RockStation

Nagyon jó a semmiből valamit csinálni

Nagyúr-interjú Pálinkás Tamás énekessel, Bokros Csaba gitárossal és Bakos István basszusgitárossal

2021. augusztus 11. - rockstation

nagyur_2021.jpg

Július közepén Arra várok, hogy minden egyes hangból csönd legyen címmel négyszámos EP-vel jelentkezett a volt Isten Háta Mögött és Dereng tagokat tömörítő Nagyúr. Ez elég indokot szolgáltatott egy interjúhoz, arra azonban mi sem számítottunk, hogy Pálinkás Tamás énekes mellé Bokros Csaba gitáros és Bakos István basszusgitáros is felsorakozik majd.

RS: Új a zenekar, hogy ne lehessen egyetlen korábbi bandával sem vonatkozásba hozni. Mégis ezt teszik sokan. Ezt hogy élitek meg?
Pálinkás Tamás: Meglepő módon nem rosszul. Személy szerint féltem attól, hogy mit vált ki majd belőlem a múlton való rágódás, de azon túl, hogy semmit, igaziból nincs is túl sok ihmezés. Azt hiszem, sikerült elsőre olyat kiadnunk a kezeink közül, ami gyorsan elvágja a hasonlítgatásokat, a nyilvánvaló alapokon túl persze.
Bokros Csaba: Szerintem ez rendben van. Engem nem zavar, ha bizonyos tekintetben folytonosságot látnak a zenénkben az emberek. Nincs bennem semmi nagy lezárás, csináltunk egy új zenekart, és új zenéket akarunk írni, amik ráadásul jók is, ennyi.
Bakos István: Az elejétől kezdve tisztában voltunk azzal, hogy lesz hasonlítgatás, de ezzel együtt kell és tudunk élni. Amikor Dave Grohl megcsinálta a Foo Fighterst, akkor egyből jött a Nirvana párhuzam és baromi sokat kellett dolgoznia, hogy ezt hátra hagyja. Sikerült neki. Mi is megtettük az első lépéseket, szerintem idő kérdése és nekünk is menni fog.

Zavar titeket, hogy vannak, akik Isten Háta Mögött / Dereng lemezt várnak?
PT: Egyáltalán nem zavar. Amikor elkezdtünk együtt dolgozni a dalokon, úgy rémlik, hogy voltak olyan belső hangok a zenekarban, hogy „fú erre majd tuti azt mondják, hogy ihm vagy akármi”, de aztán ez elmúlt hamar. Nyilván teljesen érthető, ha valaki azért hallgat meg minket, mert a Csabival alapítottuk az ihmet. Persze, hogy vannak elvárások, de igaziból eszünkbe sem jut nem hogy megfelelni, hanem egyáltalán elgondolkozni ezeken.
BCS: Elkerülhetetlen, hogy ilyesmit várnak emberek. Bizonyos értelemben ezt meg is kapják majd, hiszen nem mentünk át mulatósba vagy sanzonba. De nem cél egyáltalán megismételni az IHM vagy Dereng vonalat, sőt. Élvezzük, hogy frissek lehetünk, és annyira jó érzés nem valami nosztalgia csapatban zenélni.

Olvastam, hogy a zenekarnév egy közös "szavazás" által jött létre. Hisztek még a zenekaron belüli demokráciában?
PT: Sosem hittem a zenekaron belüli demokráciában, legfeljebb nem zenei kérdésekben. A másik zenekarom, a Tej konkrétan a demokráciának, vagyis a látszatdemokráciának esett áldozatul, mert úgy akartam valamit működtetni, hogy mindenki egyenlően dönt. A zenekar neve nem volt annyira számottevő kérdés, az volt egyedül biztos, hogy nem akartunk olyan nevet, ami alapot adna arra, hogy bölcsészmetálos érzéseket okozzon.
BCS: Egy zenekaron belül nem demokráciára van szükség, hanem jól meghatározott, és kimondott feladatokra. Az pontosan kijelöli mindenkinek a kötelességét és jogait is. Ez most biztos ilyen szigorúan hangzik, de ez egyáltalán nem egy feszélyező, rossz dolog. Legalábbis nem nálunk.
BI: Inkább az volt, hogy kipörgettük azokat a neveket, ami nagyon nem tetszik valakinek és ez maradt. Én sem a zenekaron belüli, sem az általános demokráciában nem hiszek már. Mindenki megtalálja a maga helyét a folyamatban és kiegészítjük egymást. Az a lényeg, hogy jó zenét csináljunk és jól érezzük magunkat közben.

A borítótok számomra olyan, mint egy borús trip. Van valami története?
PT: Jó kép, értem, azt hiszem! De, visszatérve az előző kérdésre, megállapodtunk a zenekarral, hogy minden nem zenét érintő kérdést kiadunk a kezünkből és olyanra bízunk, aki ért hozzá, legyen az bármi képanyag, dizájn, klip. A borítót Gergő csinálta, aki Normal ILLustration néven viszi a grafikus cégét, és nagyon ráérzett a hangulatra. Az pedig hab volt a tortán, hogy egyből csinált nekünk egy logót is, ezzel a furcsa „ypszilon-kereszt” cuccal. Nagyon bejött azonnal. A kép amúgy egy saját festményének a részlete, amit átdolgozott borítóvá, és valóban elég trippy.
BI: Majdnem japán yen lett a logónk, de szerencsére valakinek eszébe jutott, hogy szedjünk le egy vonalat.

Számomra a zenétek egy pszichedelikus utazás erős grunge hatásokkal. Mik voltak hatással erre a négy dalra?
PT:
A dalok alapjait a Csabi írja, a riffek tőle jönnek leginkább, Baxi meg olyan dallamos basszusmenteket tesz rá, amiktől az egész riffhalmaz hallgathatóvá lesz. Kristóf az a dobos, aki nagyon pontosan érzi, hogy mitől lesz húzós egy téma, és nagyon zeneileg áll hozzá, úgy értem, hogy ő úgy tanulja meg a dalokat, hogy konkrétan énekli magában a témákat, még a halandzsáimat is megtanulja, amikor még nincs kész szöveg, ami szerintem a legjobb dobosok tulajdonsága. Nekem meg az a dolgom, hogy az egész nagy halmazból összeollózzam azokat a témákat, amikből összeáll a dal, meg persze írjak hozzá dallamokat és szöveget. Szóval mindannyiunk nagyon tág zenei hatásai belementek ezekbe a dalokba. A grunge persze mindannyiunknál nagy alapvetés, maga a 90-es évek rockja úgy mindenestül, de nekem ugye nagyon erős popzenei hatásaim is vannak, amiktől nem is akarok szabadulni.
BCS: Nem tudom. Nem nagyképűség, és remélem, hogy nem is tűnik annak, de én annyira ösztönből gitározom, hogy fogalmam sincs a megszületett témák, riffek esetében, hogy mi mihez hasonlít, vagy „milyenes”. Persze egy csomó zenét hallgatok, és hallgattam, Rush, Tool, David Bowie, Radiohead, szóval ezek a hatások egész biztosan belemásznak a zenémbe.
BI:Erre a négy dalra igaz, hogy sok témát és riffet hoztunk át derenges időkből és Palika énekel, Kristóf dobol. Ezek a fő hatások. Emellett vannak mindig aktuális kedvencek, de soha nem úgy ülünk le számot írni, hogy akkor ez most ilyen és ilyen legyen. Inkább megírunk valamit és arra mondjuk, hogy ez olyan pl.: Muse-os rész. Nekem tök fura ez a grunge vonal, mert elég komoly grunge fan vagyok, de magunkon nem éreztem, hogy ez az lenne.

nagyur_2021_2.jpg

Kényelmetlen kérdés. Köztudott, hogy az IHM dalokat átitatták a különböző tudatmódosítók. Milyen érzés most ezek nélkül zenét írni?
PT:
Nagyon fasza és tiszta érzés, és persze sokkal könnyebb. Nincsenek felesleges körök, amik leginkább persze a sok elbizonytalanodásnak és teljes szétesésnek volt köszönhető régebben. Nyilván adott egy erős fűszert a tudatmódosítás, ami el tudok képzelni, hogy hiányozhat valaki fülének a zenénkből, de ezzel már nem foglalkozunk. Egy dobozos Pepsit szoktam meginni próba előtt, ennyi.
BCS: Sosem írtam zenét tudatmódosítva, úgyhogy semmi új nincs nekem ebben. Már három sör után össze-vissza játszom a gitáron, szóval semmi értelme nem lenne.

