Néha a kevésbé megszokott helyekről és a legmeglepőbb irányokból is érkezhetnek olyan lemezek, melyek észérvekkel alá nem támasztható módon beragadnak az embernél. Belgium a szememben nem a metal fellegvára, a jobb sorsra érdemes Channel Zero, a grinder Agathocles és az Aborted mellett az EU szívéből nem sok említésre érdemes formáció anyaga található a gyűjteményemben, a post hardcore meg aztán végképp nem a kenyerem.

A leuveni Brutus trió pedig alapvetően ebben a műfajban mozgolódik. Nem akarok azzal jönni, hogy az Unison Life csont nélkül talált telibe, de az bizonyos, hogy a trió szűk háromnegyed órára sikeresen kikapcsolta maga körül a külvilágot, így érdemessé váltak arra, hogy rajtam kívül kb. még négy-öt ember felkapja rájuk a fejét.

Az Unison Life egyébként a belga egyetemvárosból elszármazott hármas harmadik nagylemeze. Az első két anyagot és a koncertlemezt nem ismerem, így most szó sem lehet összehasonlító elemzésről. Az előzményekről címszavakban annyit érdemes tudni, hogy a ritmusszekció egy Refused tribute csapatban kezdte a közös muzsikálást. Zárójelben gyorsan meg is jegyzem, hogy a svéd úttörők hatását csak nyomokban érzem a 2022-es évjáratú anyagon, sok mást inkább, de erről majd pár sorral lejjebb.

Az idén tízéves trió legfőbb jellegzetességét első blikkre a szokatlan felállás adja, ugyanis a zenekar ütőse, aki ráadásul egy hölgy, felel a vokálokért. Stefanie Mannaerts pedig egy szuggesztív előadó, aki a puszta előadáson túl valóban meg is éli a dalait. Társai, a gitárokat megszólaltató Stijn Vanhoegaerden és Peter Mulders bőgős a hölgy árnyékában statiszta szerepre vannak kárhoztatva.

A zenekart a legtöbb fórum tehát post hardcore-ként tartja nyilván, de nem ilyen egyszerű a megfelelő dobozba gyömöszölni őket. Kétségtelen ugyanis, hogy nem a mások által már lerágott csontot csócsálják tovább. A dalok hol lebegnek, hol szárnyalnak, hol pedig néhány másodperc alatt a mélybe rántanak, netán olyan gyomrosokat adnak, melyeket legfeljebb death metal bandáktól szoktunk kapni, de – mondanom sem kell – a belgák más eszközökkel érik el ugyanazt a hatást.

A hozzám hasonlóan a metal felől érkezőknek olyan nevek szolgálhatnak esetleges iránytűként, mint a norvég Madder Mortem, a The Gathering (naná, hogy nem a Mandylion/Nighttime Birds időszak, hanem kb. a Home lemez környéke). De akad itt shoegaze is, a Ride-Slowdive nyomvonalon, ahogy a hangulati elemek okán talán még a korai The Cult és a Sisters Of Mercy meg a ’80-as évek további gót nagyságai is itt hagyták a lábnyomukat.

Az egész mégis egységes, mármint zeneileg, hangulatában korántsem az. Értelmetlen és indokolatlan dalokat kiemelnem, hiszen akár egyes szerzeményeket is bekezdéseken keresztül lehetne elemezni, és egyik sem rosszabb, egyik sem kevesebb a társainál.

A lényeg, hogy az Unison Life célja nem a szórakoztatás, nem azért készült, hogy shuffle üzemmódban hallgassuk vagy egyes dalaiból lejátszási listákat gyártsunk. Ha nem tudsz vagy nem akarsz időt áldozni a Brutus lemezére, jobban jársz, ha mielőbb el is felejted a nevüket!