Aki kicsit is otthonosan mozog az európai power metal vonalon, és akár csak egy pillantást is vet az Imperium Rapax borítójára, kapásból rávághatja a Warkings nevét. A dolognak viszont fordítva kellene működnie, hiszen a Custard egy veterán - bár csak szűk körben ismert - banda, még a Warkings mindössze négy éve van jelen a színtéren.

Rátérve a Custardra; bár a zenekar 1987-ben alakult, a debütáló korongjukat csak bő egy dekáddal később, 1999-ben adták ki. Az azóta eltelt két évtizedben hol szorgalmasabban, hol önmaguknak lazább tempót diktálva adogatták ki az aktuális nagylemezeiket. Az Imperium Rapax már a hetedik Custard korong. Az ajánlóra készülve, kissé elmerülve a diszkográfiában a második korong, a For My King borítója volt az egyetlen, ami ismerősnek tűnt. Elképzelhető, hogy a maga idejében hallottam is ezt az albumot, de mély nyomokat nem hagyott bennem.

Az egyedüli alapító, Chris Klapper dobos mindenesetre töretlen lelkesedéssel kormányozza a bandát. A jelenlegi Custard magja 2006 óta muzsikál együtt, a legfrissebb igazolás Stefan Klempnauer gitáros, aki 2017 óta erősíti az Észak Rajna-Vesztfáliában táborozó ötöst. A zenekar korábban is vonzódott a történelmi témákhoz, a 2012-es lemezen érintőlegesen az ókori görögöket, a legutóbbi albumon pedig az arab történelem bizonyos fejezeteit taglalták.

Az Imperial Rapaxnál ezúttal az ókori rómaiak kerültek fókuszba, olyannyira, hogy a zenészek a Warkings muzsikusaihoz hasonlóan az aktuális promó fotón az alkalomhoz is öltöztek, sőt az összes szöveg a római történelemmel foglalkozik. Az Imperium Rapax tíz teljesértékű dala tipikusan európai ízű power metalt kínál, leginkább az ezredforduló környéki német vonalat megidézve, azt az időszakot, amikor a színteret elözönlötték a Hammerfall farvizén felbukkanó alakulatok. Végülis annak idején maga a Custard is egy volt ezek közül.

A zenekar konokul ragaszkodik a hagyományokhoz, ha alapvető hatást kellene megneveznem a németek kapcsán, az mégsem a Hammerfall, hanem a korai Stormwitch vagy a Grave Digger lenne. A Custard többnyire a közép vagy a közepesen gyors tempók terén érzi otthon magát, a száguldozás és a túlzottan technikás játék nem az ő műfajuk. Természetesen esetükben is dobálódzhatunk az epikus és nagyszabású jelzőkkel, a rendelkezésükre álló bő ötven percben van is idejük kibontogatni a nótákat, nem idegenkednek a hosszabb hangszeres részektől, illetve a merengősebb középrészektől sem.

A dalok időrendben idézik fel a Római Birodalom történelmének egy-egy epizódját, kezdve Romulus és Remus történetével (Children Of The Wolf), folytatva a királyság korszakával, megidézve a köztársaság (Res Publica) és a császárság időszakát is (The First Emperor). A Furor Teutonicus képében tesznek egy kis kitérőt a szülőföldjükön is, egyébként ehhez kapcsolódik a borítókép Warkings-rokon grafikája is. A Quo Vadis-szal pedig lezárják az ókori rómaiak történetét, ahogy magát a lemezt is. A koncepció jegyében az intrón kívül három hangszeres átkötő is helyet kapott a korongon. A The Goddes Of Magic And Death dalban a lengyel Crystal Viper énekesnője, Marta Gabriel vendégeskedik, Athanasios Karapanos pedig a háttérvokálok többségéből veszi ki a részét.

A Custard tehát ezúttal mindent alárendelt a történetnek, talán emiatt is érzem néha úgy, hogy a dalszövegek időnként átveszik az uralmat a zene felett. Oliver Strasser ugyan igyekszik változatosan előadni az események krónikáját, de a hangjából hiányolom a valóban átütő érzelmeket; itt kell megjegyeznem, hogy a Blood And Sand című szerzeményben viszont valóban megéli Spartacus történetét.

A Custard lemeze összességében egy jól sikerült vérbeli underground heavy metal lemez a német vonalról, egy korrekt stílusgyakorlat. Legközelebb viszont a koncepciót félretéve jobban örülnék egy önálló dalokkal megpakolt lemeznek, ahol Oliver is jobban átadhatja magát az érzelmeknek.