Hamarosan érkezik a Soulfly Totem című, tizenkettedik albuma. Azért ez nem semmi mennyiség huszonnégy év alatt. Mellette meg ugye az egyéb projektek, amiket megszámolni is nehéz. Azonban most nem az új anyagról fog lehullani a lepel, hanem visszautazunk húsz évet az időben és megnézzük, hogy milyen is volt a Soulfly misztikus harmadik albuma a 3. Tartsatok velünk ezen az utazáson.
Nincs mit tenni, imádom Max Cavalera munkásságát. Egyszerűen lenyűgöző a számomra, hogy az öreg, hogy tud ennyire termékeny és aktív lenni ennyi év után is. Azért akárhogy is nézzük, de Max már 2002-ben is tizenhét éve zenélt akívan. Azóta pedig eltelt húsz év.... Ezelőtt meg kell emelni a kalapot. Az most tök lényegtelen, hogy az utolsó jó Soulfly album, szerintem már kilenc éves, ugyanis a Savages 2013-as megjelenése óta Cavalera maximum a Killer Be Killed debüt anyagával tudott megmozgatni rendesen. Ellenben, ami ez előtt történt az színtiszta történelem, ami mellett nem szabad elmenni szó nélkül.
2001-et írunk. Nyár, június. Befejeződött a nagy sikert arató Primitive album turnéja. Mit tenne ilyenkor az átlag zenész? Leülne egy kicsit meditálni, de a brazil gyerek nem erről híres, így nekiállt megírni a Soulfly harmadik lemezét. Az album egy kicsit visszakanyarodik a zenekar kezdetéhez ugyanis annak felvétele előtt Joe Nunez dobos otthagyta a Soulfly-t, hogy csatlakozzon a chicagói székhelyű Stripping the Pistol zenekarhoz, helyére Roy Mayorga visszatér. Igen, visszatér hiszen ő dobolt a banda debütalbumán is. Az albumot az arizonai Phoenix állambeli Chaton Studiosban rögzítették Soulfly III: Enterfaith munkacímmel. A címmel azonban Max több ízben is hadilábon állt. Max eredetileg ugyanis a Downstroy címet akarta adni az albumnak. Ez a név ironikus lett volna, a "Downstroy" volt az első dal, amelyet ehhez az albumhoz rögzítettek, és közvetlenül szeptember 11-e után íródott. Azonban Max az életrajzi könyvében azt írja, hogy sajnálja a hármas címet. ma már. Max a 3-as címmel kapcsolatban azt mondta, hogy "ez egy olyan szám, amely történelmileg és hagyományosan mítoszokkal és isteni spiritualitással volt tele. Minden bizonnyal van valami erős a hármasban.
Valószínűleg ez az egyik oka annak, hogy nem is akartam az album címét, és úgy döntöttem, hogy csak „Soulfly 3”-nak hívom. Ráadásul mindig is nagy rajongója voltam a banda harmadik lemezeinek. Amikor a Metallica elkészítette a Masters of Puppets-t és a Black Sabbath-t a Masters of Reality-t, azok a harmadik lemezek fantasztikusak voltak. Az album címét a hármas szellemi ereje ihlette, bár a dalszövegek egyike sem említi ezt. Az oum szent ikon jól látható az album borítóján. A hinduizmus, a buddhizmus és a dzsainizmus legszentebb szimbóluma. Max szerint a szimbólum a „világegyetem hangját” jelenti a hindu filozófiában. Úgy gondolja, hogy minden hangnak megvan a maga szimbóluma, mint például a gitár, a szélcsengő, a természet és a törzsek, amelyek mind hallhatók ezen az albumon. A háttér a sivatagi homok színét képviseli Phoenixben, Arizonában, ahol ezt az albumot rögzítették. Az album grafikája Neville Garrick nevéhez köthető. Ez volt minden idők legjobban szereplő Soulfly albuma, nem mellesleg pedig az első album, ahol Max egyedül vállalta a produceri munkát. Az album egyik érdekessége a számmiszitkán túl, hogy három olyan dalt tartalmaz, amiben csak számok vannak. A végső mixet New Yorkban készítették el a Sterling Sound stúdióban, hogy aztán fokozatosan a világra engedjék ezt az anyagot is, ami a 46. helyezést érte el a US Billboard 200 listáján. Persze azért itt akadt némi gigszer. Az album megjelenését 2002. február 13-ról 2002. május 21-re kellett halasztani, majd két héttel később egy hónappal későbbre, június 25-re tolták. A harmadik Soulfly albumot először 2002. június 12-én adták ki Japánban. tizenkét nappal később Európában, majd egy nappal később az Egyesült Államokban és Ausztráliában is megjelent. A numerikus cím mellett pedig a Soulfly három különböző 3-as kiadást adott ki – a standard kiadás 14 számot tartalmaz, a limitált európai kiadás 18 számot, a japán kiadás pedig 15 számot tartalmaz.Napjainkig 31 különböző kiadásban jelent meg ez a remek kis album, de lássuk, hogy milyen dalokat tartalmaz!
Számomra a Soulfly igazi értéket egészen 2012-ig képviselt. Az utolsó igazán erős albumuk az az Enslaved volt a többi már amolyan üresjárat. Az volt az az album, ahol Max nem a tutira ment, hanem kísérletezett. És ezért jó az első nyolc anyaga a zenekarnak, mert nincs benne két egyforma. Azért lássuk be, hogy az ekkora a csúcson lévő Cavaleranak nehéz dolga volt. Túl volt egy iszonyatosan sikeres albumon. A Primitive egyszerűen mindent vitt. Ezek után biztos, hogy nehéz leülni és dalokat írni, hogy akkor most még magasabbra rakjuk a mércét. Nem hiszem el, hogy ne lenne olyan zenész, aki nem akarna jobb és jobb dalokat, albumokat írni. Elképzelhetetlen, hogy egy gitáros azt mondja "hmmm, az jó volt, annál jobb nem kell". Lehet most haragítok magamra sok embert, azonban az Omen kivételével már ekkor érződik, hogy Max nem találja meg azt, amit szeretne. A Conquer-en már érződik a Dark Ages-es elvárás, csak akkor még nem tudja megcsinálni, amit szeretne, később pedig meg már a hangjával voltak problémák. A 3 alapjáraton egy jól kitalált album, ahol nagy szerep jutott a delay effekteknek is. Egyetlen problémám vele, hogy nagyon gyengén szól. Ha utána beraksz bármilyen másik Cavalera albumot, az hirtelen pofán talál, ez meg úgy... ellötyög. Emiatt sajnos nem mindig preferálom ezt az anyagot, de valahogy a nyári hőségriadó közepén megtalált magának. Na, de mégis miért?
A Downstroy egy gyilkos nyitó dal. Még akkor is, ha Roy dobolási stílusa nagyon furcsa érzést kelt bennem Nunez után. Számomra mindig Joe lesz A SOULFLY dobos. Az egyből berobbanó dal nem hagy egy percnyi lélegzet vételt sem a számunkra. Senkit sem lep meg, ha elárulom, hogy ennek a dalnak az ihletéséül a 9/11 szolgált alapanyaggal. Mondjuk ez az egész lemezre elmondható. Az igazi groove metal tétel egy alapvetés lett a Soulfly életművében. Itt még ugye külön érdekes, hogy mennyivel egyszerűbb a zene, hiszen nem került a képbe egy bizonyos Marc Rizzo nevű gyerek. Így a gitárok sokkal egyszerűbbek, nincsenek meg az igazán komoly latin hatások. A dal vége felé azért érződik a folk zene hatása megint csak, amit egy marha egyszerű break downnal zár le Max. A következő dal a kislemezes Seek 'N' Strike, amit a Metallica ihletett. Az egyik kedvenc tételem a lemezről, ugyanis Max hangjával itt kezdenek el igazán játszani a stúdióban. Nyilván élőben ezeket az effekteket nem tudják így megvalósítani, de lemezen valami elképesztő ez a dal. Nem tudja az ember, hogy hova kapja a fejét, mert mindig történik benne valami. Számomra az is érdekes volt, hogy a dalok nagyon nagy többsége négy perc körül mozog, ami azért nem egy egyszerű feladat. Mármint, hogy négy percig érdekes, jó zenét csinálj ebben a műfajban. A dalban hallható szólóval kicsit visszakanyarodunk az előző lemezes időkre, de ez nem is baj. Illetve, ha jól tudom ebben szólal meg Max szitárja, amit szökőévente szokott csak használni.Az Enterfaith is egy különleges darab a számomra. Imádom benne a tempóváltásokat, illetve ami totál magával ragadt az a végén halható delayes FAITH IS A WEAPON szavak ordítása. Igazából, ha csak ennyiből állna a dal akkor is imádnám. Nem tudom megmagyarázni miért, de ez totál elvarázsolt.
