Augusztus 19-én kezdődik és négy napon át várja a komplex zenék kedvelőit a Fekete Zaj Fesztivál az idilli hangulatú Sástó partján, a Mátrában. A rendezvényt a járványhelyzetre való tekintettel kisebb létszámmal és számos óvintézkedés bevezetésével teszik biztonságossá a szervezők. A zenei programokon kívül egyre hangsúlyosabb szerepet kap a színház, az irodalom, a közösségi programok, a túrák, a gaming és a film is.
A korlátozások miatt sok fesztivál elmarad idén, a Fekete Zaj azonban pár fontos intézkedés bevezetése mellett idén is négy napon át dübörög majd a Mátra Kempingben. Bár a fesztivál eddig is alacsonyabb látogatószámmal működött, a hatóságokkal egyeztetve most a tavalyi létszám 75%-a vehet részt az eseményen; a kemping területére összesen 800 főt engednek be a stábbal és a fellépőkkel együtt, míg a Fanyűvő és a Delta színpad előtt egyszerre 500-an tartózkodhatnak. Ennek ellenőrzésére kordonok és egy karszalagba beépített chipes rendszer segítségét veszik igénybe. bejáratnál az érkezők lázát is megmérik, emellett a fesztivál területén kézfertőtlenítő és C-vitamin pontokat is találhatnak a Zajongók.
A tavaly bevezetett cashless fizetési rendszer idén is működni fog: a fesztiválkarszalagra tetszőleges összeget lehet feltölteni az erre kijelölt feltöltőpontokon, majd azzal bármelyik vendéglátó egységnél vagy boltnál lehet fizetni. A karszalagon maradt egyenleget a távozás előtt vissza lehet kérni a helyszínen, vagy a fesztivál után online.
https://www.feketezaj.hu/keszpenzmentes-cashless-fizetesi-rendszer
A Zaj a korábbi évekhez hasonlóan a zenei stílusok sokféleségét vonultatja fel, idén rendhagyó módon kizárólag magyar előadókkal. A zenei felhozatal a négy nap alatt egy izgalmas ívet bontakoztat ki: a szerdai nap a rock n’ rollosabb műfajoktól a stoner és a hardcore vonalig jut el, csütörtökön a nosztalgiáé lesz a főszerep, pénteken hangsúlyos indie és post-punk hangulatra lehet majd számítani, az utolsó estén pedig főként a doom és a darálós death metal képviselői lépnek színpadra. A fellépők között találhatjuk többek között a Gustave Tigert, az Entrópia Architektúrát, a VHK-t, a Korai Trancemissiont, a Musica Moraliát, az IDEGEN-t, az Ahrimant és a Lazerpunkot is.
https://www.feketezaj.hu/napibontas
A fesztiválon idén még hangsúlyosabb szerepet kapnak a nappali összeművészeti programok: a képzőművészeti workshopoktól kezdve a kiállításokon és színházi előadásokon át olyan izgalmas programokkal is találkozhatnak a Zajongók, mint a moduláris szintieső vagy a neon installáció, de természetesen az irodalmi és a gaming programok sem maradhatnak ki a felhozatalból. Túrázásra is lesz lehetősége a természet kedvelőinek, a délelőttöket pedig közös jógával indíthatják, akik bemelegítenének a napra.
https://www.feketezaj.hu/off-programok
Hogy az éjszakák se legyenek zajmentesek, a Vittula csapata a zenei programok után beveszi a Delta színpadot és átalakítja Vittula színpaddá: ők lesznek felelősek a hajnalig tartó táncpartikért, de az elektronikán kívül olyan nappali programokkal is készülnek, mint különböző workshopok, tetováló sátor, rádió stream egy skater kultúrát bemutató kollaboráció a Medium Skateshoppal és egyéb művészeti programok. Az első nap afterjén a rock, a metál, a punk, a poszt-punk, az EBM, a coldwave és az elektronika dominál: https://www.facebook.com/events/317091692767255/
Csütörtök éjjel egy izgalmas kollabbal találkozhatnak a Zajongók, átveszi a színpad irányítását ugyanis a Lahmacun radio: https://www.facebook.com/events/581302389218846/
A színpad harmadik estéjét a magyar kísérleti zene legaktívabb kiadója, az EXILES előadói biztosítják: https://www.facebook.com/events/3082464381872421/
A negyedik napot pedig még több elektronikával koronázzák meg, hogy még utoljára bulizhasson egy hatalmasat a közönség: https://www.facebook.com/events/1410938029109935/
A négy nap alatt a Vittula Tetováló Szalonba is várják a betérőket: https://www.facebook.com/events/423662608591982/
A megszokottnál kisebb befogadókapacitás miatt a fesztivál egy családias osztálykirándulásra fog hasonlítani, ezért az Osztálykirándulással közösen egy fesztiváljárat fog közlekedni Budapest és a Zaj között. Minden nap délelőtt 10 órakor indul egy 50 fős busz a Blaha Lujza térről, vissza pedig minden hajnalban fél3-kor lehet majd utazni. A buszúton még italt is kapnak a fesztiválozók, és kvízjátékok teszik még jobbkedvűvé az utazást.
A Fekete Zaj elsődleges célja mindig is a közösségteremtés volt, ezért közösségi támogatói akciót és szociális pályázatot is hirdettek a szervezők. A támogatói akció keretében a 2021-es fesztivál megvalósulását lehet támogatni, illetve bérleteket is fel lehetett ajánlani azoknak, akik a válság miatt nehéz helyzetbe kerültek és anyagi okok miatt nem tudtak volna eljönni a fesztiválra. Ilyen módon 9 bérletre szóló felajánlást kapott a fesztivál, amihez a szervezők hozzátettek még ugyanennyit, így összesen 18 bérlet várja a gazdáját. A bérleteken felül a nyertes pályázók szállást és napi egyszeri étkezést is kapnak. A szociális bérletekre augusztus 17-én 12 óráig lehet pályázni.
https://www.feketezaj.hu/fz/kozossegitamogatas-2020
https://www.feketezaj.hu/szocialis-palyazat
A szervezők fontosnak tartják, hogy a járvány okozta válsághelyzetben a zeneiparban dolgozóknak munkát biztosítsanak, ezért is lesz végül – bár korlátozásokkal – megtartva a fesztivál. Azok felé viszont, akik nem dolgozhatnak a szakmájukban, szeretnék a szolidaritásukat kifejezni, ezért a fesztivál területén fel lesz állítva egy Legyen Zaj installáció; egy madzagháló, amin keresztül post-itek segítségével üzenhetünk valamit azoknak, akik a jelenlegi helyzet miatt nem dolgozhatnak zenei eseményeken.
Fekete Zaj Fesztivál
- augusztus 19-22. Mátra, Sástó Kemping
Négynapos bérlet elővételben 08.01.-től 18.990 Ft
Napijegyek elővételben 4990 Ft
https://www.facebook.com/feketezaj/