RockStation

Tél - Itt egy új dal a bricklane zenekartól

2020. március 22. - sunthatneversets

img_0167.jpg

A bricklane nevű formáció 2016 őszén alakult Pécsen. Eleinte három barát / Patrik, Bence, Szabi/ kezdett el régi ötleteikből dalokat írni. Ezekből a szerzeményekből adták ki első kislemezüket /Slownoise EP 2019/, amin 5 instrumentális dal szerepel. A tagok saját kezűleg rögzítették az anyagot és az utómunkákat is javarészt ők végezték. Ez jellemzi a későbbi felvételeket is.

Az EP-n szereplő dalokban több különböző zenei irányzat vegyült. Idővel viszont egyre többször építettek be post-rock / post-hardcore dallamokat zenéjükbe. Dani, új tagként 2019-től ezt az irányt színesítette spoken word / scream elemekkel. Ezzel a felállással már több dalt is szereztek, illetve adtak ki kezeik közül. Újabban, egyelőre pár koncert erejéig Gergő /gitár, effektek/ közreműködésével terveznek színpadra állni. Az eleinte hobbinak induló zenekar időről-időre egyre aktívabbá kezd válni és a tagok egyre több elképzeléssel állnak neki az elkövetkezendő éveknek. Az EP megjelenése után Single formában adtak ki dalokat, de tervben van ismét egy nagyobb terjedelmű anyag rögzítése, illetve klubkoncerteken és fesztiválokon való fellépés is.

Most Tél című daluk jelent meg single-ként. A dalt a zenekar sajátkezűleg rögzítette és mixelte. A mastert pedig Szabó Szebasztián készítette, akit már a Tündérnél is felkértek erre a feladatra. A csapat a közelmúltban a KMDB Recordings-nál vett fel egy live sessiont, amit szintén meg tudunk mutatni.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr1915541438

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum