RockStation

The Rasmus: nagylemez és budapesti koncert követi az új dalt

2021. május 11. - rockstation

rasmus2021.jpgPár napon belül új dallal jelentkezik a Rasmus: a Bones nem csak a 2022-re ígért új nagylemez, hanem a jövő őszre kihirdetett világkörüli turné hírvivője is egyben, hiszen a finnek már most bejelentették a lemezbemutató koncerteket is: 2022. október 17-én a Barba Negrában lépnek majd fel. A koncertjegyek és az új dal most pénteken, május 14-én válik elérhetővé.

Négy éve jelent meg a Rasmus legutóbbi, Dark Matters című albuma. A járvánnyal terhelt elmúlt időszakot a zenekar tizedik nagylemezének felvételével töltötte, méghozzá a Joshua néven ismert producer, Jon Schumann közreműködésével. A dán születésű, de az Egyesült Királyságban élő, többszörös platina és aranylemezes szakember hangmérnökként is tevékenykedik, és korábban a Kent, a MEW, a Kashmir, a Guano Apes, a Broder Daniel és a Carpark North lemezein dolgozott már. Joshuát 2000-ben az év producerének választották Dániában, méghozzá a Kashmir The Good Life című, 6 dániai Grammy-t nyert lemeze után, 2010-ben pedig Svédországban lett az év producere, a Kent „Röd” című, 7 Grammis- díjas albumával.

A közös munka első gyümölcseit a Rasmus hamarosan be is mutatja, hiszen a Bones című kislemez pénteken jelenik majd meg. Lauri Ylönen énekes így mesélt a friss dalról: „A rossz karmáról szól. Bármit is hagysz hátra az életedben, egy napon arra ébredhetsz, hogy ismét ott állsz vele szemben. Ez a dal hangzásában egy kicsit eltér a korábbiaktól, de továbbra is megvan benne a Rasmus-ra jellemző sötét tónus.” A Bones-t több további kislemez is követi majd ősszel, a nagylemez megjelenése pedig 2022-ben várható, méghozzá egy világkörüli turné kíséretében.

Az 1995-ben alakult The Rasmus zenekarban a mai napig három alapítótaggal működik: Lauri Ylönen énekes, Eero Heinonen basszusgitáros és Pauli Rantasalmi gitáros mellé 1998-ban csatlakozott Aki Hakala dobos. Az alakuláskor még középiskolás tagok hamar népszerűvé váltak Finnországban, Peep című első lemezükkel.  Az ezt követő Playboys és a Hell Of A Tester számos finnországi elismerést hozott a csapatnak. A nemzetközi zenei életbe az ötödik lemezükkel törtek be 2003-ban: a Dead Letters és az In The Shadows című dal az év egyik legnagyobb rockslágere lett. A Hide From The Sun és a Black Roses szintén slágerlistás platinalemez lett Finnországban. Egy válogatásalbum és Lauri szólólemeze után érkezett 2012-ben a saját néven kiadott nyolcadik kiadvány, majd 2017-ben a visszatérés, a Dark Matters-szel.

A csapat a mai napig az egyik leginkább keresett rockzenekar, amely a skandináv államok mellett Közép-Európában, Ázsiában, Japánban, az Egyesült Államokban, Kanadában és Dél-Amerikában is rendszeresen turnézik.

A következő turnét 2022 őszére tervezik, az állomások között pedig Budapest is szerepel: a Barba Negrában jövő október 17-én játszanak. A jegyek értékesítése a Bones megjelenésének napján, május 14-én 11 órakor kezdődik.

a Concerto Music bemutatja:
2022. október 17., hétfő 19 óra
Budapest, Barba Negra
The Rasmus koncert + vendégek
Belépő: early bird jegy 6900 Ft, normál elővételben 7900 Ft, a koncert napján 8900 Ft. VIP jegyek: 11.900 Ft
Jegyek kaphatók https://tixa.hu és a a https://jegy.rock1.hu oldalakon.

Kapcsolódó weboldalak:
https://concerto.hu/
http://therasmus.com/

https://www.facebook.com/concertoconcerts
https://www.facebook.com/events/1226936007776529/

tour2021.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr3216530156

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum