Rég volt már lemezajánló, tulajdonképpen tavaly, de kellett pár hónap, hogy összegyűljön legalább tíz figyelemreméltó korong ebben az év eleji dömpingmentes időszakban. Plusz itt van ez a rohadt vírus is... Amíg koncertre nem tudunk menni, addig íme pár lemez, amik talán enyhítik a karantén nyújtotta szűkös lehetőségeket és kicsit szétrombolják a kezdődő agorafóbiát, vagy a kiújuló klausztrofóbiát. Bontsatok rá egy sörre és ássátok bele magatokat a következő tíz kiváló albumba!
Bütcher – 666 Goats Carry My Chariot
Bár ez a lemez januárban látott napvilágot, de azóta pörög rendszeresen és nem véletlenül. Ez a banda már az első albumával belopta magát a speed metal imádó szívembe. A black/thrashes piszokkal megbolondított belga speed őrület az egekbe pumpálja a pulzusodat és az orrodon fog kijönni az adrenalin. Csak nézd meg a borítót és az albumcímet! Ha szereted a pörgősebb klasszikus metalt, már rakhatod is fel a lemezt, de az extrémebb arcoknak is ugyanúgy ajánlom. A daralás közben akadnak heroikus, izomfeszítős témák is, mint a címadó nóta (666 Goats Carry My Chariot), beugrik néhol egy két Judas Priest, vagy Ozzy riff - szóval egy igen széles spektrumú lemezről beszélünk.
Kvelertak – Splid
A Kvelertakot szerintem senkinek nem kell bemutatnom, de mivel nem készült különálló kritika a Splidről, így ejtek róla pár szót, mert nálam a debütáló lemez óta pörög a minden tekintetben sok változáson átesett zenekar. A Splid tulajdonképpen egy rock ’n’ roll album, persze akad benne régi elemekből is rendesen (gondolok itt a black metalra és a hardcore-ra), de a norvég fiúk egyre jobban szeretnek punk rockot játszani, amit Ivar (új frontember) attitűdje és zenei ízlése csak megerősíteni tudott. Ivar nemcsak a lemez színvonalát emeli, de rengeteget ad hozzá a banda élő performanszához. A márciusi Düreres buli őrület volt - nagyrészt neki és az általa elfogyasztott vagy tíz Soproninak köszönhetően. A lemez első fele zsigeribb és slágeresebb dalokat tartogat, míg a második fele művészkedősebb, a maga nemében progosabb, több extrém elemmel. Számomra sokkal izgalmasabbra sikerült, mint az előző Nattesferd.
Slaughter Messiah – Cursed To The Pyre
A Slaughter Messiah most megjelent debütáló nagylemeze nálam első hallgatás után 2020 egyik esélyes dobogós korongjává avanzsálta magát. Zenéjük igazi mocsok, a 80-as évek második felében előbukkanó és hódító black/thrash hullám átjárta extrém metal. Klasszikus heavy, speed és olykor death metal is simán megtalálható zenéjükben és azt kell hogy mondjam, kegyetlenül össze van rakva. Nem erőltetett hanem, hanem erőteljes - az első dal főriffje már magával ragad és elkapja, majd fenntartja a figyelmet az egész lemez alatt. Bár nehezen kategorizálható ez a piszkos zsigeri káosz, de talán a Sarcofago, ős-Sepultura és a Desaster által kikövezett úton kell keresni a stílusukat.
Temple Of Void – The World That Was
A Temple Of Void egy amerikai death/doom formáció, de sokkal gyalulósabbra gondolkodjatok, mint a korai Paradise Lost vagy a My Dying Bride. Előző két korongjuk alapján egy brutál, földbedöngölős albumra számítottam és nem kellett csalódnom. Bár talán egy kicsit mégis… az új anyaguk inkább doom, mint death – tehát 90%-ban lassú témákkal roppant össze, illetve ezen felül került tiszta ének és több emészthető dallam is a korongra. Ez nem feltétlenül negatívumként írom, de a The World That Was valahogy laposabb lett, mint az előző két alkotásuk.
