Tizedik lemezéhez érkezett a Sabaton. A történelem-rajongó svédek úgy érezték, van még muníció a témában, így a The War to End All Wars ismét egy konceptalbum lett, amelyen újra az első világháború történéseit dolgozták fel.
Milyen izgalmakat tartogathat egy új Sabaton lemez így két évtized után? A hangzásviláguk már régen kikristályosodott, és láthatóan annyira jól érzik magukat így, hogy egy lépésnyit sem tágítanak. Cserébe azonnal bárki beazonosítja őket, ha csak egy dalukat is hallotta. Ami a mennyiséget illeti, nincs gond a kreativitással, a két lemez közti holtidőben 3 olyan dalt is kihoztak, ami fel se került az újra. Volt már ilyenre példa, a Bismarck szintén csak úgy kipottyant, bár időközben a koncertek egyik alappillére lett belőle.
2021-ben tehát nem adtak ki sorlemezt, de még év elején megérkezett a Livgardet / The Royal Guard, a svéd királyi testőrség fennállásának 500. évfordulójára. Aztán jött a Defence of Moscow feldolgozás, majd ősszel a Steel Commanders, ami túl azon, hogy instant sláger, a World of Tanks videójátékkal együttműködve született meg. Tudjuk, hogy egy zenész ma bármivel kereshet pénzt, kivéve a dalszerzést és lemezkiadást. Muszáj pörgetni a háttéripart, és a Sabaton ezt mesterfokon műveli. Lassan többféle logózott ajándéktárgyat kínálnak, mint a KISS. Még gamer szék is van a kínálatban, de gondolom, leselejtezett T-34-es is megoldható. Számomra tehát az volt az egyetlen kérdés, hogy a sok egyéb projekt mellett maradt-e kellő figyelem a lényegre, a jó dalokra? Elárulom: maradt.
Az itt hallható 10 dal (illetve verziótól függően az extrák) tehát mind új szerzemény, a téma pedig maradt az első világháború. A Stormtroopers egy tekerős, Stratovarius-jellegű gyors bevezetővel pörög fel, majd Joakim sarkos éneke követi, már el is képzeltem, ahogy a levegőbe bokszol. Azonnal tudja mindenki, hogy ez csak a Sabaton lehet, és csak azért nem lesz belőle koncertkezdő dal, mert az már évek óta hagyományosan a Ghost Division, természetesen divisön-nek ejtve. A közepén egy hosszú ó-ó-ózás is van, ami szinte egy az egyben a Balls to the Wall-t idézi, pont csak annyira megváltoztatva, hogy ne lehessen perelni. Vagy éppen tisztelgés az Accept előtt, tudja fene. Mindenesetre így lassan egy héttel a megjelenés után ezt a dalt érzem a legjobbnak a lemezről.
A Dreadnought egy visszafogottabb téma, noha a refrénje szinte kiált egy jó kis együtténeklésért. A következő két dalt már ismerhetjük az előzetesekről, a The Unkillable Soldier és a Soldier of Heaven borítékolható, hogy a program állandó részét képezik majd. Ez a négyes csomag erős kezdést jelent, utána kicsit leül a lemez, és jön pár olyan dal, amit nemigen tudok felidézni, hiába hallgattam meg már vagy tízszer. Nem rosszak ezek sem, de úgy érzem, csak felmondják a kötelezőt. Némelyiknél az is felmerült, hogy már hallottuk korábban. Az önismétlés szó talán erős; ott van például a Race to the Sea, ami alatt felvillant a deja-vu lámpa, de még okleveles Sabaton-nörd leánygyermekem se ismerte fel, melyik korábbi dalukra hasonlít – szóval elnézzük.
A szövegekkel kapcsolatban vegyes érzéseim vannak. Közismert, hogy minden dal egy történelmi eseményt, hőstettet dolgoz fel, aminek alaposan utánajárnak. Ezek a háttérinfók elolvashatók a lemezborítóban és a weboldalon is, ami extra élmény az erre fogékonyaknak. Ugyanakkor maguk a szövegek sokszor annyira egyszerűek, hogy kínos. A soldier-shoulder, valamint a madness-sadness rímpárnak látszólag annyira megörültek, hogy több dalban is elsütötték. Értem én, hogy a háborúban nagyjából lövöldözésből és meghalásból áll a választható program, de ezt változatosabban is megénekelhették volna.
De vissza a lemezhez, az utolsó két dalt mindenképp említsük meg. A Christmas Truce az 1914 karácsonyi fegyverszünetről szól, ami a háború egyik emlékezetes, megható pillanata volt. Röviden az történt, hogy az angol felderítők 24-én meghallották, hogy a német táborban a katonák karácsonyi dalokat énekelnek. Váltottak pár üzenetet, majd másnap a két ellenséges hadosztály semleges területen találkozott, és a lehetőségekhez képest megünnepelték a karácsonyt. Pillanatnyi emberség az őrületben – hiszen mindennek elmúltával nyilván folytatták egymás lekaszabolását. A dalhoz egy Csehországban forgatott videó is készült, szinte mozis látványvilággal, a témához méltó hangulattal. Elképzelésem sincs, mekkora lehetett a költségvetés, de szerintem nálunk ennyiből mozifilmet forgatnak, a producer meg vesz magának egy új autót is, hehe. Érdemes végignézni, mert a főcím alatt Floor Jansen (Nightwish) énekel, ez a rész a lemezen nincs rajta. Fun fact: Floor családi alapon került a projektbe, ugyanis ő Hannes Van Dahl dobos felesége.
A lemezt záró Versailles egy emelkedett hangulatú, szinte megható dal a háború lezárásáról. Ebben nem sokat bajlódtak a dalszöveggel, a lényeget prózában mondja el egy női hang, maga a dal is inkább outro-ként értelmezhető. A téma egyszerre felemelő és lehangoló: a békeszerződés lezárta a világháborút, de vajon tényleg véget vetett a háborúskodásnak? A választ sajnos tudjuk. Itt vetném közbe, hogy ugye a mi olvasóink közt nincs olyan atomtudós, aki szerint a zenekar a háborút népszerűsíti? Ugye?
A Sabaton mára a legsikeresebb power metal zenekar lett, a Spotify felületén például több hallgatójuk van, mint a Helloween-nek és a Hammerfall-nak együttvéve. Magyarországon is kifejezetten népszerűek, véleményem szerint megérdemelten. Szerethető zenészek, fogós dalok, szívvel-lélekkel lejátszott koncertek százszámra, valamint a rajongók kellő kiszolgálása az online felületeken. Bő 20 évnyi szisztematikus munka eredménye, hogy ma már több kamionnyi felszereléssel turnéznak, és arénákat töltenek meg. Szóval, lehet őket nem szeretni, de ha indokolatlanul sztárolt, vagy érthetetlenül népszerű bandát kellene mondanom, azért lenne pár egyéb tippem.
A lemez szinte áttekinthetetlenül sok formátumban jelent meg: bakelit több színben, magyarázós verzió, bónuszos kiadás, kutyafüle. Sikerült is összekutyulni a kiszállításokat, lesz olyan, aki nem azt kapta, amit rendelt. A hazai piacra külön CD-kiadás is készült, erről ITT írtunk. Az új koncertdátum augusztus 20. lett, jó eséllyel nagyobb tűzijátékot rendeznek majd, mint a hivatalos. A Sabaton továbbra is formában van: gyenge pillanatnak nyoma nincs, van ellenben 3-4 kiemelkedően jó téma, és a hangzás is méltó a csapat státuszához. Talán egy olyan szintű sláger hiányzik róla, mint a Swedish Pagans vagy a To Hell and Back, amit lehet majd a ráadásban követelni, de ezzel együtt is nem hinném, hogy van olyan rajongó, akinek ne tetszene a The War to End All Wars.
