Szobaprojektnek indult, majd jó poén lett, később underground szinten elismert, lassan pedig mainstream (?) zenekar lett az Apey & The Pea, akik áthaladtak a névváltoztatás rögös útján, hogy végül LAZARVS néven alkossanak. A felállás ugyanaz, a muzsika azonban jelentősen más, mint tíz évvel ezelőtt. Itt van a LAZARVS "bemutatkozó" anyaga a LAZARVS!
"Esküszöm betelefonálok a rádióba és megmondom, hogy a Black Sabbath, Black Sabbath-járól kérném a Black Sabbath című számot"
Amikor self-titled albummal találkozom mindig eszembe jut ez a monológ, amit ezelőtt tizanhat évvel vágott le az egyik haverom, Balázs. Akkor sem értettük, hogy egy tehetséges brigádnak, hogy nem lehet ennyi fantáziája... Ezt azóta is gyakran érzem. Van egy tehetséges brigád, és kapok egy ilyet a képembe. Ezzel el is mondtam, hogy Apeyék új albumának a címe nem igazán győzött meg. Ettől függetlenül, objektíven ültem neki az új anyagnak. Már amennyire tudok objektív lenni ugyanis az első album apró hibái ellenére is oda voltam és vagyok érte még mindig. A Nectar minden lemezt felülír, amit ismerek a srácoktól. A Hellish már elkezdett más irányban kacérkodni, de még benne volt az a Crowbaros - High On Fire-ös harag/lendület, amiért imádni tudtam azt is. A HEX már nem feltétlen engem szólított meg, így még inkább kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a LAZARVS. Csalódnom nem kellett.
Tíz évet átölelő barátságból született tizenegy dal, amiről előzetesen azt hallottuk, hogy sokkal sötétebb, keményebb lesz, mint bármi, ami eddig kijött a zenekar égisze alatt. Így és az előzetesen megismert The Order című dal alapján nem is kételkedhetett senki. Egyértelmű volt már ekkor, hogy teljesen más zenét fogunk kapni és az olyan stoner rajongók, akik a Judasra vagy a The Four Horsmenre prögtek azok itt nem lesznek kielégítve, sokkal inkább félre lesznek söpörve az útból. Az albumot nyitó IV. Rebirth egy remek alapja az albumnak, felkelti az ember érdeklődését. Kalandvággyal ugrassz neki a maradék tíz dalnak. Azonban a lemez első felénél számomra ez a kalandvágy alább hagyott. A The Order, Reaping és a klipes PIT dalnak ugyan az kb a fő riffje így túl sok izgalmat nem rejtenek. Az utolsó ráadásul szerintem, egy Trillion lemezen jobban elfért volna a grunge-os hangulatát tekintve. Így belegondolva több helyen is előkerül a Trillionos íz, ami nem feltétlen erősíti az albumot számomra. Szeretem Apey hangját, egy remek énekesnek tartom és jó ötletei vannak, de ennél az albumnál úgy érzem, hogy túl sok a hasonlóság a másik bandával, ami viszont annyira meg nem áll közel a szívemhez. Ezeken a dalokon túl lendülve elérkeztünk a Lazarvs című szerzeményhez, amihez hasonlót már hallottunk hangzásban is. Igazából ez a számomra egy Abraham II. és a HEX album kvintesszenciája, egybegyúrva. Nem rossz, de nem egy olyan dal, mint anno volt a már említett The Four Horsemen.
Lehet velem van a baj és túlzottan a múltban élek. Tény, hogy az emberek, a kapcsolatok folyamatosan változnak, fejlődnek, haladnak valamerre. A három baráttól se várhatom el azt, hogy ugyanazt tolja, mint tíz évvel ezelőtt, hiába az áll közel a szívemhez. A Solar King volt az első olyan dal, amire felkaptam a fejem, hogy ebben van valami, ami engem most tényleg nyakmozgatásra bír, csak a közepén a kiállós rész elvitte a dalt a másik irányba. Apey nagyon sokat énekel, ami jól is áll meg nem is a lemeznek. Nem ezt szoktuk meg ebben a formációban, ami persze nem feltétlenül rossz. Érdekessé teszi a dalokat bizonyos szinten, csak itt nem erre vagyok feltétlenül kíváncsi. De, hogy ne legyek már annyira negatív, az I, Emperor például nagyon tetszik. Tetszik az is, ahogy megszólal az album. Makai Laci soundja gyönyörűen ki van alaktíva, amire ráépül Zoli basszusa. A kettő együtt tökéletesen szép elegyet alkot. A Valhalla pedig a negyedik lemez Pothead-je. Az igazi reumás, sound továbbra is ott van a gitárban, amit imádok. A nyugis éneklős rész, ahol nincs is gitár, egyből magával ragadott, és éreztem egyből, hogy itt valami komoly dolog történik. A From Flesh is egy marha jó tétel lenne, ha több, mint hat perces dalból nem csak négy perc után történne valami említésre méltó. Ezt kicsit időhúzásnak érzem, koncertnyitónak biztos faszán beválik majd, de itt most nem ütött úgy, ahogy kellene. A lemezt záró Warmaster-rel is hasonlóképpen vagyok bár itt, nincs olyan örületes időhúzás. Talán ez a dal kerülhetett volna előbbre is, hogy több figyelmet kapjon.
Az biztos, hogy a rajongóknak egy őrületesen jó album készült, lehet én vagyok más életszakaszban és majd pár év múlva azt mondom, hogy hülye voltam, ez egy zseniális album, de most "csak" a leírtak szerint érzem. Sokkal több van megítélésem szerint ennél a zenekarban. A hangzásra direkt nem tértem ki, mert az ezen a lemezen is kiemelkedő.
Béke, Szeretet, Metal
