RockStation

Greta Van Fleet – The Battle at Garden’s Gate (Lava/Republic Records, 2021)

Erre hagyok időt

2021. április 19. - moravsky_vrabec

the-battle-at-gardens-gate-album-cover.jpg

A múlt héten befutott a Greta Van Fleet második teljes értékű albuma, a komoly hírveréssel és elvárásokkal övezett The Battle at Garden’s Gate. A meglepetés erejét persze már eldurrogtatták a 4(!) előzetesen kiadott dallal, azért így is maradt min elmélkedni. A kérdés az, hányszor kell leírni a Led Zeppelin nevét a cikk során?  

Nos, szerencsétek van, nem fogok ezen rugózni, ugyanis – egek, egek! – nem vagyok Zeppelin szakértő. A 4-5 legismertebb alapvetésen kívül nem igazán ismerem a munkásságukat, szóval nem fogom dalonként tudálékosan felidézni, melyik LZ klasszikus melyik másodpercére hajaz. Valahogy ez a hasonlóság mint egy billog ragadt a zenekaron, miközben úgy gondolom, semmi szégyellni való nincs ebben. Képzeld el, hogy megmutatod a csajod fényképét a barátodnak, aki csak legyint, hogy „jajj ne már, tiszta Palvin Barbi.” Miért, az baj? Én, ha alapítanék egy zenekart, és mindenki a Zeppelinhez hasonlítaná, hát én nem bánnám, hanem elismerésnek venném. Meg persze aki először hallja Josh Kiszka hangját, egyből elkezd „palántázni” (emelt szintű szójáték Robert Plant nevével), pedig ha már hasonlítgatunk, Geddy Lee a Rush-ból ugyanannyira belehallható. Ennyit erről.

A Greta Van Fleet eddigi rövid pályafutása igazi sikertörténet, a szakma és a közönség egyaránt keblére ölelte őket. A Spotify-on több, mint 3 millió rendszeres hallgatójuk van, ami már a nagy nevek szintje, a bemutatkozó lemezük megjárta a Billboard eladási lista legtetejét is. A professzionális háttér pedig nagykiadós támogatásban, neves talkshow-fellépésekben és Grammy díjban ölt testet. Hogy mindebből mi hallatszik át Európába, azon belül is a Kárpát-medence balsors-sújtotta tájékára, nehéz megmondani. Én még nem láttam GVF rajongót, igaz, az elmúlt bő egy évben kb. semmilyen más élő embert sem.

Na de ne szakizzunk annyit, csapjunk oda a Play gombnak, és hallgassuk meg, mivel készültek Flottás Margiték (olcsó szójáték a zenekar névadójával) ezúttal! A nyitó Heat Above dalt már rojtosra hallgattam az elmúlt hetekben, és a csapat is mindent megtett, hogy megismerjük. Van rendes klipje, élő videója, a múlt héten pedig előadták Jimmy Kimmel műsorában is, azt is megnézték már jó kétszázezren azon a bizonyos videómegosztón. Finom Hammond-orgonás bevezetővel indul, majd dob-crescendo és egy bölény riff követi. A szöveg engem meglepett a mélységével, külön tetszett az optimista kicsengése. Sam Kiszka szerint arról szól, hogy rengeteg szeretet maradt még a világban, még ha nem is igazán tűnik úgy. Közben a verze és a refrén mintha összenőttek volna, remekül összerakott dal, nemcsak a lemez, de az idei év egyik legjobbja. Én, aki basszus szólamot énekeltem a gimis kórusban, és azt se valami jól, rendesen megszenvedek az együtt-énekléssel. De próbálkozom, és egyelőre a kristálypoharaink is épek...  

A következő My Way, Soon zeneileg lazább, de a mondanivalója nem kevésbé komoly. A csapat első komolyabb turnéja alatt tapasztaltakat próbálták belesűríteni, ahogy az utazások alkalmával kinyílt egy új világ számukra, miközben még mindig mennyi felfedezés vár rájuk. A hármas Broken Bells az első tétel párja lehetne, zeneileg és az üzenetét tekintve is. Nem hittem volna, hogy majd elmélyedek a dalszövegekben, de pont ez történt, és jó volt, ajánlom mindenkinek. Van bennük egy kevés naivitás, de a jó értelemben. A dal pedig monumentális, nemcsak a hatperces hossza miatt, hanem jellegét tekintve is. Nagyon-nagyon finom!

És még mindig nem ül le, a következő dalpáros is hibátlan. A Built by Nations olyan, mintha a Black Sabbath előtt tisztelegne, nekem főleg a dobkiállások idézték meg „Birmingham bandáját.” Majd jön az Age of Machine, egy hosszú dal súlyos refrénnel – minden értelemben. Ennyi után már ki kell ereszteni a gőzt, érkezik is egy akusztikus lassú (Tears of Rain), na nem mintha nem lenne jó, vagy emlékezetes.

Mint ahogy atombombából sem lehet 12-t egyszerre ledobni, valahol érthető, hogy a lemez második felére ezt a tűzijátékot már nem folytatták; de a másik fél tucat szerzemény is korrekt, változatos, megérdemlik az odafigyelő hallgatást. Nem is kérdés, sikerült előrelépni az előző lemez óta, karakteresebbek, változatosabbak a dalok. Én egy kicsivel több karcosságot még elbírnék, a Nagy Példaképnek sem csak a Stairway to Heaven volt, ugyebár.

greta-van-fleet-promo-2020.jpg

Terjedelmes lemez a The Battle at Garden’s Gate, túlnyúlik az egy órán is, és a dalok is hosszúak. Ez abból a szempontból hátrány, hogy nem egy könnyen befogadható, instant zene, miközben elvileg populáris akarna lenni. De a Kiszka-bratyók és Danny haverjuk nem sietnek, bőven mérik a terjengős intrókat, improvizatív szólókat. El kell benne mélyedni, cserébe visszavisz azokba az időkbe, amikor egy új lemezt hónapokig hallgattunk. Igényli a bevonódást, aminek nem feltétlenül kedvez a korszellem. Ismerős érzés, amikor egy film vagy sorozat ledarálása után pár héttel már alig emlékszünk a színészekre vagy a cselekményre? Megvan ez a zenével is, ha csak úgy ímmel-ámmal hallgat(gat)juk, de ez a lemez többet érdemel ennél. Nem kell közben mosogatni, Facebookot pörgetni, vagy éppen home office-ban munkát imitálni. De az is igaz, hogy pont a sűrű mivolta miatt egy idő után telítődhetünk vele. Kedves asszonykám, aki többé-kevésbé osztozik sátánzene-ügyi preferenciáimban, ma délután azt mondta az autóban:

Ezt most addig hallgatjuk, amíg meg nem írod a cikket?

Az új Greta Van Fleet lemez az év egyik fontos kiadványa, és meg is érdemli a figyelmet. Aki szereti a blues rock – hard rock határán mozgó műfajokat, vagy a hetvenes évek zenéit, ki ne hagyja. Sokkal többről van itt szó, mint hogy kire hasonlít az énekhang, vagy milyen idétlen Josh bajusza. A Heat Above pedig egy gyöngyszem, jó lenne egyszer élőben is hallani. Nemcsak azért, mert kíváncsi vagyok, mire képesek a világot jelentőn, vagy hogy a basszust vagy a billentyűt oldják-e meg vendégzenésszel, hanem az az érzésem, hogy jófej emberekkel találkoznék a nézőtéren meg a büfében. Nem tudja valaki, hol árulnak XXL-es virágmintás inget?

rockstation_pontozas_4_5.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr7016505494

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum