RockStation

Visszapereli Vicky Cornellt a Soundgarden

2020. május 08. - theshattered

Soundgarden.jpgMióta Chris Cornell meghalt, a zenekar körüli dolgok az énekes emlékéhez méltatlan fordulatot vettek. Vicky Cornell, az egykori frontember özvegye beperelte a zenekart a még Chrisszel írt dalok fel(nem)használhatósága miatt, ezzel lényegében aláásva egy utolsó Soundgarden-anyagnak, de a zenekar sem volt rest: Vicky is egy jó kis szaftos pert kapott a nyakába a csapattól.

A zenekar azért fordult az igazságszolgáltatáshoz, mert állításuk szerint a Cornell emlékére összehozott, I Am The Highway: A Tribute To Chris Cornell névre keresztelt, tavaly év eleji jótékonysági koncertből befolyó összeget a Cornell Foundation nem teljesen úgy kezelte, mint ígérték. A buli bevételeiből ugyanis - természetesen a Cornell-gyerekek és a feleség mellett - jótékonysági célra is kellett volna adományozni valamennyit, viszont ez a zenekar meglátása szerint nem történt meg.

Vicky persze ennek az ellentettjét állítja, szerinte egy 643000 dolláros csekk ment a Epidermolysis Bullosa Medial Research Foundation részére. Viszont állítólag ennek a pénzösszegnek, illetve a kiutalásnak nyoma sincs a 2017 óta a pénzügyi dolgait nem vezető Cornell Foundationnél.

A meglehetősen csavaros sztori részleteit a Blabbermouth szépen összeszedte, az angolul tudók IDE KATTINTVA csemegézhetnek.

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr8615668802

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum