RockStation

Misþyrming - Algleymi (NoEvDiA, 2019)

Letarol és rabul ejt

2019. október 03. - rockstation

mis_yrming_algleymi.jpg

Vannak azok az albumok, amiknek az elődje páros lábbal rúgja rá az ajtót a black metal iránt fogékony hallgatókra. És vannak azok az albumok, amiknek már erre sincs szüksége, mert az érkezése pillanatában tokostul szakadnak ki az ajtók a helyükről utat engedve nekik. És vannak azok az albumok, amik az év lemezei lesznek. Na, ez az album ilyen!

Régen volt már május 24-e, de valahogy mégis kevésnek tűnik az azóta eltelt idő. Az izlandi Misþyrming ugyanis azon a napon jelentette meg második albumát. A 2013-ban alakult zenekar a 2015-ben kiadott első albumával azonnal komoly elismerést szerzett. A Söngvar elds og óreiðu vegyítette az Izlandon dívó disszonáns hangzást az északi hangzással. Tette viszont mindezt hihetetlen frissességgel. Első albumnak több is volt, mint tökéletes, de maga az album nem volt az, a nóták felépítéséből, szerkezetéből még hiányzott a kohézió. A várakozást 2017-ben egy split albumon megjelentetett számmal (Hof) tompították, viszont a tisztességgel megírt szám nem árult el lényegében semmit a következő albumról. És akkor elérkezett 2019. május 24-e. A nap, amikor szabadjára engedték a második albumot. Az albumot, ami letarol és rabul ejt. Az érdemeket pedig csak növeli az időszak, amiben született!

Ez az időszak ugyanis a black metal második hullámának zenitjét jelentő időszakhoz (’93-’97) hasonló jelentőséggel bíróan ihletett éra. Csak az elmúlt egy évben sorra láttak napvilágot az olyan zenekarok kiváló albumai, mint a szintén izlandi Sinmara, Carpe Noctem vagy Svartidauði, a francia nagyágyú Deathspell Omega vagy a veterán Blut aus Nord, a Vicotnik által összetrombitált supergroup Dold Vorde Ens Navn bemutatkozó kislemeze, vagy a nagyon sokak által remegve várt zseniális Mgła új albuma. A listát még hosszasan lehetne folytatni, mivel másodvirágzását éli a stílus, amikor a mennyiség nem megy a minőség rovására.

mis_yrming.jpg

Egy ilyen időszakban érkezett a Misþyrming második albuma, ami az Orgia című számmal egy olyan nyitányt prezentál, ami nem engedi már el az embert soha többé. A legfontosabb változás az első albumhoz képest, hogy a zenekar nem ment tovább a disszonancia által meghatározott úton. Természetesen nem maradhat ki az album zenei eszköztárából ez a stílus sem, de a fő hangsúly a pusztításban is változatos, dallamokkal bőven átszőtt zenefolyamon van. A számok szerkezete letisztult lett, az album egységes képet mutat. Minden számot sikerült úgy érdekessé tenni zeneileg, hogy az erejéből semmit se veszítsen. Ilyen zsenire nálam az Emperor második albuma óta csak a Mgła volt képes az Exercises… albummal. A disszonancia visszaszorítása nálam pozitív dolog, ne az legyen az uralkodó stílus, a Misþyrming pedig eltalálta a tökéletes arányokat.

Az album második száma a legváltozatosabb, mondhatnánk az album koronaékszere, de engem az olyan számok, mint az utána következő Ísland, Steingelda Krummaskuð sokkal inkább rabul ejtenek a végtelen gyönyörűségükkel és „utaztatásukkal”. Az utazás egy ambient tétellel folytatódik, hogy utána egy ismételten bivalyerős számmal, az Og er Haustið Líður Undir Lok-kal folytatódjon az album. Fiatal koruk ellenére kipróbált zenészeknek köszönhetjük ezeket a nótákat, akiknek a helyi szcéna kis létszáma miatt több nagyon erős zenekarhoz is köze van (hol is láthattam utoljára ilyet?).

A hangzás arányos, a gitárok nem cincognak, az ének is öblösen dörren és basszusgitár is van. Ez szerencsére már alapkövetelmény manapság, és nem is szoktak hibázni. Az izlandi zenekaroknak pedig amúgy is vastag a megszólalása, szóval ezt csak a tisztesség kedvéért jegyzem meg. H.G.H dobos kiváló munkát végez. Nem csak blast beat-ekre szorítkozik, ha a zene úgy kívánja, előkerülnek heavy metalos és rockkos alapok is. A másik alapító tag D.G. pedig kellően változatosan és erőteljesen hozza a vokált meg a kiváló gitártémákat.

Az albumot lezáró Alsæla és Algleymi előtt engedélyeznek a srácok egy pár másodperces pihenőt, hogy utána átadhassuk magunkat az album legpusztítóbb számának, ami egy csodálatos klasszikus riffel engedi szabadjára féktelen haragját, hogy a középrészben egy rock ’n roll-os kiállással ünnepelje azt. Mikor kitáncolta magából a pusztítás őrületét, tovaszáguld az elhaló táj végtelenébe lezárva az utazást. Gondolhatnánk, de ennél nagyobbat nem is tévednénk. A címadó nóta ugyanis még vissza van, aminek minden hangja ajándék már. Felrepít az égbe, hagyja, hogy egy kicsit zuhanj, majd megjön a főriff és már csak repülsz is a kihalt, zordon táj felett elégedetten, fenségesen, mert tudod, hogy uralod a tájat. Csodálatos alkotás, méltó lezárása egy nagyszerű albumnak, ami immáron kikerülhetetlenné tette a már eddig is nagyon jól csengő Misþyrming nevét!

5kop.png

Lemezkritika: Pálinkás Bence

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8315188032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum