RockStation

Equilibrium - Renegades (Nuclear Blast, 2019)

Az epikus folk metal tragikus metamorfózisa

2019. szeptember 09. - bönin

renegades.jpg

Az Equilibrium egy monumentálisan kiemelkedő folk metal zenekar volt a műfajon belül, a fantasy játékok által inspirált, de mégis skandináv/viking/pagan hangzása miatt számomra inkább maga volt az epikus metal megtestesítője, nem a poweres oldalról. Sokkal több volt, mint egy mezei folk metal banda, attól függetlenül, hogy a színtér szokásos zenekaraival sokszor mosták össze őket - nem véletlenül volt a kedvenc formációim és gyerekkorom meghatározó együttese 2007 óta. A zenei formula René Berthiaume gitáros és egyedüli dalszerző érdeme, aki most úgy döntött megreformálja az együttesét - révén, hogy ő az egyedüli alapító már csak - egy új stílusbeli irányzattal, egy arculatváltással és két plusz új bandatag hozzáadásával. Hát ezért írtam mindent múlt időben.

Amikor megláttam a borítót és az új lógót, tudtam, hogy itt bajok lesznek... Mind a két munka René barátnőjének és egyben a zenekar új billentyűsének, Skadinak az alkotása és amilyen jól néztek ki az előző artworkjei, ez annyira katasztrofális. Hova tűnt a régi lógó? Mit keresnek felhőkarcolók egy kínai sárkánnyal és egy tigrissel két kommersz koponya között? Megérzésem beigazolódott: az egy dolog, hogy a Renegades egy teljesen más lemez lett, de ez egy teljesen más Equilibrium is. Készüljetek fel mainstream tiszta énekre, rapre, dubstepre és egyéb stílusidegen próbálkozásokra. A német anyanyelvet felváltották az angol dalszövegek, ami miatt még kevésbé érzem őszintének az új vonalat, ráadásul pagan körökben ez még erősebb eltávolodást jelent a gyökerektől.

Örök vitatéma, hogy mennyire kell egy zenekarnak frissíteni a hangzását, új dolgokat kipróbálnia és kísérleteznie. Ha túlságon más irányba vált, akkor óriásit bukhat egy banda, de ugyanannyira kisülhet a reformálásból valami jó is. Ha nem változtatnak semmit, akkor egy idő után egysíkúak és unalmas lesznek, de van olyan szituáció, amikor ez az elvárt út - nem eltávolodni a gyökerektől. Egy egészséges kereten belül én azt mondom, hadd szóljon egy kis kísérletezés, mehet az újragondolás, de szerintem senki nem tapsolt, amikor a Celtic Frost kidobta a Cold Lake-et, vagy a Metallica a St. Angert. Az Equilibrium megfogott egy olyan epikus folk vonalat, amit kár volt elengedni - ebben voltak óriásiak. A vad tempót Amaranthe-t szerű diszkós ütemekre cserélni, és a népi hangszereket elektronikus hangzásra modernizálni borzalmas ötlet volt.

A lemez első dala és egyben az első ízelítő a korongról a Renegades - A Lost Generation címre keresztelt nóta, ahol nálam ki is borult rögtön a bili és tulajdonképpen minden, amit fenn leírtam azt megkapod az arcodba, kivéve a tiszta vokált, mert hogy ebben még csak Robse mester hörög egyedül és bár neki a német áll jól, a körítés inkább az, ami illúzióromboló. Akkora hátra arc az előző lemezeknek, mint amikor a thrash zenekarok a 90-es években elkezdtek kísérletezni mindenféle szarral. Divatos riffek, diszkós lüktetés és elektronikus zenében használatos szinti effekt  - hogy jutottunk el a dance metalig, azt nem tudom, az egyetlen, ami bejön az a japán folkos hatás.

A Tornadon debutál Skar, akinek alapvetően egyáltalán nincs rossz hangja és jó basszus gitáros is. Nyilván mivel kifordult önmagából a zenekar stílusa és ez lett az új irány, ezért felesleges szajkóznom, hogy a régi Equilibriumhoz ő egyáltalán nem passzolna, mivel az a fejezet úgy tűnik lezárult, bármennyire nem tetszik most ez a felállás. A vicc az, hogy az új számokhoz jól passzol a srác, viszi a refréneket és kellemetlenül fülberagadóan tudja hozni az éneket. Ez szerintem rögtön nyilvánvaló lesz a Tornado refrénjét meghallva. A dal zenei mivoltját nem ecsetelném... iszonyat sablonos metalcore sémák és kiállások dübörögnek, kb. mint egy rossz Caliban számban. Robse nem igazán tudja kiereszteni a hörgéseit, inkább komoran beszél, ami nálam újabb mínusz pont. A szinti témákba viszont nem lehet belekötni, csak a köret borzalom.

