Jerry Cantrell egy élő legenda. Ezen kár is vitatkozni. Túlélte azt a korszakot, ahol a főhősök kilencven százalékával végzett a szer. Túlélte a gyűlölethullámot, hiszen a grunge mindent megölt (hahaa, nem...) Egyértelmű, hogyha Jerry jelentkezik valamivel, arra felkapjuk a fejünket. Így teljesen egyértelmű volt, hogy a legújabb Brighten címre keresztelt albumára egyből lecsapok.
Mikor is jött ki az utolsó szólóalbuma? 2002-ben... Az sem ma volt, nem csoda, hogy kedvenc szőke grunge gitárosunk merevlemezein gyűlnek a riffek, gyűlnek a dalok. De az is tökre érthető, hogy az olyan albumok mellett, mint a 2009-es Black Gives Way To Blue és a 2013-as The Devil Put Dinosaurs Here nem igazán van az embernek ideje a szóló anyagára. Na, de jött a COVID és parkolóra tett mindenkit. Kivéve Jerry-t, mert ő és az anyazenekara, az Alice In Chains alapból egy-két éves visszavonulót fújt. Érett a szólóalbum, de megérett ez rendesen?
Már, hogy a viharba ne! Olyan, mint a hatalmas szőlőszem azon a szép fürtön. Élvezet leszakítani és beleharapni. Egy szó, mint száz, már így az elején le kell szögezni. Jerry a 2021-es év egyik, ha nem a legjobb lemezét rakta le az asztalra nekünk. A nyitó Atone megvett már a kicsit country-s ízzel, noha nem szeretem ezt a műfajt. De valahogy a szőkeség olyan módon adja ezt az egészet elő a sajátos kis grunge köntösében, hogy az valami imádni való. Az év elején hallgattam rengeteget az előző albumát, amit azért imádtam, mert minden dal más, de mindegyikben ott van az a bizonyos íz, amit már ismerünk. A Brighten abszolút sláger, amit bármelyik klubban teli torokból tudnék ordítani a gitárossal egy sörrel a kezemben. Fogós refrén, kellemes dallamok, nincs is másra szükség. A Prism Of Doubt már egy könnyedebb, nyugisabb tétel, nem mintha az előzőek atom agresszívak lettek volna. Amúgy főleg az akusztikus gitár van előtérbe tolva most, de ez a negyven perces anyagon egyáltalán nem baj. Nekem tökéletesen elpörög itthon az anyag úgy, hogy észre se veszem, csak azt, hogy dallamtapadás van, és dúdolom a dalokat napokig is, ha úgy van. A Siren Song az album egyik legmelankolikusabb dala, ami lassan gyűrűzi be magát az agyadba és nem hagyja, hogy utána onnan kiszedd. Azért az album vége felé haladva előkerül a torzító pedál és Had To Know akár egy könnyedebb AIC dal is lehetne.
Van értelme még magyarázni? Az egész album tök jó! Kellemes, akusztikus utazás sok stílussal ötvözve, amiket alapjáraton nem kevernél. Nem fog a földbe döngölni, és energiával sem leszel tele. Pontosan az a zene, amit felraksz és a feleségeddel/férjeddel eldumálgattok mellette, és nem halkítjátok le, csak hadd szóljon. Szívesen hallgatjuk itthon, kikapcsol, remek aláfestő zene lesz a Karácsonyfa mellett is.
Béke, Szeretet, Metal