Azért vendégénekesből ahogy korábban mondtam itt sincs hiány. Az ekkor nagyon futó Ill Nino zenekarból ugrik be a Christian Machado énekes. A szerepe nem túl nagy a dalban, mégsem lehet elmenni a perkás groove szörnyeteg mellett csak úgy. A dal az egyik leghosszabb szerzemény a lemezen és igazából ez sem a technikáról szól (Max mikor szólt arról) sokkal inkább az érzésekre hagyatkozik csak, ami lássuk be, hogy itt még működött. Főleg a dal vége tetszik, amikor elkezd leülni a zúzós rész. Valamiért a kánikulában ezek a meditatív dolgok jobban magukkal tudnak ragadni engem. A L.O.T.M. első pillanatban olyan is lehet, mint a Black Sabbath War Pigs-e. A dal eleje számomra ahogy megszólal a gitár az teljesen olyan, mintha valami veszélyre hívnák fel a figyelmemet. A Last Of The Mohicans nem más, mint az 1826-os Utolsó Mohikán regény feldolgozása, csak egy kicsit pörgősebb, zúzósabb tempóban feldolgozva. Max itt még hatalmasakat bírt sivítani és élmény hallgatni ebben a dalban, hogy mit is tudott régen. A Brasil egy fontos dal Maxék életében. Az albumon ezen hallható a legtöbb ütős és egyéb hangszer többek között a berimbau is, ami már az öreg Cavalera egyik védjegye. A dal tömören arról szól, hogy legyőzzük Rio De Janeiro kormányát a múltimáival. Hithű dal, aminek a refrénjére, ha nem kezdesz el dobolni a lábaddal, akkor tuti valami gondod van. A dal gerincét amúgy a basszusgitár adja, ami nem túl megszokott a groove-ok koronázatlan királyától. Ellenben ez az a nóta, ahol Max megalomániája eluralkodik és egyszerűen öt percen keresztül püfölnek tényleg minden vackot és emiatt a dal fele egyszerűen unalmassá válik. A Tree of Pain az egyik legkülönlegesebb dal a Cavalera hagyatékból. Asha Rabouin énekesnő saját maga írta a szövegét, amit hallhatunk a dal elején illetve a végén is. A több, mint nyolc perc hosszú dalban feltűnik még Richie is Max mostoha fia, akit ma már az Incite zenekarból ismerhetünk, vagy valamilyen Cavalera koncert merch pultjából. Arról, hogy mennyire volt szükség Maxre és Richire ebben a dalban, arról megoszlanak a vélemények. Szerintem, a DJ-s részektől és a szárnyait bontogató Richie miatt ez egy borzasztó rossz megoldás volt. Sokkal hangulatosabb lett volna, ha csak Asha-t hagyják benne a dalban. Ízlések és pofonok...A One Nation elején hallható gyerekek nem mások, mint Zyon és a kicsi Igor Cavalera illetve pár sulis tárásuk. Hiába, gyerekekkel sok mindent el lehet adni, még azt is, ha egy Sacred Reich dal feldolgozását készíted el. Ezt a dalt úgy igazán most sem és régen sem tudtam hova rakni. Nem illik a többi közé és teljesen felesleges. Hagyjuk meg az eredeti verziójában és kész.
9-11-01 Max-ék tisztelegni akartak valahogy a terrorcselekmény áldozatai és hősei előtt. Ellenben ahogy elmondja az ekkor még fiatal rasta, nem akartak egy dalt készíteni, mert azt már annyian megcsinálták előttük. Sokkal inkább tartották helyesnek az egyperces néma csendet. Ami extra, hogy ez a szerzemény nem úgy készült, hogy csak bevágtak egy perc csendet az albumra. Nem, az egy perc alatt minden hangszer be volt kapcsolva és a srácok néma csendben álltak a stúdióban, amíg le nem telt a kerek egy perc. ha ez tényleg igaz, akkor ez valóban egy teljesen egyedi és tiszteletre méltó megoldás volt. A Call To Arms azt mutatja be nekünk brutális sebességgel, hogy a vallás és a terrorizmus mennyire tudnak kéz a kézben járni. Érdekesség, hogy Roy pergője itt nagyon furán szól, szinte már a St. Anger-es Metallica hangzást súrolja. Ettől függetlenül ez a dal is beszippant pár pillanatra, és mikor felocsúdsz már csak azt érzed, hogy újra kell indítani. A Four Elements korábban Throwdown címre hallgatott. A dal szövegének egy jelentős részét a korábbi anyabanda, a Sepultura Clenched Fist dalából másolták. Ennek a dalnak is egyetlen egy problémája van, az pedig a hossza. Iszonyatosan hangulatos, tök jó szerzemény, de ha három perc hosszú lenne a több, mint négy perc helyett az is bőven elég lenne. A Soulfly III egy instrumentális szerzemény, de ezt már megszokhattuk az évek alatt, hogy bizonyos időközönként előkerül egy-egy ilyen dal. A maradék két a dal Sangue De Bairro és a Zumbi, Blank Space, Outro igazából feledésbe merülnek nálam.
Visszatekintve nem lenne ez rossz album, csak Cavalera kezét kellett volna, hogy fogja valaki. Érződik sok helyen, hogy az öreg azért 2002-ben már eléggé régóta zenélt aktívan, és lehet itt nem ártott volna egy kis pihenőt tartani. Erre nem került sor és ez szépen lassan minden albumon megmutatkozik már valamilyen formában. Egy biztos, Max nem lesz a régi már soha, ellenben megkerülhetetlen figurája a metal történelemnek, ezért igenis beszélni kell róla. Egy élő legenda, ezen pedig már nem sok dolog fog változtatni.
Béke, Szeretet,Metal
