Miközben a melodikus death metal vonalon az utóbbi hónapokban a The Halo Effect debütálása, illetve az idei év elején befutott In Flames lemez volt az aktuális beszédtéma, február utolsó napjaiban, szép csendben megérkezett a finn Insomnium új anyaga is, de nem kavart sok vizet. A Niilo Sevänen énekes/basszusgitáros által vezetett ötös pedig régi motoros a szakmában, az Anno 1696 a finnek kilencedik nagylemeze. Az egykori alapítók közül ráadásul a dobos, Markus Hirvonen és a gitáros Ville Friman a főnök mellett 1997 óta tolják az Insomnium szekerét.
A melankolikus témákra fogékony ötös az irányzat (népszerűség tekintetében) második vonalának stabil és megbízható képviselője. A megbízhatóság alatt pedig nem kizárólagosan azt értem, hogy megszakítások nélkül végigmuzsikálták az elmúlt két és fél évtizedet, hanem azt, hogy pályájuk során nem voltak megingásaik, korongjaik egytől egyig nívós, színvonalas darabok. Ha nyolc lemez sem volt elég ahhoz, hogy az alirányzat vezérhajói között emlegessük az Insomnium nevét, ezen a dolgon kötve hiszem, hogy épp az idei, a szokásos minőséget egyébként magabiztosan hozó kilencedik anyag fog majd változtatni. De ne legyen igazam!
Sevänenék legbátrabb kísérlete kétségtelenül az egy tételes Winter’s Gate volt. Kevesen mondhatják el magukról, hogy nem tört bele a bicskájuk egy negyven perces kompozícióba, de az Insomnium az Edge Of Sanity-hez és a Green Carnationhoz hasonlóan ezt az akadályt is vette. Az Omnium Gatherummal tavaly egy fantasztikus lemezt megjelentetett Markus Vanhala gitárosként 2011 óta erősíti az Insomniumot, a legutóbbi lemezen pedig egy harmadik (!) hathúros is csatlakozott a zenekarhoz. Nem akárkiről van szó; a legfrissebb igazolás ugyanis az elsősorban a korai Sonata Arctica lemezekről ismerős Jani Liimatainen, aki alaposan megemberesedett az Ecliptica korszakhoz képest. Az utóbbi két úriember csatlakozása nemcsak gitár-fronton, hanem a dalszerzés területén is erősítette a zenekart. Markus öt, Jani pedig két dalt jegyez zeneszerzőként, a Liliant pedig a civilben a Yorki Egyetemen oktató Friman hozta.
Aki velem ellentétben vonzódik a digitális single megjelenésekhez, elöljáróban három dallal is (Lilian, White Christ, illetve The Witch Hunter) ismerkedhetett. Én azonban meghagytam magamnak a lehetőséget, hogy egy az egyben kezdjem a barátkozást az új lemezzel, és az Anno 1696 a koncepciózus jellegével, a maga egészében nem is okozott csalódást. Az Insomnium zenéjében, valahol mélyen mindig is érezhető volt némi folkos jelleg, azonban nem vásári módon, hanem valahogy úgy, ahogy a nagytestvér Amorphis korai anyagain, de még azoknál is árnyaltabb formában.
A tematika, a címben szereplő évben lezajlott észak-európai boszorkányperek taglalása most még egy kicsit rá is erősít erre. A korong bookletjében Sevanen részletekbe menően értekezik a témáról, szóval aki akarja, alaposabban beleáshatja magát a mögöttes mondanivalóba. Aki viszont a fentiekkel nem törődve csak jól megírt melodikus death metal szerzeményekre vágyik, az is bátran kaphat a lemez után. Az online térben lebonyolított vendégszereplések korában szinte elképzelhetetlen, hogy legalább néhány meghívott ne tegye tiszteletét egy-egy új lemezen. Ezt Insomniumék a vokálok terén egy-egy dalban Johanna Kurkela énekesnővel, illetve Sakis Tolisszal le is tudják. Az előbbi szerepeltetése már csak a boszorkányos tematika miatt is igazolható, az utóbbi jelenlétét viszont teljességgel feleslegesnek érzem, mivel Sevänen kellően változatosan hozza az extrém vokálokat, a Vanhala/Liimatainen duó pedig a tiszta énektémák terén jeleskednek. A harmadik vendégszereplő, aki a nagy egészhez a legtöbbet tette hozzá, az Epica billentyűse, Coen Janssen volt.
Az egészséges önmérséklet eredménye pedig az, hogy a koncept anyag mindössze ötven perc; bár a teljességhez hozzátartozik a limitált verzió három tételes bónusz EP-je, a Songs Of The Dusk is. A félig-meddig címadó tétel, az 1696 már az akusztikus, neo folkos intrójával elbűvöli az arra fogékony hallgatót. Két perc után azonban az Empyriumot idéző miliő gyorsan tovatűnik a horizonton, és érkeznek azok a fagyos és melankolikus, alkalmasint black metalos északi gitárdallamok, riffek, melyek újabb főhajtásra késztetik az embert. A három gitáros amúgy is parádézik a nyolc dalos korongon. A középtempós White Christben kifejezetten sajnálom, hogy Tolis fantáziatlan hörgése, a túlságosan bő lére eresztett dalszöveg elnyomja a gitárosok dallamait. A görög vokalista négy perc után szerencsére egy rövidebb időre elhallgat… Ha van gyenge pontja a lemeznek, akkor az csakis a vokálok és a gitárdallamok szerencsétlenül megválasztott aránya, mely egyébként kizárólag ebben a dalban érezhető.
Amit Tolis előzőleg elvett, azt a következő dalban a Tuomas Holopainen Auri projektjéből ismerős Johanna Kurkela az ihletett dallamaival sokszorosan visszafizeti. A nyolc és fél perces, páratlan dinamikájú tétel nélkülözi a bevett dalszerkezeteket és az elkoptatott formulákat. A Lilian pedig a „sláger”. Niilo itt is bizonyítja, hogy az extrém vokálokkal mindenféle felesleges vendég nélkül maga is elbír. A már emlegetett folkos jelleget a Starless Paths metalos gitárjain is érzem. Ez a dal amúgy bizonyos részleteiben annyira emlékeztet az Omnium Gatherum dolgaira, hogy biztos voltam benne, hogy Markus szerzeménye. Tévedtem. A The Witch Hunter esetében pedig a dallamos éneket kell külön dicsérnem. A hangulatában az intróra visszautaló The Unrest után az újfent sokszínű The Rapids vezeti le a lemezt.
A limitált verzió bónuszaival szintén érdemes ismerkedni! Nem véletlen, hogy a dobos, Markus Hirvonen nevét csak a bevezetőben említettem, emberünk ugyanis pontosan tisztában van a szerepével, játéka ötletes, de sehol sem tolakodó. Kétlem, hogy a gitárosok helyett bárki épp az ő dolgait kezdené figyelni a lemez hallgatása közben, pedig némi odafigyelést ő is megérdemel.
Idén eddig nem volt okom arra, hogy két kézzel szórjam az öt pontokat, az Insomnium 2023-as megnyilatkozását azonban a maga műfajában, illetve az év eddigi megjelenései tükrében, több, mint két hónapnyi ismeretség, és a sokadik meghallgatás után érzem olyan erősnek, hogy megadjam rá a maximumot. A finnektől még Sakis Tolis produktuma ellenére sincs szívem fél pontot levonni. Nagyszerű lemez!
