A Type O Negative egy rendkívül megosztó zenekar volt, de az tagadhatatlan, hogy beírta magát örök időkre a metal enciklopédiájába. Amikor a keményebb zenéknek elvileg "leáldozott" Peter Steele és csapata meg tudta hódítani a világot. Ezt a történetet meséli el a Soul On Fire, ami sokkal inkább egy Peter Steele életrajz, mintsem a Type O Negative igaz története. Na, de mit kell tudni a Green Man-ről?
Ahogy említettem már, nagyon sokat szemeztem más kiadásokkal. Sokáig úgy voltam vele, hogy akár angolul is, de átrágom magam Peter Steele életén. Volt amikor egyszerűen nem találtam eladó példányt, máskor meg horrorisztikusan nagy összeget kértek egy-egy darabért, így maradt a várakozás. A gyümölcs pedig beérett és szerencsémre Dudich Ákos elhozta Peter életrajzát magyarul is!
A cím kicsit becsapós lehet egy laikus számára, ugyanis ez a könyv nem a Type O Negative zenekarról szól, hanem sokkal inkább annak frontemberéről. Érdekes dolog, és egy életrajz sajátossága is, hogy a Főhősnek a negatív oldala nincs annyira sötétre színezve. Akárcsak a Dimebag könyvben, a Fekete Vigyorban (amit amúgy ajánlunk és rendeld meg ITT) Peter esetében is a függőség el lett bagatellizáva. Pedig tudjuk, hogy Peter Steele-nek a démonjaival eléggé erősen meg kellett küzdenie, akárcsak Dimebagnek az alkohol problémájával.
Ettől függetlenül mind a két zenészt tisztelem, és teljesen elismerem a munkásságukat. Fejet hajtok előttük, mert ha csak egyszer írnék egy olyan riffet, mind az I'm Broken vagy a Black No1. már térdre borulnék. De visszatérve Peterhez, néha azt érzem a könyv olvasása közben, hogy ő A ZSENI. Bármit csinál az jó, és ő csinál mindent. Ami persze nem igaz, hiszen kisebb részletekből kiderül, hogy Josh volt az a marketing/producer/reklámszakember/manager, aki nélkül a zöld óriás soha nem juthatott volna el erre a szintre. Nekem különösen szimpatikus, ahogy Josh amúgy a saját feje után megy és konkrétan szarik mindenkire. Van említés a könyvben egy esetről, amikor úgy megsértődött az egyik Roadrunner dolgozóra, hogy hét évig nem volt hajlandó hozzászólni. Az ilyen fafejű emberek azok, akik elérik a céljaikat. Lásd, világszinten ismertek lesznek. A könyv nyelvezete amúgy egyszerű, és iszonyatos módon olvastatja magát.
A story a szokásos módon indít: gyerekkor. A rengeteg nővér után igazi meglepetés volt, hogy a hatodik gyermek fiú lett, aki már puszta létével kivívta a család imádatát. Nagyon szimpatikus volt, hogy végre egy család, ahol apuka nem lépett le, anyuka nem volt drogos, a nővérek nem akarták megölni egymást. Magyarán, normális családi életet éltek, igazi értékekkel. Manapság ritkán olvasol ilyet, hogy "az apám megtanított barkácsolni és arra, hogy megjavítsam azt, ami elromlik, majd karbantartsam" Szívmelengető érzés ilyennel találkozni. Ahogy haladunk előre az időben szépen képbe kerül az első igazi gyerekkori barát, aki nem más, mint egy bizonyos zsidó srác, Josh Silver. A két srác kölyök korától elválaszthatatlan barátok voltak, így nem csoda, hogy az első komolyabb zenekarukban is együtt játszottak. Ez volt a Fallout. Azonban a Carnivore-ba már nézeteltérések miatt Josh nem került be. Ami meglepett a könyvvel kapcsolatban, hogy a Type O Negative tagjai nem akartak mesélni semmit Peter-ről, egyedül Josh volt az, aki párszor beszélgetett az íróval telefonon, de ekkor sem mondott túl sokat. Szerinte Petert ez az egész nem érdekelné. Emiatt a szerzőnek nem lehetett könnyű dolga, de azért akadtak bőven volt zenésztársak (nem TON tagok, értelemszerűen), rokonok, akik szívesen meséltek a főhősünkről, illetve azért a sajtóban fellelhető korábbi interjúk is a rendelkezésére álltak.
A könyvet olvasva pár dolog megváltozott bennem. Máshogy állok a dalokhoz. Eddig is tudtam, hogy miről szólnak,d e azért egy-két nóta így totálisan más jelentéssel bír. Főleg a Bloody Kisses albumról beszélek ebben az esetben. Például, én nem sejtettem, hogy a Black No1. cím mit is takar, és jót röhögtem, amikor kiderült. Érdekes volt, hogy Peter mennyire egy elégedetlen típus volt, és mikbe tudott belekötni. De tényleg olyanokról beszélünk, hogy a zöld szín mennyire olyan, zöld, mint aminek lennie kell. Érdekes volt, hogy Phil Anselmo, a legendás Pantera zenekar énekese, hogy került kapcsolatba Steele-lel. Nem akarom lelőni a poént, de ez is egy mosolygós pillanat. Hiába, az a faszi is egy hatalmas zenerajongó, semmi több. Az is érdekes volt, hogy Peter egy-egy kiadott anyagon még a kiadás után is mennyit változtatott, hogy érvényesítette az akaratát, és mennyire szartak a kiadó döntéseire, a kiadó embereire. Furcsa egy ember lehetett, nagyon sajnálom, hogy nem volt lehetőségem találkozni vele. Rengeteg érdekes fényképpel találkoztam a könyvben, illetve nagyon tetszett, hogy a fejezet címek TON stílusban vannak megjelölve. Tele van apróbb részlettel a könyv, amikből egy feltörekveő zenekar, zenész is tud tanulni bőven.
Így összességében egy nagyon kellemes olvasmány volt, amit ne habozzatok Ti sem beszerezni. Ha másnem a polcon tök jól tud mutatni a könyv, amit ITT tudtok megrendelni. Ákosnak megint csak hatalmas pacsi jár ezért a fordításért, és nyugodtan zaklassátok Ti is, hiszen van még Anthrax, Machine Head, Lamb Of God, Mayhem, Corey Taylor és persze Tool könyv is, ami csak Ákosra vár. Amíg ezeket pedig elkészíti nézzetek szét nála ITT.
Béke, Szeretet, Metal
