, íve. “Daddy Keys” billentyű szólója zárja a leeresztős részt, majd az Angel Wings sláger vezet vissza minket a tempóba. Körülöttem a tömegben, többen éneklik a szöveget. Mellettem egy Ignite pólós rajongó elkezd magyarázni nekem, aztán elbüszkélkedik, hogy Zoli személyesen küldött neki dalszövegeket. Mondjuk belőle pont ki is nézem ezt a fajta közvetlenséget.
“Van az a New York, New York szám, meg az I Love LA. Nekünk Budapest My Love van.” vezeti fel frontemberünk a soron következő tracket. Bevallom, engem ez a szerzemény kicsit sem fogott meg a lemezen, viszont élőben egészen meghat. Láthatóan nem csak engem, a közönség lelkesen reagál rá. Zoli néhány sorát átéléssel üvölti, érzékelhetően fontos neki ez a zene, ki is bontják szépen felépítve, ütemre tapsoltatják a közönséget. Mindent beleadnak: Szebényi Dani gurít egy elképesztő szólót, ezt követően Peta ejti le az állunkat, közben Horváth Gábor mint egy stabil bástya, koncentrálva tartja egyben az egészet. “De jó volt!” lelkesedik Zoli a lezáráskor, nem tudnék vitába szállni. Elmeséli, hogy a veresegyházi szomszédai ki akarnak vágni minden öreg fát, mindent le akarnak betonozni, harcot vív velük, “Lefizetném, csak hagyja békén azt a fuck helyet! I’m not your enemy, but fuck you.” . Így harangozza be Not Your Enemy-t, sikeresen feltüzelve a nézősereget. Peta megenst lehetőséget kap a kibontakozásra. Feltűnt már az elejétől, hogy Zoli valóságos rajongója ennek a gitárosnak, áhítattal figyeli a játékát ezúttal is, meg sokat megy oda hozzá, forgolódik felé a koncert alatt. Ha már forgolódásnál tartunk, énekesünk lendületét, energiáját, sok feleannyi idős előadó elirigyelhetné. A hangját pedig ne is feszegessük, hisz tudjuk mennyire rendben van.
Az én ízlésemnek meglehetősen közepes Christina-t, sikerül hangulatosan prezentálni, lehet ezután fogom hallgatni.
Köszönet hangzik el a turné résztvevőinek, kiemelve a zenekart, aki elkísérte őket. A Slowmesh énekes Szabó Dávid jön fel a színpadra, beszáll a Falut elénekelni - ez egyébként egy Ignite nóta. Emelkedett kedélyállapot uralkodik a pódiumon, biztosan klassz élmény volt számukra a turné, és érezhetően haverság van a levegőben.
“Ez a szám a nőkről szól, ugyanis a férfi a fej, de a nő a nyak.” hangzik el a záródal felkonferálása. Nincs ráadás, nincs visszataps. Zoli lefele menet lehajol a még zongoránál ülő Szebényi Dani nyakát megölelni, ezzel eltűnik. Nem is bánom, ha nincs ráadás, csak ne kelljen megint kilenc évet várnom erre.
FOTÓK: Marossy Norbert/A38 Hajó. További képek ITT.
