Bármiféle rendszer, logika, illetve betűrend nélkül álljon itt most öt olyan lemez szűkre szabott ajánlója, melyek vagy messze elmaradnak a fősodortól - netán alkotóik az örökös underground szerepre kárhoztattak - vagy épp a maguk színterén kisebb fajta áttörés küszöbén állnak!
PSYCROPTIC - DIVINE COUNCIL
A bevezető utolsó fordulatával pont az ausztrálokra utaltam. A Divine Council már a hetedik lemeze a Haley tesók, azaz a gitáros Joe, és a dobos David nevéhez köthető zenekarnak, jómagam viszont csak a napokban futottam beléjük. Technikás death/thrash muzsikájuk a legkevésbé sem barátságos formában öltött testet, azonban a lemezük fura mód mégis hallgattatja magát. A tizedik lefülelés környékén már képes vagyok témákat is felidézni. Kapaszkodóként akadnak itt szintetizátoros témák és némi női ének is; mi több, helyenként az Origin frontembere, Jason Keyser is megköszörüli a torkát a dalokban. A mezei zenehallgatók számára megfejthetetlen témák halmazából álló lemezre pedig Eliran Kantor grafikája teszi fel a koronát. Ha képben akarsz lenni az aktuális underground gyöngyszemekkel, az idei mezőnyből ez a lemez nehezen lesz megkerülhető!
KHOLD - SVARTSYN
Sarke, Tulus, Khold… A három norvég formáció személyi állománya közel azonos, a képviselt zenei világ szintúgy egy tőről fakad. Önmaguknak is fejtörést okozhatnak, hogy melyik friss nóta melyik zenekar aktuális lemezén kapjon helyet… A zömmel ötvenes figurák ráadásul évtizedek óta művelik a maguk pőre black metalját, melynek ágas-bogas gyökerei mélyen a felszín alól, a Motörhead, a Venom és az ősi Celtic Frost környékéről eredeztethetők. A Svartsyn már a hetedik Khold nagylemez; bár ha azt nézem, hogy még 2001-ben debütáltak, ez a szám nem is tűnik olyan soknak. A Svartsyn legfőbb, sőt voltaképpen egyetlen erénye az, hogy az északiak most is épp azt a zenét karcolták lemezre, amit mindig is szoktak. Legfőbb jellegzetességük pedig Gard rendhagyó arcfestése; az összes Khold borítón az ő képe szerepel. Az egyszerű, repetitív, középtempós témák tehát hiteles forrásból erednek. A sok csörömpölés közepette kifejezetten jól esnek az olyan gyorsabb szerzemények, mint például a Manngard, a norvégok azonban már nem tudnak új lapokat húzni a szétjátszott pakliból. Ezek a zenészek képtelenek is lennének máshogy szólni. Gard hangja Tom G. Warrior vokáljait idézi a korai Celtic Frost időszakból, időnként, miheztartás végett, a sorok végén ő is elsüt egy-egy jellegzetes „Uuhh!”-t. Ős-black metal ez, se több, se kevesebb. Az viszont átjön, hogy az alkotók nem a múltba révednek, hanem még mindig abban élnek. Nem nosztalgia ez, hanem a zenészek számára lételem. A közhelyszerű lemez pedig leginkább a lerágott csont tipikus esete közhellyel írható körül.
PROTECTOR - EXCESSIVE OUTBURST OF DEPRAVITY
Egy jobb világban egy önálló cikkben kellene írni erről a lemezről, de mentségemre szolgáljon, hogy a wolfsburgi, azaz manapság már stockholmi thrasherek pályája hasonlóan szerencsétlenül alakult, mint például kortársaik közül a Darkness sztorija. Martin Missy-éket ugyan az alapító dobosuk tragédiáját kivéve szerencsére elkerülték a halálesetek, ám kétszer ők is feloszlottak, de amíg aktívak voltak, addig sem dúskáltak a jó lemezszerződésekben. A Protector a nagy teuton thrash trió (Kreator, Sodom, illetve Destruction) után néhány éves lemaradással indult és csak 1988-ban jutottak lemezhez, viszont az első három anyaguk annak ellenére is a műfaj klasszikusa, hogy kevesen tudunk erről. A jelenleg svéd muzsikusokkal aktív Protector nyolcadik korongja a nyár kellős közepén jelent meg, talán emiatt sem kapott különösebb figyelmet. Zsigeri, Martin vokáljai miatt a black és death metalos behatásokat sem nélkülöző thrash metalról van szó. Nem túl szerencsés egy veterán zenekart egy később érkezett formációhoz hasonlítani, de a fiatalabbak olyan energia dózisra készülhetnek, amilyet például a közelmúltban a holland Legion Of The Damned produkált a legutóbbi lemezén. A miskolci Rotor: Tépj szét minden láncot című klasszikusának frontját –feltehetően puszta véletlen folytán- megidéző borítóért pedig jár a külön pacsi is. Dorombot meg még soha nem hallottam thrash lemezen, most ezt is kipipálhatjuk.
PANZERFAUST - THE SUNS OF PERDITION – CHAPTER III: THE ASTRAL DRAIN
A kanadai militáns black metalosok trilógiájának befejező része egy tüskés, rideg anyag. A nyitó, tíz perces monolittal kapaszkodók nélkül rántják a mélybe a hallgatót. Háromnegyed órás korongjukon a saját szemszögükből vezetik elő a fekete fémet. Az önállóságra törekvés persze egy nehezen megfogható, barátságtalan hangfolyamot eredményez, mely természeténél fogva csak egy szűk kört szólíthat meg. A zenekar kiállása sem szokványos; a zenészek úgy néznek ki, mintha a föld alól másztak volna elő. A Panzerfaust a végletek zenéje, végig azon a mezsgyén táncolnak, ahol a zene és a káosz határa húzódik. Keskeny mezsgye ez. Épp olyan színes anyagról van tehát szó, mint amilyet a borítókép láttatni enged. Nehéz lemez a nehéz időkben.
HEMESATH - SO SCHÖN
A német rockzenekar az aktuális ötösfogat azon szereplője, amelyre itthon vajmi kevés a "fizetőképes" kereslet. A veterán muzsikusok alkotta banda ugyanis német nyelvű rockzenében utazik. Ha támpontot kellene adnom, azt írnám, hogy valami olyasmiről van szó, mint a Böhse Onkelz esetében. Többen emlegetik velük kapcsolatban a Rammsteint is, és valóban, az anyanyelv használatán kívül is akadnak közös pontok Lindemannékkal. A Hemesath is zömmel elektronikus alapokra építkezik. Egyszerű dalszerkezetekkel operálnak, és kiemelten koncentrálnak a refrének vég nélküli mantrázására. Szó sincs tehát kísérletezésről, épp ellenkezőleg, ez egy gyorsfogyasztásra szánt anyag, mely természetesen a német nyelvterületre készült. Emlegethetném velük kapcsolatban akár a késői Theatre Of Tragedy-t, vagy miheztartás végett talán a korai Die Krupps neve is felmerülhet. Zárójelben, jelzés értékkel pedig az olyan, tipikusan német formációkat is citálhatom ide, mint a Morgenstern vagy az In Extremo, de támpontnak pont jó lesz a Rammstein is. Az októberben érkező So Schön című második nagylemez egyébként hét év elteltével követi majd a Für Euch című korongot. Ez a muzsika egy magyar fülnek kuriózum, ellenben a német anyanyelvű közönség a dalokat hallgatva akár egy helyi sörfesztiválon, délutáni műsorsávban is jól el fog tudni szórakozni.
