
Budapestre jön a Gaerea!

Megjelent a Sonic Bear Punch legújabb dala, az egyben Szilágyi Pisti itteni bemutatkozását is jelentő Disfruta del etmpo. A csapat persze videót is készített a nótához, ez és minden egyéb, a nótához köthető tudnivaló az alábbiakban található meg.
Nem egy, hanem rögtön négyféle verzióban mutatta be az új dalát a Godflesh. A június 9-én megjelenő Purge-ről kiemelt Nero a sima kiadás mellett egy alternatív verziót és két remixet kapott, ezeket az alábbiakban tudjátok lecsekkolni.
A sokak által gyűlölt Limp Bizkit a múlt héten kezdte meg legutóbbi albumának, a Still Sucks-nak az európai promózását. A turnén sorra jelentik be a telt házakat. Wes Borland, a zenekar gitárosa árulta el a MetalInjection kérdéseire, hogy a zenekarban remek a hangulat, még soha nem voltak ennyire egy hullámhosszon. 2023-ban még turnéznak szerte a világon, de utána azt a célt tűzték ki 2024-re, hogy új albumot rögzítsenek.
Már sokan várták a tavaszt és a The Idoru koncertjét, azonban sajnálatos módon a Dürer Kertes koncertet csúsztatni kénytelen a zenekar. A zenekar közleményét a tovább gomb használata után olvashatod el.
A Def Leppard májusban kezdi a Mötley Crüe-val közös Európa-turnéját, de még előtte egy szimfonikus válogatáslemezük is megjelenik. Amikor lehetőségünk adódott, hogy interjúzzunk egyet Phil Collen gitárossal, tudtuk, hogy bőven lesz mit megbeszélnünk.
Amikor legendás zenészek adnak ki egy-egy szóló lemezt arra akaratlanul is felkapjuk a fejünket, nem? Dorthia Cottrell neve ismerősen cseng? Nem? Mi van, ha azt mondom, hogy Windhand például? A hölgy már nem az első szólóalbumára készül, így némi rutinnal a tarsolyában esett neki a Death Folk Country albumnak.
Bemutatta az első dalát a Deathcollector. Az A Taste of Ichor és a hozzá készített videó az alábbi, de ha nem lenne ismerős a zenekar, azért itt van róluk némi infó: a zenekart Andrew Whale, a Bolt Thrower alapító dobosa rakta össze, vele olyan arcok zenélnek, mint Kieran Scott (Ashen Crown), Mick Carey (Zealot Cult) és Lee Cummings (Severe Lacerations). A bemutatkozó nagylemez, a Death's Toll június 23-án jelenik meg.
Huszonöt éve, hogy megjelent a Stone Temple Pilots volt énekesének, Scott Weilandnek a szólóalbuma, a 12 Bar Blues. Az évforduló alkalmából a csomag egy nyolc eddig kiadatlan nótával kibővített kiadást kap majd, mely dupla vinylen és digitális formátumban lesz elérhető a nagyközönség számára. A Record Store Day alkalmából megjelenő csomag extrái közül először a Barbarella demója mutatta meg magát, ezt az alábbiakban találjátok meg.
Azt hittük, hogy nincs új a nap alatt? Hogy ne volna? Érkezik ugyanis Rick Rubin életrajzi könyve a 21. század kiadó gondozásában. Az alkotás mint életmód című szerzeményt már elő tudjátok rendelni a kiadó weboldalán. Az biztos, hogy érdekes szerzeménnyel gyarapodhat a könyvespolcunk!