Ciccen a kőbambi és felpörög a skoda motorja. Jön a tökös, karcos, sokaknak már ismerős stoner rock feeling. Miért ismerős? A Burning Full Throttle hamvaiból kelt életre a Muddy Roots. A gyökerek nem szakadtak el az anyabandától, így előre könyvelhető, hogy milyen muzsikára számíthatunk. Így az év végére még beficcent nekünk a srácok debütáló anyaga, itt a Wings On My Back!
Ez az utolsó előtti lemezismertetőm az évben. Durva... De beszéljünk a gyökerekről. A trió felállás ebben a műfajban tökéletesen kielégít mindent. Csabi most a karcos éneklés mellé basszusozik, ami nem is baj, mert így nagyobb teret kap a gitár. Nem csinálja rosszul az öreg, csak így több technikás részre nyílik lehetőség Ferenc által. Az albumot a saját gondozásukban hozták tető alá, és a saját, otthoni stúdiójukban készült, aminek én csak egyetlen egy hátrányát látom, hallom így a kész anyagon. A lemezt két fülhallgatóval, és két laptopon is meghallgattam, hogy hogyan is szól és mindig azt éreztem, hogy a basszus egy kicsit el van nyomva, a gitár meg mocskosul előre van tolva. Ez az a hátránya az anyagnak, ami engem kicsit zavart, de mást nem igazán tudnék felhozni.
Csabi hangját a felesek karcosították az évek alatt, és az igazat megvallva, nekem tetszik, amit csinál. Nem énekli túl a dolgokat, nem is rekeszti túl, pontosan azt hozza, azon a tartományon mozog, ami kényelmes neki. A nyitó Angel dallal engem már az első pillanatban meggyőztek. Csak pislogni tudtam, hogy akkor ez most nem is az lesz, amire számítok? Mert ez a vonal is valami eszméletlen király. Érzed a szádban a homokot, ahogy ott állsz a sivatag szélén. Nem lenne problémám, ha a jövőben a srácok rágyúrnának erre az irányra egy kicsit jobban, mert imádom az ilyet. Kész!
A Firestorm engem a Bokassa hangulatára emlékeztet egy kicsit. Mocskos hangú fuzzpedál, ami kimozgatja a vesekövet is a helyéről. A dal a maga középtempós hangulatával megalapozza azt, ami még ránk vár. Így senkinek sem lesz nagy meglepetés az album maradéka. A dalban található riff, amúgy rettentően hatékony. Olyan, mintha fogna egy kempingszéket és letáborozna a hallójárataimban. Emiatt a dal miatt többször elővettem a kocsiban is a lemezt. A Wings On My Back az a dal, aminél előjön számomra a basszusgitár hiánya. Fasza kis dal, de sokkal súlyosabb lenne, ha jobban megdörrenne a basszusgitár. Gondolom a srácok a felvételek, keverés, master során annyit hallgatták a dalokat, hogy nekik már nem tűnt fel. Ezért érdemes ilyenkor megkérni pár külső fülelőt, hátha ők észrevesznek ilyet. A másik kedvencem az albumról a Lend Me! címet kapta. Igazából a korai Motörhead jutott eszembe erről a dalról. Hangzásban is hasonló, biztos Lemmy is pattintana rá egy Jack and Coke-ot. A Dance In The Sand elején előjön a hiányolt basszus, amiből Csabi bácsi olyan hangot csikar ki, hogy én azt nagyon, de nagyon szívesen hallgatnám még. Nem is értem a srácokat. Megcsinálnak egy olyan lemezt, ami itthon hiánypótló stoner muzsikát tartalmaz, és ilyen kis szarságokon csúsznak meg. Miközben ezt írom, ilyenkor esik le, hogy miért is lehet hasznos egy producer. Szükségünk van ilyenre és a trió képes rá, hogy elhozza nekünk ezt a hatalmas űrt kitöltő muzsikát!
A többi dalról nem beszélek, mert benne van minden az előző pár mondatban. A fiúk tehetségesek, ügyesek! Kis odafigyeléssel jövőre remélem leraknak nekem egy olyan lemezt a pultra, amitől hanyatt vágom magam! Ti meg készüljetek, mert jön jövő héten az év utolsó lemezkritikája!
Béke,Szeretet,Metal!
