Amikor legendás zenészek adnak ki egy-egy szóló lemezt arra akaratlanul is felkapjuk a fejünket, nem? Dorthia Cottrell neve ismerősen cseng? Nem? Mi van, ha azt mondom, hogy Windhand például? A hölgy már nem az első szólóalbumára készül, így némi rutinnal a tarsolyában esett neki a Death Folk Country albumnak.

Szeretek őszinte lenni mivel, ha sokat kamuznék, akkor összezavarodnék, ahogy magamat ismerem. Gyerekként sem ment a füllentés a szüleimnek.... Az igazat megvallva, amikor jött ez a promó e-mail, nekem - szégyen vagy sem - fogalmam sem volt, hogy ki Dorthia Cottrell. Ha nem szerepel ott a Relapse kiadó logója, akkor nagyon biztos vagyok benne, hogy még most sem tudnám, hogy a hölgy hol zenél. Noha a Windhandnek közel kellene állnia a szívemhez, mégis mindig elkerültük egymást.

Na, de mégis most akkor mi van itt? Az, hogy Dorthia tizenegy dalból álló albuma, egy kis búslakodást megér. Nem mondom, hogy a Death Folk Country rajta lesz az év végi toplistámon, de egy kellemes kis merengést, borongást adott egy estére. Ha bírod a melankolikus, néhol a Southern Isolationre hajazó témákat, akkor kellemes időtöltésben lesz részed, ebben biztos vagyok.