RockStation

DEAFHEAVEN - Lonely People with Power (Roadrunner Records, 2025)

Liliomfák ölelésében

2025. május 07. - CarolusRex666

A Deafheaven a 2010-es évek meghatározó csapata volt. Ott voltak az elsők közt, akik vegyítették a black metalt a shoegaze elszállós, álmodozós soundjával, a 2013-as Sunbather pedig elég nagy hullámokat vert az undergroundban. Persze, ahogy az egy új hangzásvilágnál lenni szokott, legalább annyi utálat szakadt a nyakukba, mint rajongó. Nekem eddig nagyjából semleges volt a csapat, a Sunbather tetszett, de nem gyakorolt akkora hatást rám, mint például az Alcest. Később el is vesztettem a fonalat velük kapcsolatban, a legutóbbi Infinite Granite-nál pedig elfogadtam, hogy ez már nem nekem szól. Érdekes módon a legújabb Lonely People With Power teljesen visszakanyarodott a korai érához, sőt ennyire agresszívak talán még sosem voltak.

Felvezető singleként a Magnoliat hozták ki, amitől szép nagy arconcsapást kapott mindenki, aki ismét a cipőbámulós Deafheavenre számított. Dühösek az urak, George Clarke magas, sikolyszerű üvöltése pedig a fájdalom teljes skáláját bejárja.

Korábban problémám volt ezzel a bandával, hogy túlzottan vokálcentrikusnak éreztem a zenéjüket, és persze a gitár mindig horzsolt a háttérben, most mégis úgy érzem jóval riffközpontúbb az összkép és változatosabbak a témák. Ez a dalok hosszán is meglátszik, most nem kaptunk egy 10 perc fölötti tételt sem, az Amethyst a leghosszabb a maga 8:15-jével.

És ha már Amethyst, az egyik kedvenc dalommá vált a lemezen. A Sunbather-formulát tökéletesítették benne. Lágyan indul fátyolos gitárokkal, később pedig átvált egy szívszaggató black darálásba. A teljes albumra is igaz, de ezzel a számmal lehet igazán jól szemléltetni, hogy ezúttal abszolút nem húztak túl semmi felesleges pluszt, minden téma addig szól, amíg kell, és ami a legfontosabb: különálló dalként, a kontextusból kiragadva is zseniálisan működnek. A másik kedvenc a Heathen, ami a Deafheaven teljes zenei evolúciójának a kombinációja, talán ebben a dalban köszön vissza a legjobban az Infinite Granite is. A tisztaének gyönyörűen simul bele a post-rockos témákba, kár hogy ezután nem gyakran üti fel a fejét, pedig ebben a metalosabb környezetben szerintem sokkal erőteljesebben működik. A Body Behavior sem egy tipikus darab a krautrockos riffelésével meg az egyik legkönnyebben ragadó refrénjével, ez még talán az indie szcénából érkezett rajongóikat sem fogja elriasztani.

Három intró/átvezető is található az anyagon, Incidental I-II-III néven, amellyel három jól elkülönülő részre darabolják az albumot. Az Incidental I a Slipknot Iowajának kezdőbetétjét juttatta eszembe, de a melódiája visszaköszön később a Dobermanban is. A harmadik egy spoken word hangulatcsináló az Interpol énekesével, erős utalásokkal a borítóra, de a legérdekesebb kétségkívül a második felvonás a Boy Harsher-es Jae Matthews közreműködésével. Ha nem tudnám mit hallgatok, azt hinném Full of Hell indult el, olyan elektronikus zajmassza kavarog a háttérben, miközben Jae hol lágy, éteri hangon énekel, hol a lelkét is kiüvölti. A dal pikantériája, hogy az utolsó pár másodpercben ismét lenyugszik és elhalkul, csak azért, hogy az utána következő Revelator jumpscare-ként rúgja ránk az ajtót. Ezt pedig szó szerint kell érteni, talán még sosem írt ennyire brutális számot a Deafheaven. Nyilatkozták is egy interjúban, hogy ezt direkt a koncertjeikhez írták. Hát, intenzitásból nem lesz hiány!

Az albumon végigfut a függőségekből való felépülés laza koncepciója, a 12 lépéses program miatt került fel 12 szám a lemezre. Ugyan nem minden dal az addikciókról szól, de a többi sem épp pehelysúlyú témát boncolgat. Itt van például a Winona, ami egy kisváros Mississippiben, és ott temették el George több hozzátartozóját is. A már említett Magnolia is személyes vonalon húzódik, az énekes nagybátyjának temetése inspirálta.

Az már most látszik, hogy underground szinten az egyik legfontosabb 2025-ös megjelenésről van szó. A 62 perces játékidő és a súlyos témák ellenére is könnyen adja magát az anyag, ha fogékony vagy egy kis lélekgyötrésre. A Deafheaven éhesebb és változatosabb, mint valaha. Egy esélyt mindenképp adj nekik!

45kop.png

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/18853192

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Kommentezéshez lépj be, vagy regisztrálj! ‐ Belépés Facebookkal

süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum