RockStation

Készül a Coheed And Cambria következő anyaga

2021. július 19. - theshattered

coheed-and-cambria-new-pub-2-2018-jimmy-fontaine-lo.jpgEgy előretekintő, határok nélküli lemezre készül a progresszív metalos vonalon (nem is akárhogy) alkotó Coheed And Cambria. A négyes énekes-gitárosa, Claudio Sanchez elárult pár gondolatot a várhatóan az év végén, a jövő év elején megjelenő csomagról, igaz egyelőre sok konkrétum nem került szóba.

Claudio Sanchez: "Őszinte leszek. Sok esetben az olyan erős rajongótáborral rendelkező zenekaroknál, mint mi is, szándékosan, vagy nem szándékosan, de megjelenik egy tendencia, hogy azt adjuk a rajongóknak, amire számítanak és ne vállaljunk túl sok rizikót. De miután jó ideje zenélünk és közbejött ez a járvány is, nem akartunk határt szabni a kreatív folyamatainknak. A következő lemez reményeim szerint azt arcát fogja megmutatni a zenekarnak, ahol az emberek szerint 2021-22 környékén járnia kellene.

Ez egy modern lemez lesz. Egyértelműen Coheed And Cambria-lemez, de előremutató és nem visszatekintő.

Véleményem szerint a lemezre a legnagyobb hatást a fiam gyakorolta, valamint az, hogy hogyan navigáljuk a szülői létet ebben a furcsa, új világban, amiben most találjuk magunkat."

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr5016632094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum