Május 5-én jelenik meg a Therapy? soron következő albuma a Hard Cold Fire. Ez a megjelenés adta az apropót arra, hogy beszélgessünk egyet Andy Carinsszel, a zenekar frontemberével. A lemezzel kapcsolatos témák mellett maradt még idő egy kis kitérőre is, többek között a foci és a magyar művészfilmek világába.

Beszélgessünk az új lemezről egy kicsit. Hamarosan, május 5-én jelenik meg a Hard Cold Fire. Mit jelent az album címe?

Igazából ez a szókombináció egy észak-ír költőtől, Louis MacNeice-től származik, aki egy időben Carrickfergus-ban élt, abban a régióban, ahol Michael és én felnőttünk. MacNeice egyik versében arra utalt, hogy az északi vidék hideg, kemény tüze, nemcsak a tájban, hanem az emberek mentalitásában is egyaránt testet ölt. Ez a három szó azt próbálja kifejezni, hogy az itt élők mennyire ellenállóvá váltak az idők során. Mikor a versrészletet felolvastam Michael-nek, pontosan tudta mire gondolok.
Van valami az észak-ír emberekben, aminek ereje van. Rengeteg mindent túléltünk, a múlt politikai problémáitól kezdve, most a lezárásokig... és mi, mint zenekar is már három évtizede töretlenül megyünk tovább és a nehézségek közepette még egy lemezt is sikerült készítenünk.
Ezért is tűnt tökéletesnek ez a három szó számunkra. Sokáig úgy gondoltuk, hogy ez majd az egyik dal címe lesz. Aztán amikor a nehézségek ellenére végül befejeztük a lemezt, nem volt kérdés, hogy ez lesz az album címe. Annyira megtetszett, hogy most fel is írattuk a próbaterem falára: Hard Cold Fire.

Ha nem tévedek, 2021-ben kezdtetek el dolgozni az új lemezen. Ez még mindig kihívásokkal teli év volt a Covid miatt. Hogyan tudtátok összehangolni a munkát? Milyen nehézségekkel kellett szembenéznetek?

Amikor az első lezárások voltak 2020-ban, akkor készültünk éppen turnéra, ami persze nem valósulhatott meg. Akkor még senki nem tudta, hogy mennyi ideig leszünk bezárva, ezért aztán megállapodtunk, hogy folytatjuk az új anyagok írását. Nekem voltak gitártémáim, ötleteim, aztán ezeket felvettem a telefonommal, elküldtem Michael-nek, aki aztán a saját ötleteivel kiegészítve csinált otthon felvételt, amit megosztott velem. Így küldözgettünk egymásnak anyagot oda-vissza. Elég bizarr útja volt ez a dalszerzésnek, de hát mire feloldották a második karantént, nekünk már volt 22 dalunk.
Aztán mikor már végre már tudtunk együtt próbálni, majd elkezdtük játszani a dalokat a hangszereinken, egymás szemébe néztünk és rájöttünk, hogy van egy albumunk.
2021. november – decemberében stúdióba vonultunk és felvettük az anyagot. Gyakorlatilag 2022-re készen is voltunk. Majd jött a dilemma, ugyanis a Covid miatt 70 műsort, koncertet kellett törülnünk. Így végül úgy döntöttünk, hogy a kiadás várhat, inkább pótoljuk az elmaradt bulikat. A felvett anyag pedig ott várakozott egy számítógépen a stúdióban... Megfogadtuk, hogy egy évig nem hallgatjuk, mert akkor mindig igazítanánk rajta és sosem lesz jó vagy kész.
Tavaly decemberben, amikor véget ért a turné, újra meghallgattuk a felvételeket, és már semmit nem is változtattunk rajta, így lett kész.

Több mint 30 éve vagytok színpadon. Ez idő alatt 2-3 évente adtatok ki új anyagot. Bár a fő elemeket mindig megtaláljuk, minden egyes lemezetek mutat némi különbséget az előzőekhez képest. Hogyan jellemeznéd a Hard Cold Fire-t? Szerinted miben különbözik ez az album a többitől?

A 22 elkészült számból azt szerettük volna, ha erre a lemezre azok kerülnek fel, amik igazán közvetlenek és személyes kötődésük van. Megbeszéltük, hogy a lezárások után az embereknek már elegük van a szenvedésből, így nem is akartunk hosszú, melankolikus számokkal előállni, inkább valami empátiát szerettünk volna behozni a dalokkal. Szóval főként arra fókuszáltunk, hogy a hangsúly ezúttal a sokkal dallamosabb megoldásokon legyen. Ez a lemez is gitárközpontú maradt, ugyanúgy, mint a többi. Amin viszont tudatosan változtattunk az a refrének, illetve az ének volt. Néhány esetben behoztunk olyan elemeket, amikkel soul, techno vagy pop felvételeken találkozhatunk inkább, így végeredményként a megszokottól eltérő és talán egy picit euforikusabb hangzású refrének születtek.
Egyébként a megváltozott körülmények és az, ahogy dolgoztunk ezen a lemezen, hétköznapitól eltérő együttműködést és szokatlan módszereket igényelt.

Ha egy koncepcióként tekintünk az albumra, mit gondolsz mi lenne a fő üzenete? Miről szólnak a dalok?

Ha visszatekintek a dalszövegekre, akkor a rugalmasság és a kitartás az a két szó, ami eszembe jut. Talán az album utolsó sora is erre utal, hogy a hidak ne égjenek, inkább épüljenek, és mozdítsuk már előre a dolgokat. Rengeteg nehézséggel szembesültünk az elmúlt pár évben, például az Egyesült Királyságban a Brexit és hatásai, vagy a politikai problémák Észak-Írországban, a pandémia miatti lezárások... Szóval, ha nem is szándékoltan vagy tudatosan, de a kitartás biztosan benne van az értelmezésben.

Hogyan kell elképzelni a dalszerzési folyamatot? A zene az első, ami elkészül, aztán a szöveg, vagy fordítva?

Ez fifty-fifty. Néha, amikor ülök otthon egy gitárral a kezemben és játszom valamit, ami ha megtetszik elismételgetem párszor. A Joy című számunk is így született. Jött egy ötlet, amit aztán megosztottam a srácokkal Zoom-on. Mindenkinek tetszett, mert hogy ez olyan tipikus Theraphy?. Hozzáraktam az éneket, amiben a refrén olyan lett, mintha egy gyerekdalt hallanál a játszótéren. Minél többet játszottuk, annál jobban kijött, hogy a vaskos riffek mellett ez a refrén működik és jó kontrasztot ad.
Aztán van a másik, klasszikus módszer, amikor az akusztikus gitárral a kezemben próbálom a kezdetleges dalszöveg mellé tenni az akkordokat. Így született például az album utolsó száma, a Days Kollaps is. Ültem otthon a kis székemen, gitározgattam és így együtt született meg a szöveg és a dal. Ezt szeretem a legjobban, amikor egyszerre alakulnak a dolgok, a dalszöveg, a gitár és a dallamok. Viszont ehhez az kell, hogy minden körülmény összeálljon, és persze ez nem történik meg túl gyakran.

Ezt nagyon jó hogy említed. Az egész album tele van energiával és lendülettel. A Days Kollaps pedig olyan érzetet kelt, mintha egy drámai lezárást szerettetek volna.

Igen, a legelejétől fogva ezt a számot szerettük volna mindenképpen a lemez végére tenni. A maga módján ez egy nagyon szép dal. Úgy gondoltuk, hogy 9 intenzív nóta után, amit végig az arcodba kapsz, jobb, ha egy picit lelassítsunk és visszaveszünk a tempóból. Tudod, mint amikor a pörgés után lezárva a dolgokat, ezzel a dallal kívánsz szép álmokat... 

Az új albumon hogyan osztottátok fel a dalszerzői munkát? Ki mit csinált?

