RockStation

BUZZ - Valium (2020)

Budapest reménye

2020. február 13. - KoaX

buzz_valium_ep_cover-_med.jpg

Minden héten igyekszem legalább egy új albumot meghallgatni. Többségében igyekszem kicsi, underground zenekarokat felfedezni magamnak, hátha idejekorán meglátom az új nagy reménységet. Tavaly is találtam jócskán király kis zenekarokat. A héten nem kellett sokat keresgélnem, ugyanis a budapesti BUZZ zenekar anyag egyből pofán csapott.

Mi a BUZZ? Az a zenekar, aki az első háromszámos Valium névre keresztelt EP-jével, és annak stoner/postrock muzsikájával beleette magát az agyamba. Ritkán írunk három számos anyagokról, azonban ezt most meg kellett ejteni. A trió formáció olyan muzsikát rakott le nekem, ami betalál, ha éppen rá vagy kattanva a Toolra például.  Na, azért azon a szinten nincsenek a srácok, de megmozgatják az agyamat itt-ott. A zenéjükben érződik a sivatagi homok karcossága, a Soroksári út szmogos levegője, és a próbatermi épület koszos toalettjének a mocska. Mit mondjak? Kisebb hibáktól eltekintve, egy marha jó, komplex anyagot kaptam.

Próbáltam szétválasztani a három dalt, hogy melyik tetszik a legjobban, de idővel mindegyikben megtalálom a magam részét, ami miatt imádni fogom. A névadó Valiumban ott van a pörgősebb rész után a nyugis basszus téma, ahol csak a gitár színezget egy kicsit, majd felépül újra, és azon kapom magam, hogy megint mozgatom a nyakam. Ez a dal a tipikus, bebólintós stoner arcoknak fog főleg bejönni, de érdemes a másik kettőre is figyelmet szentelni. Miért? Mert a Ragacs a szar cím ellenére egy nagyon izgalmas dal (bocs, srácok) Rövidebb, mint a nyitó dal, sőt fele olyan hosszú, csak négy perces, de az őrült feelinges nyitó riffel felvezetett dal nagyon jól el lett találva. A felvezetés után található az a gitár téma, amit én csak parás résznek nevezek. Eszméletlen király, ötletes. Simán el tudnám képzelni valami filmben ezt a dalt, valami régi feelingű autós üldözős részhez. Itt amúgy érezni egy jó adag grunge hatást is, ami egyáltalán nem áll rosszul a dalnak. A három nóta közül ez amúgy a legkomorabb, a legszigorúbb, a legagresszívabb. Mondjuk azért nem egy Cavalera Conspiracy nóta a hős időkből, de izmos, fogós dalocska. Érezni fogsz benne egy jó adag Fu Manchu ízt is, az tuti! Az Inside az a dal, amit volt szerencsém még demó korábban is hallani. A visszhanggal bőven megáldott dal egy igazi varázsszőnyeg, ami elrepít a fenébe, magad mögött hagyva mindent. Nem is tudom, hogy itthon van-e olyan stoner zenekar, aki hasonló zenét csinált volna valaha is, mint a BUZZ.

Az albumnak a nagy előnye egyben a hátránya is. A srácok a dobokat kivéve, mindent maguk rögzítettek, és ők keverték, masterelték is az anyagot. Ennek egyetlen egy hibája volt. A pergő halk, a lábdob meg marhára előre van tolva nekem. Ebben a DIY szituban, érdemesnek láttam volna odaadni pár havernak az anyagot, hogy ők más fejhallgatókkal, hogy hallják azt. Nagyon bele tud merülni az ember, és el tud veszni így a saját lemezben. Ettől függetlenül azt mondom, hogy sokkal több ilyen zenekarra lenne szükségünk. Nem a tizenhetedik tinilányok bálványa zenekar kell, akik a Motörhead pólóban, eljátsszák a huszonhatodik unalmas riffet. Sokkal inkább az ilyen zenére van szükségünk! Kell a vér frissítés, várom az új anyagot, és a koncertet!
 4kop.png

Béke, Szeretet, Metal!

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr4415470954

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum