Sikeres észak-amerikai turnéja után ismét Európát zarándokolja végig sötét zenei miséivel Lengyelország okkult metal párosa, a Batushka és a Hate. Budapesten március 2-án lépnek fel a Barba Negrában, a Summoner’s Circle és a Paradise in Flames kíséretében.
A Lengyelországban indult Batushka zenekar mára igazán bizarr látványossággá vált. Fellépéseik mindenkire nagy hatással vannak, hiszen nem csak egyszerű black metal koncertekről van szó, hanem igazi, színpadias „fekete liturgiáról”. Maga a cirill betűkkel is használt zenekari név (БАТЮШКА, ejtsd: bátyuska) is a keleti keresztény vallásra utal, hiszen az apát is jelentő kifejezés egyben az ortodox egyház papjainak megszólítása. A Bartłomiej Krysiuk által vezetett együttes Irmos IV című felvétele itt látható.
A szintén lengyel Hate blackened death metal zenét szállít, amelyekben a blaszfémia keveredik ősi szláv mondák történeteivel. A több mint 30 éve alakult banda nótái élőben érvényesülnek igazán, és az elmúlt években az is kiderült, a hogy a közönség remekül fogadja a Hate és a Batushka párosát a közös turnékon. A 2021-es Rugia lemezről a Resurgence klipjét itt láthatjuk.
A lengyeleket ezúttal egy doom, death, black és progresszív metal elemeket ötvöző amerikai csapat, a Summoner’s Circle, és egy brazil black metal banda, a Paradise in Flames kíséri el Budapestre, ahol március 2-án játszanak a Barba Negra Blue Stage-en. További infók a koncertekről ITT.