Hiába az egyre öregedő fejem (bár sokan mondják, hogy az öregség nem itt kezdődik), nem voltam sok fesztiválon. Persze ennek mindig megvolt a maga oka, hol anyagi, hol egyéb, de rendre kimaradtak a nagy rendezvények, utólagos sajnálatomra. A huszonötödik, két év halasztás után megrendezett Fezen nyitónapja viszont hozta minden elvárásomat, amit eddigi kevés tapasztalatom alapján felállítottam, szóval... Nézzük csak!
Mivel a kempinget a városon belüli távolság miatt offoltam, így "bejárós" üzemmódba kapcsoltam, ami nem volt vészes, odafelé busz, visszafelé "kerülős" hajnali vonatozás, könnyen meg lehetett oldani, ráadásul egész kényelmesen. Azért csak jobb a saját ágy, mint egy sátor, akárhogy is nézzük, a vonaton meg rá lehet melegíteni az itthoni héderelésre. De nem ez a lényeg!
A beengedés simán ment, bár voltam olyan okos és nem az akkreditációs pultnál jelentkeztem, hanem pont a fesztivál másik végén lévő bejáratnál. Hogy ne szívjak nagyot, egy önkéntes lány volt olyan aranyos és átkísért, innen is ezer hála neki! A városon körbe dzsalás' igen komoly lett volna. Gyors terepfelmérés, pacsi pár ismerőssel, aztán mehet a bál. Mint szoktam, az önös érdekek mellett bematekoztam, mi "jó" az oldalnak és bár a későbbiekben lesz olyan, hogy nem tudtam, melyik kezembe harapjak, itt az első napon még könnyedén megoldottam a matekot.
Könnyű volt a dolog, mert befészkeltem a nagyszínpad elé és Dzsúdló, a beugrós Horváth Tamás és a Halott Pénz végig lekötött az este alatt. Ne hördüljetek fel, nyilván nem így volt! A Continuum a klubrészen kicsit gyér megszólalás mellett, de azért egy családias, jó hangulatú műsorral kezdte, majd a klub udvarán némi Slowmesh (király ez az új dal!), majd megint bent a Makkos kisegítésével, rövidített szettel pusztító Omega Diatribe vasalta be az arcokat. Három profi brigádról van szó, szóval nem kellett aggódni a színvonal miatt, bár a hangzást egy kicsit még bírtam volna faragni, legalábbis a zajszűrős füldugón át (romlik a hallásom, sajna nem érdemes reckírozni) kicsit tompicsek volt ez a három csapat, nyilván hangzásban. Nem gond, alapozás pipa, nézzünk szét, mit ad még a fesztivál!
A "rockos" nagyszínpadon épp a Leander Kills tolta. Lehet szeretni, nem szeretni a csapatot, azt azért nehéz elvitatni, hogy baromi jól csinálják, amit csinálnak! Szép méretű tömeg volt kíváncsi a fesztiválszezonhoz igazított best of-ra, ami rendjén is van. Szó szerint az egész kicsiktől kezdve (maxirespekt a gyerekekre rakott fülvédőkért, innen is jár a táv-pirospont!) az idősebbekig mindenkit megmozgatnak a 'Kills dalai, legyen az akár saját, akár a kötelezők közé beégett feldolgozás. Én mondjuk sokat nem mozogtam, nem szokásom, de ahogy mondtam is, nagy királyság volt végig, megvolt az íve, a könnyed hangulata, annyira volt kemény, amennyire kell és pont ott voltak beszúrva a dallamos részek, ahol kell, hogy az esetlegesen arra tévedő kíváncsi szemek, fülek ne riadjanak el.