Regarde Les Hommes Tomber – Ascension
A tavaszi csokor egyetlen black metal lemeze, bár a francia brigád egyáltalán nem echte nyers fekete fémet játszik. Számomra a (már túltolt) post-black metal hullám egyik legpotenciálisabb zenekara, akik nem annyira a művészi hozzáállással közelítették meg a műfajt. Inkább több mocskot adtak hozzá, ugyanis főként sludge-os elemeket lehet kikaparászni a muzsikájukból. Az átlagosan 8 perces nóták tele vannak hátborzongató zenei megoldásokkal, egy alapvetően komoly és melankolikus töltettel és egyfajta sötét filozófiával. Az első két lemezzel egy kerek trilógiát zár le az Ascension és mivel kiforrottabb zeneszerzés, összetettebb vokálok és erősebb produkció jellemzi, így esélyesnek tartom, hogy legyűrte az elődjeit. Bár ehhez még párszor meg kell hallgatnom mind a három korongot…
Malokarpatan – Krupinské Ohne
A szlovák szomszédok előálltak a harmadik nagylemezükkel, ami nagyon úgy néz ki, hogy a munkásságuk csúcspontja lett. A Krupinské Ohne egyenesen a NWOBHM riffek, a sötét szláv folklór és first wave black metal erdejébe vezet, ahol majdnem egy órán keresztül trippeltet mindenféle varázsgombák és házi sörök kíséretében. Megannyi különleges (főleg népi) hangszer, régi csehszlovák filmbetétek és rítikus black/heavy metal kavalkád keveredik a maga módján már prog rock színvonalú sokszínűséggel. Nyomokban Excitert, Iron Maident, Manowart és Bathoryt-t tartalmaz!
Thanatos – Violent Death Rituals
A holland ős death/thrash csapat úgy látszik nem igazán tud kiöregedni. Az újabb lemezeik (2000-es évektől felfelé) közül a legjobb anyagukat katapultálták az extrém metal hallgatóságra. Masszív, romboló erejű thrash riffek, a tipikus holland csata-death metal töltényhüvelyében. Ha közel áll a szívedhez az Asphyx, vagy a God Dethroned, akkor mindenképp ásd bele magad a Thanatos új lemezébe, aztán igazából jöhet az egész munkásságuk! A Violent Death Rituals jól reflektálja a zenekar nyers, kemény hangzását és headbangelésre késztető riff-orkánjait.
Graceless – Where Vultures Know Your Name
Ők is hollandok, de ők inkább afféle doommal beoltott Bolt Thrower stílussal bombáznak, ami mellett azért rendesen fellelhetőek a tipikus országbeli sajátosságok. Mély, súlyos, hömpölygő brutalitás, titáni vokállal, kőkemény riffekkel és dobhártyaszakító dobokkal. A lassabb témák előkészítik a gyomrot a vadabb és parasztabb darálásnak, tökéletes balanszba rakva a death/doom pusztítást. Az egyik legígéretesebb banda ebben a műfajban. Ajánlom az első lemezüket is, a Shadowlandst!
Heaven Shall Burn – Of Truth & Sacrifice
Nem igazán hallgatok metalcore-t, de a Heaven Shall Burn mindig egy különleges banda volt ebben a műfajban. Kezdjük ott, hogy a zenéjük félig melodic death metal (At The Gates vonal), ami teljesen egyedivé varázsolja a hangzásukat. Valószínűleg ezért is komálom őket, mivel a sima metalcore hidegen hagy. 2015-ös lemezük mégis unalmas volt, ezzel az idei dupla albummal viszont visszanyerték a bizalmam, ugyanis erőfeszítés nélkül simán hozza a Veto, vagy az Iconoclast szintjét. Hosszú lesz, arra készüljetek fel, így érdemes két részre szedni a lemezeket. A második korongon hallhatunk egy 10 pontos Nuclear Assault feldolgozást (és az én kedvencemet a Statelesst), így azt mondom az a nyerőbbik korong, de nincs nagy különbség. Plusz pont, hogy nem tolták tele instrumentális, vagy szimfonikus átvezetőkkel, így a mű tényleg nagyjából 2 x 45 perc!
Scalpture – Eisenzeit
Sokat emlegettem a cikkben a holland death metalt. Hát íme egy német death metal csapat, aki holland stílust játszik – szintén (világ)háborús témában, mint ahogy a borítón is látszik. Asphyx, Hail Of Bullets vonal elég rendesen, de faszán interpretálják a saját köntösükben, hozzá adva egy csipet Bolt Thrower feelinget (igen megint Bolt Thrower...). A pusztító mészár témák mellett rendesen akad a korongon magasztosabb és már mondhatni heroikus kiállás is, amitől azonnal vaskereszt nő a nyakadban. Nem ők találták fel a spanyol viaszt, de egy nagyon erős death metal lemezt hoztak össze.
