A death metal mai nyúlványai három irányba terebélyesednek. Egyrészt az old school death metal jegyében az undergroundban folyamatos az utánpótlás azon hordákból, akik a lehető leginkább alapra vett, lecsupaszított, azaz születéskori állapotában konzervált formában vezetik elő a stílust. A másik oldalhajtás a kaotikus-kozmikus, black metallal is elegyített, és részben ebből eredően nagy adag külsőséggel prezentált irány. A harmadik törekvés esetében pedig a kulcsszó a technikán, a széttördelt dalszerkezeteken, avagy a progresszivitáson van.
Nevekkel, példákkal itt és most felesleges dobálóznom, mivel a fentieknek csupán abból a szempontból van jelentőségük, hogy mindig akadnak olyan kivételes formációk, melyek egyik kaszthoz sem sorolhatók, vagy ha mégis, bizonyos jellegzetességük, jellemvonásuk okán mindenhonnan kilógnak. Az amerikai Misery Index számomra ezen utóbbi esetre a tökéletes példa.
A Dying Fetus kvázi oldalhajtása egy veterán formáció ugyan, de zenéjüket áthatja egy magas fokú muzikalitás, mely az olyan honfitársaik sajátja, mint a Monstrosity vagy az Immolation. Olyan alkotóközösségről van tehát szó, mely nem elégszik meg a korábbi munkái megismétlésével, önmaga kopírozásával. A Jason Netherton vokálos/basszer vezette baltimore-i négyes már két évtizedes múltra, számtalan tagcserére tekinthet vissza, életművük mégis mentes a hullámvölgyektől. A Misery Index pályaívén az elmúlt húsz évben még csak kisebb megingás sem történt, Netherton céltudatosan kormányozza pusztító gépezetét.
A mezőnyben talán a debütáló korongjuk, a Retailate örvend a legnagyobb megbecsülésnek, de jómagam a fentiek okán nem tudnám megnevezni a definitív Misery Index korongot, melyek sorában a Complete Control már a hetedik alkotás. A marylandi négyes ugyan sosem kapkodta el a lemezkiadást, útjukat mégis rengeteg kiadvány szegélyezi, melyek között épp úgy lelhetünk splitekre, EP-kre, mint akár gyűjteményes anyagokra. A Complete Control fényesen bizonyítja, hogy Netherton húsz év után sem fogyott ki a témákból, ötleteit pedig manapság is képes változatos formában, de mégis a death metal határain belül elővezetni.
Az idei anyag sem nélkülözi a gyors rohamokat, de a hangsúly nem a fékevesztett tempókon van; annak ellenére sem, hogy a grind vonalon számtalanszor bizonyított Adam Jarvis (Scour, Pig Destroyer, Lock Up) ül a dobok mögött, aki a dalszerzést tekintve is a négyes fő pillére. Természetesen úton útfélen belefuthatunk blastbeatekbe is, de Jarvis játéka korántsem merül ki ezekben. A Complete Control haaonló jutalomjáték lehetett számára, mint a hőskorban Lombardonak a South Of Heaven volt. Netherton vokáljaiban mindig is akadt némi HC íz, mely most is érezhető. A zenekarvezető nem akar a mezőny legextrémebb témáival előállni, fontosabb számára, hogy a szövegek alapvetően érthetők legyenek. Sőt, visszatérve a zenei oldalra; a dalszerkezetek is átláthatók, akár memorizálhatók is, annak ellenére, hogy az egyes szerzemények felépítése korántsem sablonos.
A két gitáros, az alapembernek számító, a Phil Anselmohoz köthető Scour soraiban szintén érdekelt Mark Kloeppel és Darrin Morris (aki egy évtizede muzsikál a bandában) a fölényes technikai tudás birtokában sem vesznek el a részletekben. Itt minden a dalokról szól, melyeket a muzsikusok önzetlenül kiszolgálnak. Netherton dalszövegei sem a jól megszokott témák sokadszori visszaöklendezései, hanem esetenként elgondolkodtató, netán megszívlelendő gondolatok, noha távolról sem szofisztikált módon lettek formába öntve.
A harmincnégy perces korong a velejéig death metal, de nem avitt, nem öncélúan technikás és nem is kibogozhatatlan ideológiai maszlaggal megkent formában. Kell-e írnom, hogy a lemez egyvégtében hallgatva teljesíti be küldetését?! Az egyes dalok közül könnyelműség lenne bármelyiket is kiemelni, szétcincálni, netán a társai rovására pellengérre állítani.
A Complete Control maga a megtestesült death metal, annak 2022-es inkarnációja. Egy monolit. Érdemeinek további ecsetelése felesleges, aki a műfajban mozog, nem kerülheti meg.