Mit ad a számotokra, ennyi év után az, hogy Ep-t, albumot készíthettek?
PT: Ez egy szükséges dolog, nagyon jó a semmiből valamit csinálni. Imádtam dolgozni Vári Gabival a Miracle-ben, tökéletesen egy nyelvet beszéltünk, összzenekari szinten a sráccal.
BCS: Csodálatos dolog, amikor a már régóta csiszolgatott dalaid hallgatható formában, jó minőségben megszólalnak. Amikor megkapom az első mixet, egy ideig csak élvezkedem, nem is tudok arra koncentrálni, hogy a keveréshez szükséges észrevételeimet összegyűjtsem.
BI: Nagyon céltudatos volt a dolog. Olyan egyértelmű volt, hogy mennünk kell és fel kell vennünk ezeket a dalokat. Palival nagyon egyetértettünk Vári Gabival kapcsolatban, én is pont oda szerettem volna vinni a felvételeket. Nekem külön nagyon jó volt, mert sokáig dolgoztam hangmérnökként és most tudatosan nem akartam belemenni nagy megmondásokba, inkább a zenélésre és a dalokra akartam koncentrálni.

Négy dal. Nem elég hosszú, de nem is túl rövid. Nem lett volna hasznosabb egy albumként kihozni őket?
PT: Nem, mert akkor sosem hozzuk ki őket. Azt hiszem, most úgy vagyunk, hogy ez a megfelelő formátum, ami működik nálunk. Négy dalonként veszünk fel anyagot és remélem, ki is fogjuk tudni az ep-ket kettesével vinylen is, nagylemezként. De nem akarunk várni, 4 dal pont jól átlátható és áthallgatható mennyiség, ahol minden dalnak tudunk 100%-os figyelmet szentelni. Így ráadásul szinte folyamatosan történik velünk valami, arra gondolok, hogy ugyebár mi már a következő 4 dalt demózzuk, és tök jó, hogy az első EP most kezd pörögni, és közben már írjuk a következőt, mert hogy október végén megyünk is felvenni.
BCS: Igen, négy dalonként dolgozni pörgős annyira, amennyire szeretnénk, hogy pörgős legyen. Kezelhető mennyiség, időben és pénzben is. És mostantól már lehet folyamatosan új számokon dolgozni, a meglevőket pedig játszani koncerten.

A zenétek csak Spotify-on elérhető. Mi ennek az oka?
PT: Minden stream oldalon fent vagyunk, azt hiszem. Az, hogy fizikailag nem hozunk ki 4 dalt, annak leginkább az az oka, hogy nem éri meg kislemezt nyomni. De ahogy korábban mondtam, szeretnénk vinylt mindenképpen.

Lesz koncert, lesz tánc, és mikor lesz teljes album, vagy egyáltalán most mi lesz?
PT: Az első koncertünk, ami nem volt hivatalos, hanem tulajdonképpen egy főpróba volt barátok előtt, már meg is volt, egy bonnyai tanya szűrjében, és azt kell mondanom, hogy remek volt. Mondjuk nagyon izgultam, szóval vissza kell szokni a színpadra, az tény. Az a megtiszteltetés ért minket, hogy mi nyithatjuk a Fekete Zajt, augusztus 18-án, illetve Orfűn is játszunk, augusztus 25-én. Az első rendes koncertünk pedig az Ördöggel lesz október 16-án az Analógban. A következő ep pedig jön a tél folyamán!
BI: Régen álltunk színpadon. Mind a négyünknek vissza kell szokni kicsit és egymást is kell még tanulnunk. Persze most is nagyon jó és ennél csak jobb lesz. 

Nagyúr Facebook

A bejegyzés trackback címe:

https://rockstation.blog.hu/api/trackback/id/tr6116655720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gigabursch 2021.08.11. 16:29:22

Ez ugyanakkora moslék, mint az IstenHátaMögött volt.
Amúgy az IHM már akkor a mirigyék rövidítése volt, amikor ezek csattogó lepkéztek.
süti beállítások módosítása
ROCKSTATION online rockzenei magazin
rsszerk@rockstation.hu |  Impresszum