A gyülekező Meshuggah pólós arcok egyértelműen jelezték: itt valami komoly van készülőben és nem az egyre jobban felhalmozódó, végül csapadék nélkül tovaszállt felhőkről, hanem a matekmetal isteneinek, a Meshuggah-nak a fellépéséről van szó. Harmadik alkalommal látom őket, a szívem egyik csücske az újra a klasszikus felállásban verető, egyre jobban őszülő, rövidülő hajjal, de egyre nagyobb szakállal kiálló ötös, mégis mindig le tudnak nyűgözni. A koncert előtt épp azon kattogtam, vajon lesz-e Broken Cog, mivel az Immutable nyitódala engem a maga furaságával igen megtalált, aztán rögtön megkaptam a választ: nyitódalként égette le a képemet a tétel. Mindig megjegyzem, ha máshogy nem magamban, de itt is kiemelem: akárki hangolja a svédek fényeit, megdolgozik a pénzéért! Legyen az akár megvilágított molinó - milyen szépen lehet ezzel is játszani! - akár csak mozgó robotlámpák, mind-mind egytől egyig a hangulat építését szolgálták. Mondjuk azért a Halott Pénzről elinduló tömeg biztos pislogott, amikor a szalagról bejátszott, szintén fényekkel alátámasztott Mind's Mirrors (mintha valami hatalmas ősi számítógép beszélt volna hozzánk!) után berobbant az In Death - Is Life és az In Death - Is Death kettőse. Pont megkapták a matek sűrűjét! Biztos nem maradt ott sok arc, hacsak nem volt éhes-szomjas. De azelőtt és azután is kaptunk, a tucatnyi nóta között szinte mindegyik kötelező megmutatkozott.
Szinte? Igen, de előtte hadd írjak még a dalokról. Az Immutable négy nótával mutatkozott be, ezek pont a korong húzódalai, rendben volt az egész. Ezen kívül volt Rational Gaze, Born In Dissonance, Straws Pulled At Random, az igazi meglepetés - nekem legalábbis - pedig a The Hurt That Finds You First volt. A maga pergős kezdésével és tika-tika nyitányával mindig is külön megfogott, szoktam is random dobolgatni az asztalon, ha olyanom van - a család és a munkatársak nagy örömére. De hogy is volt az a majdnem minden kötelező? Nos, ahogy várható volt, a ráadást a Demiurge kezdte, majd biztosan mindenki várta a Bleedet, de jött a svédcsavar, a Future Breed Machine baljós, sípolós nyitánya szakította szét az agyakat. Fura, de egyébként mintha Haake mester a dobok mögött a nóta végére mintha kicsit szétcsúszott volna - csak én láttam így? Viszont szó nem érheti a ház elejét, imádnivaló volt. Hiányzott a Bleed? Lehet, sőt, sokan hangosan kérték is az elköszönésnél a zenekartól. Viszont vegyük figyelembe: egy hét perces dal helyett egy-másfél másikat be tudtak szúrni, ráadásul két év nem koncertezés után lehet, hogy egy ilyen sztepptánc erős lett volna, hiába az izommemória.
Összességében: a Meshuggah kiégette az agyakat! Jens Kidman meglepően sokat konferált (volt vagy öt mondat), rajta látni lehetett némi fáradtságot, illetve a végére a rekedés is befigyelt, de hősiesen letolta. A Szakállshuggah pont olyan műsort adott, mint elvárható volt: jól megb*szott és a végén még a puszi is elmaradt. De ezért szeretjük őket, nem?
Kis afterezésnek még a Subi-féle RATM-tribute fellépést kaptam el, de csak kintről hallgatva, aztán megindultam a vonathoz, ami meglepő módon olyan pontos volt, mint talán soha. De legalább meglett a csatlakozás, időben be tudtam szundizni, hogy visszatérjek 'Fehérvárra, mert van még itt egy-két dolog, amiért érdemes lesz elnézni! Rögtön csütörtökön például a Mercyful Fate. Na, az kötelező lesz!
Fotók: Fezen. Meshuggah fotók: Réti Zsolt/RockStation
További képek ITT.
