Az ausztrál-amerikai The Dead Daisies egy olyan supergroup, aminek szinte állandóan változik a felállása. Az idei lemezükön két visszatérő zenésztársat is üdvözölhetünk: John Corabi énekest és Tommy Clufetos dobost.

A rock hangja, Glenn Hughes tehát már nincs velük, de ő sem sokat tétlenkedett, beröffentette egy másik szupercsapatát, a Black Country Communiont. Corabi visszatérésének én külön örülök, mert a cím nélküli Motley Crue lemez óta az egyik titkos kedvencem. Rajta kívül itt van még az alapító milliomos David Lowy, Doug Aldrich gitáros (DIO, Whitesnake és sok más), valamint négyhúroson Michael Devin.

A 12 év alatt kipattintott 7 nagylemez szorgos zenekar képét vetíti elénk, miközben a zene nem is lehetne lazább: flegma, lötyögős hard rock, amit valószínűleg pár hét alatt dobtak össze, majd játszottak fel. A produkció viszont felső kategóriás, talán ezért nem maradt már energia egy rendes borítót csináltatni, hehe. A sztenderd rakendrollok mellett van pár karakteresebb darab is, ilyen a Back to Zero a néhol grunge-os felhangjaival, a lassú Love that’ll Never Be, a rockabillys Take a Long Line, de nekem az erősen AC/DC-ízű I Wanna Be Your Bitch ült be a fülembe hosszabb távra.

Laza, beleszarós rockzene, harapós megszólalással, szőrös énekhanggal. Zenei párhuzamként talán az AC/DC vagy Alice Cooper hozható fel, de a hangképük még riffelősebb. Erőlködésnek, megfelelési kényszernek még csak nyoma sincs, igaz, okos szövegeknek vagy forradalmi megoldásoknak sem. Azért érdemes mégis a figyelemre, mert élvezetes és szórakoztató hallgatni. Leginkább persze háttérzeneként; ha kicsit belefeledkezünk a teendőinkbe, kétszer-háromszor is leforog anélkül, hogy túl sok nyomot hagyna a hallgatóban. Belátásodra bízom, hogy ez előny vagy hátrány, de ha úgy érzed, neked szól a The Dead Daisies, érdemes ellátogatni november 15-én a Barba Negrába, és megnézni ezeket a csúnya bácsikat. Az ilyesmi dalok élőben hasítanak igazán.