Nem írhatom, hogy a polihisztor kifejezés kikopott volna a köznyelvből, hiszen sosem volt része annak. Vitathatatlan azonban, hogy a mi időnkben igen kis számú olyan alkotó akad, aki több művészeti ágban is letette a névjegyét. Till Lindemann persze nem sorolható ehhez a kaszthoz, azt azonban tényként merem kijelenteni, hogy személyében egy sokoldalú előadót, vagy ha úgy tetszik, művészt tisztelhetünk.
Az egykori keletnémet kosárfonó versenyszerű úszóként is kipróbálta magát, illetve verseket is ír, mégis mindig és mindenkinek a Rammstein énekese marad. Ezen a frappáns című 100 vers című kötete aligha fog változtatni. Emberünkről mindenkinek megvan a véleménye, annak is, aki hallgatja a dalait, annak meg különösen, aki csak a bulvár világából ismeri Herr Lindemannt.
Rammstein rajongóként egy percig sem volt kérdés, hogy el fogom olvasni a kötetet. A kérdés inkább abban áll, hogy hány irodalmár fog eljutni ezen versek hatására a Mutter vagy a Sehnsucht lemezekhez. Erőltetett hasonlat ugyan, de a 100 vers valahogy úgy viszonyul a zenekarhoz, mint ahogy néhány éve a billentyűs, Christian Lorenz könyve tette azt. Szóval kb. sehogy. Azaz annyiban mégis köthető a Rammsteinhez, hogy ezek a lírák a banda dalszövegeihez hasonlóan Lindemann agyszüleményei, némelyikük akár egy Rammstein CD bookletjében is helyet kaphatna.
A témaválasztást, a versek egy részén átívelő központi gondolatsort jól előrevetíti az illusztris borító grafika – gondolok itt elsősorban az egymással vállvetve küzdő bikák fejszerkezetére. A szintén Lipcséből elszármazott Matthias Matthies további grafikái kevés kivételtől eltekintve ugyanezt a tematikát járják körbe. A Fel a fejjel trilógia kivételével önálló költemények sorakoznak a kötetben, melyek között szép számmal akadnak pársoros kocsmai bölcseletek is. A szabadversek sorában az igazán bő lére eresztett A toalett – mely címével természetesen nem a női megjelenésre utal – részletgazdagsága ellenére is a kevésbé zavarba ejtő olvasmányok közé tartozik. Zavarba ejtő darab így is bőven akad…
A többség természetesen az olyan lírákat fogja emlegetni, mint a Totális kudarc, a Kávé, a Kifejtés vagy a Te halott vagy, netán a Téged című, a Mein Teil-lal is párhuzamba hozható szösszenet. Igazságtalan lenne azonban nem kiemelni olyan darabokat is, melyek tényleg gondolkodtatni akarják az olvasót. Ilyen a letargikus Magány vagy Az új magány, illetve a szimbolikus Szívemnek is. A Haláltáncnak a címén kívül is van némi köze a francia szimbolizmushoz, így Charles Boudelaire azonos című verséhez.
Lindemann ugyanis költészetét szintén a dekadenciára építi, bár ehhez a szimbólumait könnyen azonosítható módon válogatja. A Halkan című kétsorosra pedig maga a szerző már számtalanszor rácáfolt, miszerint: „Szeretem a zenét De halkan ha lehet”.
Lindemann költői életműve anyanyelvén már három kötetnyire rúg, a magyar fordítást pedig Babiczky Tibor és a Dalriada, valamint a Tyr dobosaként megismert Rieckmann Tadeusz jegyzik. Ha Rammstein rajongóként a kedvenc könyvesboltod zenei tematikájú könyvei között nem találnád, bátran nézz szét a verseskötetek között is, a 100 vers ugyanis pontosan az, amit a címe sugall… Verseskötet, melynek a célközönsége mi, Rammstein rajongók vagyunk.