Ezen az albumon a legtöbb dalt én írtam. Michael nevéhez kapcsolódik a Two Wounded Animals, illetve a Poundland of Hope and Glory elkészítésében is nagy szerepe volt.
Neil is behozott egy-két érdekes dolgot. Vásárolt magának egy mini szintetizátort, ami egy gomb megnyomásával gitárhangzást utánoz. Szóval Neilnek volt egy gitár ötlete, amit felvett ezzel a mini szintivel és elküldött nekem. De valójában nem úgy szólt, mint egy gitár csak érdekes nyekergést lehetett hallani. Nagyon vicces volt, de azért megoldottuk, hogy elkészüljön a Woe, az album második száma.
A dallamok, a dalszövegírás szinte mindig nálam landol, amióta közösen dolgozunk. Nem én követeltem ki ezt a szerepet, de hát az évek során ez így alakult. Persze ezt egyáltalán nem bánom, mert kihívás és szórakoztató is egyben. Nagyon szeretem ezt a fajta munkát.

Az új albumról két videó is készült, a Joy and a Poundland of Hope and Glory. A 10 szám közül miért ezt a két dalt választották a videóhoz?

Amikor a lemezkiadó feldobta a témát nem igazán volt preferenciánk. Az összes szám elég rövid és pörgős ahhoz, hogy bármelyikből jó videoklip készülhessen. Végül Michael a Poundland of Hope and Glory-t én pedig a Joy-t választottam. Később kiderült, hogy a lemezkiadó is pont erre két számra gondolt, így ezt gyorsan le is tudtuk.

Tényleg, szándékos vagy csak véletlen egybeesés, hogy a High Anxiety pontosan 20 éve, szintén május 5-én jelent meg?

Abszolút véletlen. Az egyik technikus kollégánk hívta fel a figyelmünket erre az egybeesésre, ez így nekünk sem volt meg...

A turnét május 8-án kezditek és november végéig tart. Várhatunk-e később több időpontot és helyszínt? A kérdés inkább arra vonatkozik, hogy terveztek-e budapesti bulit?

A zeneipar a streaming-gel nagyon sokat változott. Régen, ahol kiadták az albumot, oda mentünk koncertre. Ez most már teljesen másként van. Igazából azért is tartottuk vissza a lemezkiadást, mert tavaly nagyon sok koncertünk volt, lehet, hogy az emberek nem szívesen adnak ki újabb összegeket 4-5 hónap múlva ugyanarra. Lesznek még fesztiválok is, ahol fellépünk, de a terv az az, hogy szeptember, októberben ebben a régióban is koncertezzünk, szóval lehet, hogy az A38-ra is eljövünk.

Andy, volt néhány izgalmas projekted mostanában, gondolok például Ricky Warwick-re vagy James Dean Bradfield-del való együttműködésre a közelmúltból. Vannak hasonló, folyamatban lévő side-projektek, vagy tervezel ilyeneket?

Van egy formáció, JAAW néven. Ez egy post-indusztriális rock zene, amit néhány jóbaráttal raktunk össze 4 nap alatt. Supercluster a címe. Az egész hangzás nagyon sötét és ipari lett. A dobok úgy szólnak, mintha az emberek fémlemezeket ütögetnének. Wayne Adams, aki nagyon jó barátom elég régóta foglalkozik ilyesmivel. A csapat tagja még Jason Stoll, aki a KLÄMP-ben játszik, ő basszusgitáros. A dobos pedig Adam Betts (Goldie, Squarepusher). Ha megnézed a Rot című számot, ami elérhető, már képet is kaptál arról, milyen lesz a Supercluster.

A rengeteg elfoglaltság közepette mennyi időd marad hétköznapi dolgokra. Mondjuk kimenni egy Chelsea meccsre?

Meg fogsz lepődni, de mostanság elég sokat. Tavaly közel 100 koncertet adtunk és sok idő nem maradt a focira. Ez az év kicsit más. Mivel a lemez kész, a turné is lement év végén, így januárban, februárban és márciusban is elég sokat voltam otthon. Szóval jó sok focit néztem, sokat is voltam a családommal. Meglátogattam a fiamat, kutyát sétáltattam, gitározgattam, szóval volt idő magamra. Tudtam, ha idén elindul a turné, akkor ezekre sokkal kevesebb lehetőségem lesz majd.

Mit szólsz a Chelsea-nél kialakult helyzethez?

Hát sok minden történt Abramovich távozásával. Kulcsjátékosok is kiléptek, néhányan alul teljesítenek, aztán likviditási gondok adódtak. De tudod én már nem így gondolok a focira. Gyerekkorom óta szeretem a Chelsea-t. Mivel Észak-Írországban laktam, csak tévén tudtam nézni a meccseket. Aztán amikor 1992-ben Londonban voltak a lemezfelvételeink, vettem is egy bérletet. Amikor szurkolni kezdtem a csapatnak rendszeresen hátul cammogtak a tabellán. A meccseken sem volt tömve a stadion. Ezek után nagyon szerencsésnek tartom magam, hogy volt lehetőségem látni a felemelkedést, a sztárjátékosokat, a trófeákat. De igazából inkább azt mondom, hogy szívből támogatom a csapatot, ha van dicsőség és trófea, ha nincs akkor is. A foci, meg úgy a csapatjátékok, a sport nagyon jót tesznek a mentális egészségnek. Amikor kimész egy meccsre, találkozol a barátaiddal, megbeszélitek az eredményeket, kicsit kiszakadhatsz a stresszes hétköznapokból vagy a magányból. Olyan, mint a rockzene, elvisz valahova máshova. Ha egy kicsit elszigeteltnek és bizonytalannak érzed magad, tudod, ha elmész egy koncertre és hasonló érdeklődésű emberekkel veszed magad körül, az segít, mert valaminek a része lehetsz.

Focin kívül mivel szeretsz még foglalkozni?

Ebben a tekintetben nagyon egyszerű igényeim vannak. Sokat olvasok, szeretek reggelente sétálni a kutyámmal. Néha elmegyek egy koncertre, vagy színházba. Szeretem a filmeket. Ha rábukkanok egy rendezőre, akinek megtetszik a filmje, utána az összeset látni szeretném.

Így voltál Tarr Bélával is? Tényleg, hogy bukkantál rá?

Abban az időben teljesen odavoltam Tarkovszkijért, a Solaris és a Sztalker rendezőjéért és akkor az egyik barátom javasolta Tarr Béla filmjét, a Kárhozatot, ami mély benyomást tett rám. A Sátántagót Cambridge-ben néztünk meg egy moziban. Hárman voltunk... A film pusztító volt, óriási hatással bírt. Meg is szereztem a könyvet, hogy lássam mennyire kapta el jól a film a valóságot és azt kell, hogy mondjam teljesen.
Szeretem a filmjeiben azt, hogy nagyon lassan bontakozik ki a cselekmény, a hosszú snittek, a karakterek, az arckifejezések, hozzá a zseniális zene. Fantasztikus. Az embereknek manapság nincs türelmük az ilyen dolgokhoz. Mindent azonnal kézhez kapunk, mindent gyorsan akarunk.
Michael-t is belerángattam ebbe a dologba és tetszett neki, de Neil-t nem igazán hozta lázba.

Koncertekre jársz?

Régebben a szabadidőmben inkább focimeccsekre, vagy művészeti galériákba jártam és nem igazán mentem koncertekre. Aztán a Covid után, amikor feloldották a korlátozásokat, akkor kezdtem kisebb klub koncerteket látogatni. Így sikerült néhány ígéretes bandát is elcsípnem, mint például a brazil DEAFKIDS vagy a japán Melt-Banana formációt. Cambridge-ben élek, ami nincs messze Londontól, szóval bármikor kapható vagyok egy-egy izgalmas koncertre a városban.

Ugyan most jön ki az új lemez és kezdődik a turné, van azért hosszabb távon is elképzelésetek mit fogtok csinálni?

Talán egy új album jó lenne, de biztosan nem 2024-ben. Jövőre lesz a Troublegum 30 éves, úgyhogy szeretnénk majd megturnéztatni és még biztosan a Hard Cold Fire albumnak is lesz egy-két koncertje, ami átcsúszik a következő évre. Talán 2024 év végével majd stúdióba is vonulunk és dolgozni fogunk valami új anyagon, de egyelőre inkább a Troublegum évfordulós turné tervei körvonalazódnak biztosan.

Örülök, hogy elfogadtad a meghívást erre az interjúra és köszönöm a beszélgetést, Andy.

Én is köszönöm, nagyon élvezetes volt a beszélgetés és remélem hamarosan találkozunk Magyarországon.