Az egyetlen old school Equi szerzemény az egész korongról és egyben ez az egyetlen német ajkú dal is, így nálam a Himmel Und Feuer a top dal a Renegadesen. Ahogyan más dalok folkos elemeket csak nyomokban tartalmaznak - intro, outro vagy egy két hangulat keltő betét gyanánt - addig a Himmel Und Feuernek az epikus népi sáv a váza. Talán van még remény, hogy visszaköszön a régi stílus a következő albumon.

A Path Of Destiny a legfülbemászóbb nóta, ettől függetlenül rettenetes és indokolatlan. Annyi stílusidegen ötlet van belesűrítve, hogy a folk (és társai) jelzőt ezennel itt elveszem a zenekartól. A brutálisan megragadó pop refrén mellett, egy vendég együttes is jelen van a számban, de ha már reménykednél, akkor elárulom, hogy egy német rap együttesről van szó. Igen, jól olvastad, a Butcher Sisters nevezetű rap duó tol le egy tíz másodperces német magyarázást a szám közepén. Ha ez nem elég, kapsz még pár olcsó breakdownt, dubstepes pezsgéssel. Még mindig az Amaranthe ugrik be legelsőnek... és ezt a rossz értelemben mondom.

A Moonlight visszafogottabbra sikerült, így legalább nem akadtam ki a szélsőséges kísérletezéseken. Robse mellett itt már Dom (a másik gitáros) is elereszt pár hörgést. A számot a refrén viszi, független attól, hogy nem Equilibriumos. 3. percnél, pedig libabőrös nosztalgia csap meg, ugyanis egy echte régi Equi folk témát ereszt el a szám. Itt gondolkozol el, hogy miért nem lehetett volna ebből még több, vagy akár teljesen ezen az úton tovább haladni? Megszakad a szívem.

Szeretnél hallani egy zúzós melodic death szerzeményt, gyerekes metalcore-os agresszív kiállásokkal, power metalos refrénnel és keleti billentyű témákkal? Én nem, de itt van a Kawakaari - The Periphery Of The Mind, ha ebben utaznál. Lapozzunk. A Johnny B. egy The Hooters feldolgozás, amit sikerült a bandának jól tönkrevágnia. Nem igazán mondanám epikusnak a végeredményt, inkább az újabb, unalmasabb és tunyább Ensiferum szenvedése ugrik be, ahogy próbálnak country-s elemeket belepakolni a zenéjükbe. Megint csak lapozzunk.

A legkomorabb, legsötétebb és talán legsúlyosabb, továbbá a legreszelősebb riffekkel teletűzdelt dal címéért kijáró díjat a Final Tear kapja, még akkor is, ha maga szám egyáltalán nem Equilibriumos. Mondjuk ezen a lemezen ezt már megszokhattam volna. Kicsit a Final Destination jut eszembe róla az Armageddon korongról. A Hype Train címén már felhúztam a szemöldököm, de ahogy beindul a pop/elektronikus metal (legalább industrial lenne) klisés női vokállal, akkor már hányingerem is lett. Itt van az a pont, hogy ez már megbocsájthatatlan és ezt úgy mondom, hogy a sokak által kritizált Armageddon nálam jeles befutó volt.

A Rise Of The Phoenix izgalmasan indul, végre van egy kis duplázás és az egész szám alatt pedig a Stranger Things sejtelmes atmoszféráját idéző szinti bújik. A tiszta ének (megint) indokolatlan, de egyébként egy méltó epikus befejezése lenne ennek az alapvetően gyenge, de annál inkább kicsapongó lemeznek.

Sok hallgatás után azt vettem észre, hogy kezdenek beforrni az első hallgatás és műfajváltási sokk okozta sebek és összeáll a kép, hogy mi a jó isten történt is itt. Nem nehéz rájönni a transzformáció okának a Renegades-en - angol szöveg, táncolásra sarkalló "dizsis" ritmusok, egyszerű metalcore-os elemek, olcsó modern melo-death sémák és brutálisan fülbemászó dallamok dubstepes alapokkal - ez bizony menetelés a nagyobb tömegek felé és beállás a mainstream könnyen emészthető, "catchy" bandák sorába, annak érdekében, hogy az új Equilibrium egy nagyobb rajongóbázisra tudja kidobni a hálót. De hallgassatok meg bármilyen dalt a Turis Fratyrról, aztán rakjátok mellé a Jhonny B.-t. A zenei szakadék akkora, hogy ha van fületek, akkor ti is elássátok ezt a lemezt és abban reménykedtek, hogy a következő egy visszatérés lesz a régi hangzáshoz.

A mocsok dolog pedig az, hogy tényleg annyira fülbemászó, hogy sokszor visszhangzott a fülembe mondjuk a Path Of Destiny pop refrénje. De ne már... Ez fajta "metal" egyébként egyáltalán nem lenne rossz, de nem az Equilibriumtól és valahol nagyon máshol, nagyon másoknak.

2kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7515035152

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum